Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Anélkül, hogy hazabeszélnék, látható, hogy egyre kevesebb a történész a posztszovjet országok politikai elitjében. 15-20 évvel ezelőtt parlamenti képviselők, miniszterek, miniszterelnökök kerültek ki közülük. Ma viszont már a közbeszédet meghatározó „megmondó-emberek” is inkább közgazdászok. Nem tudom, jó-e ez a politika minősége és hatékonysága szempontjából, de azt igen, hogy üdítő kivétel, ha egy politikus történelmi, szintetizáló látásmóddal bír, ha képes – nem kizárólag gazdasági – trendekben gondolkozni, és messzebbre látni, mint azok a politikustársai, akik be vannak zárva a hétköznapi politikai pragmatizmus ide-oda verődő hullámai közé, ahol napról napra megküzdenek a túlélésükért.

Kedves Barátaim!

Mart Laar olyan történész, politikus, aki mindig is képes volt ellenállni a „csak a mai és holnapi közvélemény-kutatásokat nyerjük meg” típusú követelményeknek, mert ragaszkodik azokhoz az értékekhez, amelyek mentén a vezetésével megszerveződő észtek legyőzték a szovjet birodalmat. Sohasem felejtette el, honnan indultak a diktatúrák pusztításának kitett közép-kelet európai országok, köztük hazája és hazánk, és pontosan tudja, hogy azokat a társadalmi kötelékeket, amelyeket az 50-70 évig tartó kommunista diktatúra oly tudatosan és hatékonyan szakított szét, újra kell szőni ahhoz, hogy életre kelhessenek a szolidaritáson alapuló demokratikus társadalmak, amelyek nélkül nem működhet hatékony piacgazdaság.

Szeretném, ha tudnák, Mart Laar a barátom. Sosem felejtem el, hogy amikor az első Orbán-kormány idején a miniszterelnök, Orbán Viktor államközi látogatást tett Észtországba, az észt miniszterelnök, Mart Laar azt kérte, magam is legyek tagja a delegációnak. Hízelgő volt ez, persze, de a beszélgetések, amiket akkor folytattunk, valódi beszélgetések voltak. Nem egyszerűen megértettük egymást, hanem ugyanazt a nyelvet beszéltük, mondatainkat a másik fél törés nélkül tudta folytatni, mert történelmi tapasztalataink, pontosabban a belőlük származó felismerések teljességgel megegyeztek.

Laar szerint a szabadság, az egymás iránti bizalom, és a nemzeti szolidaritás az a kötőanyag, amely szavatolja a sikert azoknak a társadalmaknak, amelyek rájuk épülnek. Jegyezzük meg jól Mart Laar receptjét, amit a sikerhez ajánl. Szabadság, bizalom és nemzeti szolidaritás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindannyian tudjuk, a köz és az egymás iránti bizalom a normális társadalom és gazdaság alapja. Ha ez a bizalom megvan, pörög a gazdaság és kielégítően működik a demokrácia. Ha azonban oda lesz a bizalom, mindannyian megtapasztalhatjuk, milyen nehéz is újra megszolgálni azt. Hallgassunk ebben is Mart Laar-ra, aki töretlenül optimista, mert tudja, hiszen megtapasztalta, hogy minden nehézség, válság ellenére, az út nagyobbik részét már magunk mögött hagytuk: megszabadultunk a zsarnokságtól, szabadok és függetlenek vagyunk. Megteremtettük magunknak azokat a kereteket, létrehoztuk azokat az intézményeket, amelyek között egy demokratikus jogállam és piacgazdaság működni tud. Ahogy írja: „országunk végérvényesen megváltozott…A mozdony, amit beindítottál, már megy magától.”

Barátaim!

Mart Laar a piacgazdasági elkötelezett híve, de soha nem feledkezik meg a társadalmi szolidaritásból következő szociális követelményekről sem. Nem kétséges a számára, hogy a jelenlegi válság közepette is ki kell tartanunk egymás mellett, nem szabad lemondanunk az Európai Unióról, arról a nagyszerű vállalkozásról, amelyre méltán lehetünk büszkék. Ugyanakkor azt is kimondja, hogy ahhoz, hogy az egykori szocialista országok teljes elfogadása megtörténjen végre, szükség van arra, hogy a nyugati országok megnyissák szívüket és eszüket és befogadják végre mindazon történelmi tapasztalatot, amelyet mi a huszadik század második felében felhalmoztunk.  Ugyanis, amíg a nyugati nemzetek csak egy totalitarizmust éltek meg, mi mindjárt kettőt, a nácizmust és a kommunizmust is. Az utóbbi bűneit éppúgy el kell ítélni és tudatosítani kell, mint ahogy az a nácizmus esetében történt. „Amíg ezen nem vagyunk túl – írja Mart Laar –, nagyon nehéz lesz egy egységes európai kép kialakítása, és ellehetetlenül az „Új Európában” és az Európai Unió új szomszédos államaiban meglévő negatív tendenciák elleni küzdelem is.” Csak ha ezt a feladatot elvégeztük, születhet meg az a közös európai tapasztalatokon alapuló korszerű történelemszemlélet, mely alkalmas lesz arra, hogy megerősítse kontinensünk identitását, és megnöveli ellenállóképesességünket a ránk váró kihívásokkal szemben.

Kedves barátaim!

Ha még nem tették volna meg, ajánlom, olvassák el Laar nagysikerű történelmi összefoglalóját, a „Vissza a jövőbe” című könyvet, melyet tavaly második kiadásban adtunk közre. Aki alig kétszáz oldalon hitelesen és a nagy vonalak mögött felsejlő mélységet érzékeltetve képes elmesélni hetven év történetét, az a lényeglátásnak, a rendszerező képességnek egészen különös tehetségét birtokolja. Hogy a tömör lényeglátást tovább dicsérjem, engedjék meg nekem, hogy egy másik nagy európai politikusra és politikai gondolkodóra hivatkozzam, aki szerint ötszáz oldal felett már nincsen értelme a cenzúrának. Otto von Bismarck német kancellár ironikus szavai ezek.

Nos, Hölgyeim és Uraim!

Mart Laarból ma is erő és optimizmus árad, ahogy egykori nagy költőnkből, Petőfi Sándorból. És akárcsak hajdan Petőfi, Mart is a szabadság szerelmese. A megítélt díj névadójától tudjuk, hogy: „testvér a gyávaság a zsarnoksággal”. Legyünk tehát bátrak és szabadok.

Miniszterelnök úr, gratulálok a Petőfi-díjhoz!