Amióta az időt mérjük, mérföldköveket helyezünk el benne. Sokukhoz boldog emlékek tapadnak, nem kevéshez tragédiák, boldogtalanság. Ma egy boldogtalan mérföldkő előtt állunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A közös emlékezés egyidős velünk. Nélküle üresnek érezzük magunkat, feszengünk. A közös emlékezés hozzánk tartozik, akár a ruhánk, amelyet nem csak a szemérem okán viselünk, hanem azért is, hogy megvédjen bennünket.

1944 tragédiájáról több mint hatvan éve hallgatunk és beszélünk. Ennek az épületnek a falait, és a mögöttük felidézett világot azonban hál’ az égnek ma már a rácsodálkozás némasága, a szelíd, szomorú beszélgetések járják át.

Barátaim!

Bár már szabad, demokratikus országban élünk, a totális diktatúrák tapasztalatát, a totális eszközöket – amelyekkel a „végső megoldások” születtek – már nem törölhetjük ki közös múltunkból. Közösen kell ezért emlékeznünk a tragédiákra, hogy a közös emlékezéssel erősítsük meg immunrendszerünket.

Barátaim!

A magyar nemzetnek, amelynek egyes tagjait a közös bűn kovácsolta egybe, és önvédelmi képességét hosszú időn keresztül gyengítette az elhallgatás, a közöny, el kellett jutnia a közös bűnbánathoz. Le kellett vonnunk és meg kellett értenünk a tanulságokat.
Mindkettőt megtettük. Évről évre összegyűlünk. Évről évre, újra és újra hitet teszünk amellett, hogy „soha többé” nem tűrjük el, hogy ilyen történhessen velünk.
Mi, magyarok, megtanultuk a leckét, kimondtuk a felelősök nevét és nem mutatunk magunkon kívül álló okokra. Pontosan és kíméletlenül mértük fel azt a gonoszságot, embertelenséget, amely saját hazánkban, saját honfitársaink ellenében teljesedett ki.

A közös emlékezés során azonban azt is megtanultuk, hogy tovább kell lépnünk. A felelősök, a bűnösök után azokat a neveket is fel kell idéznünk, akik emberek maradtak az embertelenségben, akiknek példáját a felnövekvő nemzedékek elé tárhatjuk, akiket olyan magasra kell emelnünk: hogy mindenki láthassa őket.

Az elmúlt évben Sztehló Gábor evangélikus lelkész embermentő példáját emeltük a magasba, most az áldozatok mellett Slachta Margitra emlékezünk.

Slachta Margit 1884-ben született Kassán és 1974-ben hunyt el az Egyesült Államok-beli Buffalo-ban. Már ez a két végpont, ez a két esztendő és két helyszín is oly sokat elmond múltunkról. Slachta konzervatív elveket valló, legitimista beállítottságú politikus volt, aki korát megelőzve szervezte meg Magyarországon a nő- és családvédelmet, valósította meg a szociális gondozók képzését és nevelését. 1919-ben megszervezte a Katolikus Pártot és pártja képviseletében a parlamentbe is beválasztották. Magyarország első női képviselőjeként 1920-22 között vett részt az országgyűlés munkájában. 1923-ban megalapította a Szociális Testvérek Társaságát, amelynek az volt a feladata, hogy hivatásos és képzett munkaerőket bocsásson a gyermek-, nő- és családvédelem rendelkezésére. Hívő keresztényként fordult szembe a fajüldözéssel és mindenfajta embertelenséggel.

Slachta Margit az első pillanattól kezdve kiállt az üldözött zsidóság mellett. Szembeszegült a faji megkülönböztetéssel, cselekvő segítséget nyújtott a bajba jutottaknak úgy, hogy személyes kockázatot is vállalt. Elítélte a háború folyamán egyre fokozódó antiszemita propagandát, tiltakozásra buzdította egyházi feletteseit az üldözésekkel, kegyetlenkedésekkel szemben. 1941-ben, amikor a magyar belügyi hatóságok egy drasztikus tisztogatási akció során a magyar állampolgárságukat kellő módon igazolni nem tudó zsidókat több mint 14 ezer főt Karnenyec-Podolszkba deportálták (ahol azután a német különítmények elpusztították őket), Slachta Margit többek között a belügyminiszternél is szót emelt az atrocitások ellen.

1942 tavaszán a szlovák zsidóság képviselői kérték Slachta segítségét. Katolikus volt, komolyan vette a felebaráti szeretet kötelezettségét. Hitt a keresztény univerzalizmus tanításaiban, tudta, hogy a fajgyűlölet és antiszemitizmus ugyanúgy nem torpan meg az országhatárok előtt, ahogy a szeretetet hirdető kereszténység sem. A szlovák zsidókat védve, a kereszténység elveit hirdetve, saját egyházát is védte, hazáját is féltette.

Érdemes tudnunk, hogy XII. Pius pápa, többek között Slachta Margit közbenjárására utasította Szlovákia hét püspökét, hogy személyesen járjanak el Tiso elnöknél, Tuka miniszterelnöknél, Mach belügyminiszternél és tiltakozzanak a megmaradt zsidóság deportálása ellen. A lélegzetvételhez jutott maradék szlovákiai zsidóság sorsa 1944 őszén mégis beteljesedett. Ekkorra már Magyarországon is elszabadult a pokol. Slachta Budapesten is a bajba jutottak segítségére sietett. A Szociális Testvérek házaikat és papírjaikat átengedték az üldözötteknek. Több mint ezer embert bújtattak, mentettek.

Slachta életútját követve jól látható: kevesen tettek annyit a szlovákiai és magyar zsidóság érdekében, mint ő. Fáradhatatlan közbenjárása lassította a rettenetet, ha megakadályozni nem is tudta.
Slachta a kereszténység tanításaihoz ragaszkodva állt ellen a korszellemnek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Emlékezzünk tehát az áldozatokra és azokra, akiknek a példája nélkül ma aligha járhatnánk felemelt fejjel. Múltunkban nem csak sötétséget és gonosz tébolyt találunk, de ők is mi vagyunk.

Az emlékezés és a szeretet erőt ad. Adjon most is, ezt kívánom!

Köszönöm a figyelmet!