Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Úgy szeretnék beszélni, mintha csak egyszerűen benyitnék egy ajtón, és csendesen, fájdalom nélkül hoznám szóba őt, a barátomat, Andrzej Przewoźnik-ot. Elmondom, hogy jó barát volt, kitűnő történész, magas rangú állami hivatalnok, aki tiszta szándékaival mindenkor mértéket adott, párbeszédet kezdeményezett és befolyásolt, aki döntött és döntéseket kényszerített ki.

Arról az ízig-vérig közép-kelet európai emberről beszélek, aki megkerülhetetlen mindazok számára, akik a sztálini diktatúra áldozatainak emlékét őrizni kívánják és megkerülhetetlen azok számára is, akik szívügyüknek tekintik a lengyel-magyar kulturális és diplomáciai kapcsolatok ápolását. Andrzej neve egybe forrt a lengyel katonasírokkal, temetőkkel, egybe forrt Katyń-al és a szmolenszki erdővel.

Andrzej hiteles és odaadó következetessége egy balesettel ért véget. Végrendelete melyet ránk hagyott, nem felhalmozott javakról, hanem adósságokról szól. Arról hogy mivel tartozunk a jövőnek, nemzeti közösségünknek.

Nehéz párhuzamot vonni a történelmi tragédiák között, így nehéz megmagyarázni, hogy mit is jelent a lengyelek számára Katyń. Aligha akad olyan lengyel család, melyet ne érintett volna meg a tragédia. Katyn örökre beleégett a lengyel társadalom tudatába. Mi is ismerjük a kegyetlen hódító politikai indíttatásait. Sztálin azt hitte, hogy az elit likvidálásával meg lehet roppantani egy nemzetet. A szovjet vezetés a katyni tömegmészárlással tette meg az első lépést a lengyel értelmiség teljes kiirtásához. Mindez mérhetetlen szenvedéseket zúdított a nemzetre, mely alig heverte ki a tragédiát.

Kiállításunk elé nagyon is tudatosan Tadeusz Borowski egy sorát választottuk mottónak: „ott hevernek, s mintha élnének…” Való igaz, az emberiség nem kapta meg a felejtés kegyelmét. A kollektív emlékezet újra és újra kénytelen gyötrelmesen szembenézni a múltjával. De Andrzej tudta, hogy a kezdet és a vég közti utat csak a kultúra teszi elfogadhatóvá és elviselhetővé. Ha órákra, évekre keserves kínok közepette ki is zökkenünk kultúránkból, a visszatérés rítusait, a gyászmunkát el kell végeznünk. Antigoné – bár életével fizet érte – eltemeti testvérét. Kreón pedig – hiába övé a földi hatalom – megbűnhődik, mert az élet ellen vét.

Biztosan mosolyognál, ha azt mondanám, Andrzej, hogy nekem Antigoné voltál, és az is maradsz.

Akik tudják, hogy ebben a hősöket és teljesítményeket megvető „posztheroikus korban” milyen nehéz nyomot hagyni akár egy egész életművel, azok velem együtt boldogok, hogy barátunk ilyen rövid pályája is mennyi szeretetet adott, mennyi pozitív energiát szabadított fel.

Andrzej Przewoźnik örülök, hogy megismertelek. Ez itt egy kiállítás. Rólad szól.