„1956. október 23. az a nap, amely örökre beírta magát a szabad emberek és nemzetek krónikájába. A bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. Nem volt egyetlen olyan nap a történelem kezdete óta, amely világosabb bizonyította volna, hogy az ember szent küldetése, hogy szabad legyen, akármennyi akadályt is le kell győznie hozzá, akármennyi áldozatot is hoznia kell érte”. – jelentette ki John Fritzgerald Kennedy szenátor az 1956-os forradalom és szabadságharc első évfordulóján.1 Négy évvel később,2 az USA 35. elnökeként,3 döntő szerepet játszott abban, hogy a magyar kormány 1963-ban általános amnesztiát hirdetett, és négyezer elítélt visszanyerte a szabadságát. A fiatal, 43 éves, katolikus vallású elnök elkötelezett antikommunista volt, aki szenátorként és elnökként egyaránt küldetésének érezte, hogy gátat vessen a szovjet terjeszkedésnek, szembeszálljon a szovjet veszéllyel.4 Rövid hivatali ideje alatt egymást követték a két világrendszer közötti erőpróbák. Öt nappal azt követően, hogy a szovjetek Jurij Gagarint kilőtték a világűrbe, és ezzel látványosan lekörözték az USA-t,5 a hivatalában éppen csak berendezkedő Elnök hozzájárult a disznó öböli sikertelen partraszállási kísérlethez, de a Castro rendszer erőszakos megdöntésétől visszarettent.6 Az oroszok Európa közepén: Berlinben válaszoltak, ahol augusztus 13-án megkezdődött a várost kettéosztó fal építése. Az 1962. október 14 robbant ki és október 28.-ig tartott a kubai rakéta válság, a Karib-tengeren, Amerika partjainak közvetlen közelében. De a két nagyhatalom közötti viszony kiéleződése korántsem az új elnök hivatalba lépésével kezdődött.
Tisztelt hölgyeim és uraim
Sztálin halála után a Szovjetunió kettős vákuumhelyzetbe került. Miután a Generalisszimusz 1952-re új általános összecsapással, a III. világháború kitörésével számolt, a két fél közötti viszony is ennek megfelelően alakult. A német kérdéssel összefüggő utolsó terveiről tárgyalni sem akartak. A koreai háború pedig a kínai- szovjet viszonyt tette labilissá. A diktátor halálát ugyanakkor vezetési válság követte, ami külső és belső elbizonytalanodáshoz is vezetett. A szovjetek tekintélyét, birodalmuk stabilitását ezen felül ugyancsak aláásta az 1953-as berlini, majd az 1956. júniusi poznani felkelés, illetve az októberi magyar forradalom és szabadságharc. A kommunizmus ideológiai vonzereje is megcsappant az új vezető: Nyikita Szergejevics Hruscsov által az SZKP XX. kongresszusán7 elmondott „titkos beszéd” nyomán. Ugyanakkor Hruscsov sikerrel „rebarandingolta” a kommunista projektet azáltal, hogy az emberellenes sztálini rendszert egyfajta félresiklásnak, a „lenini útról” való letérésnek nyilvánította, és bevezette a „személyi kultusz”, illetve a „sztálinizmus”mai napig használatos fogalmait. Úgy csinált, mintha Sztálin nem Lenin legjobb tanítványa lett volna, és nem pontosan azt valósította volna meg, amit mestere elkezdett.8 Hruscsov előtt három feladat állt. Meg kellett szilárdítania vezetői pozícióját otthon, le kellett vernie a perifériák, így a magyarok szabadságküzdelmeit, és újra kellett építenie a Szovjetunió világpolitikai tekintélyét. Az évtized végére mindhárom feladatát sikerrel oldotta meg.9 Az első kettő utáni belépője a nemzetközi porondra az 1960. május 16-n az Elysée palotában, Párizsban megrendezésre kerülő négyhatalmi tárgyaláson igencsak emlékezetesre sikerült. Itt kapott a világ közvéleménye ízelítőt az új szovjet vezető: Hruscsov stílusából, színpadias gesztusaiból. A tárgyalást váratlanul, arra a provokációra hivatkozva szakította meg, amit a Francis Gary Powers által vezetett U-2-es kémrepülőgéppel követtek el az amerikaiak. Szerinte ilyesmi csak háborúban álló felek között fordulhat elő. Eisenhower Szovjetunióbeli látogatását is lemondta. Hruscsov személyes sértésnek vette, hogy a berepülésre a munkásosztály legnagyobb ünnepén, május elsején került sor. Hiába próbálkozott de Gaulle azzal, hogy a szovjetek által a világűrbe lőtt Szputnyik naponta tizennyolcszor repül át Franciaország felett. „Az nem kémkedés?”- kérdezte. „Egyáltalán nem.”- hangzott a válasz, „ugyanis a Szputnyikon nincsenek kamerák”. „Akkor, hogyan készít felvételeket a holdról?”- érdeklődött a tábornok. „Az másik technológia”- felelte Hruscsov, majd félhangosan azon kezdett lamentálni, vajon Eisenhower szellemileg elég fitt-e még ahhoz, hogy posztját betöltse.10 Kennedy hivatalba lépésekor tehát az amerikai- szovjet viszony már épp elég hűvös volt, amit az új Elnök disznó-öbölbeli kezdése csak még jobban elmérgesített. Hruscsov és Kennedy első személyes találkozójára június 3.-án, Bécsben került sor. Az elnök azt fejtegette a főtitkárnak, hogy harvardi diákként, amikor az I. világháborúhoz vezető okokról tanult, rádöbbent, hogy a világégéshez valójában „balesetek” sorozata vezetett. „Az előttünk álló napok veszélyesek, mert elég egy szikra, különösen Berlinben, hogy minden lángba boruljon, mégpedig atomlángba”- figyelmeztette a főtitkárt.11 Hruscsov úgy ítélte meg, hogy a fiatal és tapasztalatlan elnökkel szemben könnyű dolga lesz és ezért megfenyegette, hogy ha a nyugatiakkal nem tud megegyezni Berlinről, megegyezik Walter Ulbrichttal.12 „Én békét akarok. Ha ti háborút akartok, az a ti problémátok”13. - mondta Kennedynek.
Tisztelt hölgyeim és uraim
1945-ben Allen Dulles Bernből Berlinbe helyezte át az OSS14 székhelyét. Ettől kezdve Berlin vált a kelet-nyugat közötti kémkedés egyik központjává, a másik a semleges Bécs lett. A Berlint kettészelő hatalmas fal 15 építéséről az első információkat mégsem az ott nyüzsgő „hivatásosoktól”, hanem televíziós újságíróktól kapta Washington, feltehetően azért, mert a profik éppen nyaraltak. Kennedy tudta, hogy az 1948-as berlini válságban, amikor Attlee16 illetve Robert Schuman17 a város feladása mellett érveltek, Lucius Clay tábornok, az amerikai csapatok főparancsnoka volt az, akinek a Pentagonba küldött telexe ellenállásra késztette Trumant: „Elvesztettük Csehszlovákiát, Norvégia veszélyben van. Ha Berlin elesik, Nyugat-Németország lesz a következő. Ha tartani akarjuk Európát a kommunistákkal szemben, nem engedhetünk.” 19 - írta. 1961. augusztus 18-án Kennedy Clayt és Johnson alelnököt küldte Berlinbe, hogy első kézből származó információkat kapjon a kialakult helyzetről. Berlinben az alelnök utasította Willy Brandt polgármestert, hogy nyittassa ki az üzleteket, amik vasárnap lévén zárva tartottak, hogy porcelánt és cipőt vásárolhasson.20 Clay, aki követként21 Berlinben maradt, azzal demonstrálta az amerikaiak eltökéltségét, hogy tíz tankot vezényelt a Checkpoint Charlie-hoz. A szovjetek is kivezényeltek tíz tankot a helyszínre, majd számukat harmincra növelték. Clay ebből megértette, és az Elnököt is megnyugtatta, hogy az oroszok nem akarják a válság eszkalálódását, hiszen tisztában voltak vele, hogy az USA-nak csak harminc tankja van a térségben. Ez volt a hidegháború első és egyben utolsó olyan esete, ahol amerikai és szovjet tankok néztek egymással farkasszemet. Hruscsov visszavonulásra utasította csapatait. „Az amerikaiak presztízs okokból nem tehetik meg. Kezdjük el mi.”- mondta.22 Tehette, hiszen a berlini fal maradt. Kettéosztotta a várost, Európát és a világot.
Magyarországot az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a szovjet táboron kívüli világ külpolitikailag elszigetelte. ENSZ tagságát lebegtetve23 a nemzetközi közösség páriájaként tekintett rá a szabad világ. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa amerikai- brit-francia indítványra először 1956. október 28.-án foglalkozott a magyar kérdéssel, amit aztán nyomásgyakorlás céljából éveken keresztül napirendjén is tartott.24 Bár a magyar mandátum elutasítására vonatkozó javaslat, ami egyet jelentett volna Magyarország kizárásával a világszervezetből, nem került elfogadásra, a „magyar kérdés” napirenden tartása és a megbízólevél elfogadásának felfüggesztése így is rendkívül hátrányosan érintette a magyar vezetést. Nem meglepő tehát, hogy ennek a helyzetnek a megszüntetése Budapest külpolitikai erőfeszítéseinek fontos céljává vált.25 Az amerikai vezetés azonban mindaddig fenn kívánta tartani a Kádár rendszerre gyakorolt nyomást,26 amíg áttörést nem tud elérni a belpolitika liberalizálásában, vagyis az enyhülés, illetve az amnesztia kérdésében.27 1960 őszén, amikor Kádár felszólalt az ENSZ közgyűlés XV. ülésszakán, nyilvánosan megszégyenült, mert beszéde közben a küldöttek több mint a fele elhagyta a termet.28 Kádár ezért kerülő úton az amerikai vezetés tudtára adta, hogy Magyarország készen áll háttértárgyalásokat kezdeni a normalizálásról, amennyiben az Egyesült Államok elismeri a Magyar Népköztársaság létezését. Kezdetét vette tehát a diplomaták közötti egyeztetés. Kennedy alatt az események felgyorsultak. Először a vízumkiadáson enyhítettek, majd a Magyarországra akkreditált USA-diplomaták mozgásszabadságát növelték meg. Miután Kennedy, beiktatása után levélben üdvözölte az Egyesült Államok budapesti nagykövetségen élő Mindszentyt, akit „teljes és rokonszenvező együttérzéséről biztosított” és tudatta vele, hogy „az amerikai kormány mindaddig menedéket nyújt számára, amíg személyes biztonsága és szabadsága azt szükségessé teszi”29 kézenfekvőnek tűnt az amerikai-magyar viszony javítását Mindszenty bíboros helyzetének rendezésével megoldani. A magyar fél kompromisszumos megoldásként a házi őrizetet, de helyzet alakulásától függően a prímásnak az országból történő kiengedését is elképzelhetőnek tartotta. Ez utóbbit ahhoz a feltételhez kötötték volna, hogy az amerikaiak tartsák „szilencium” alatt az esztergomi érseket.30 Washington a „Szovjetunió világpolitikai magatartása”, valamint az ENSZ és a „szabad világ” tekintélyének megóvása érdekében ekkor még ragaszkodott a „magyar kérdés” napirenden tartásához. Három feltételt szabott, ezek közül az első és legfontosabb az általános amnesztia követelése volt, a második a szovjet csapatok kivonásának előkészítése, a harmadik pedig a családegyesítések lehetővé tétele. Cserébe megígérték, hogy levetetik a magyar kérdést az ENSZ napirendjéről, és normalizálják a kétoldalú kapcsolatokat.
A Berlini Fal megépülése után az amerikai fél egyre inkább a a morális szempontokra helyezte a hangsúlyt, így a magyar helyzettel kapcsolatban a legfontosabb követelése az amnesztia lett és ez is maradt egészen a kihirdetéséig. A fal teremtette realitás a Vörös Hadsereg kivonására vonatkozó követelés további erőltetését okafogyottá tette.
Tisztelt hölgyeim és uraim
A kubai válság azzal kezdődött, hogy 1962. október 14.-én majd 19.-én a Fehér Ház olyan foto bizonyítékokkal szembesült, amelyek minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy a szovjetek támadórakétákat telepítettek Kubába. A felvételek alátámasztották azokat az információkat, amelyeket Oleg Penykovszkij a szovjet katonai titkosszolgálat GRU)31 ezredesétől kaptak, miszerint Hruscsov SS4-es és SS5-ös középhatósugarú ballisztikus rakétákkal szereli fel Fidel Castro Kubáját. Eközben, október 20.-tól november 21-ig Kína és India között határmenti incidensekre került sor, amelyekben az USA hadifelszereléssel is támogatta Indiát. Kennedy október 22-én, hétfőn, a televízió képernyőjén keresztül ismertette az amerikaiakkal, hogy a Szovjetunió az USA biztonságát közvetlenül fenyegető lépést tett, amire kész megadni a megfelelő választ. Nyomatékosan utalt arra, hogy nem akarja a harmincas évek „appeasement” politikáját megismételni. „A szabadságért mindig nagy árat kell fizetni, amit mi amerikaiak mindig hajlandóak voltunk megfizetni.”- mondta. Két nappal később, 24-én, a szovjetek visszavonultak.
Egy hónappal később, 1962. november 28.-án, érkezett Budapestre Vedeler amerikai külügyi tisztviselő, aki tárgyalópartnerének Szarka külügyminiszter helyettesnek hangsúlyozta, hogy „a még börtönben lévő 5% a kulcsa a magyar–amerikai kapcsolatoknak.” 32
Hruscsov úgy a berlini, mint a kubai válságban is nagy győzelmet aratott. Demonstrálta, hogy a Szovjetunió a vezetésváltás kezdeti bizonytalanságain túllendülve, újra az USA-val egyenrangú tényezője a világpolitikának. Kennedy ezúttal is, mint Berlinben a „morális” győzelemmel vigasztalódott. Európában azzal, hogy ellenfele kénytelen falat emelni annak érdekében, hogy polgárait megtarthassa. Kuba esetében pedig azzal, hogy Hruscsov volt az agresszor, ő pedig a béke megőrzője. Azt a tényt, hogy Törökországból vissza kellett vonulnia, egy darabig titokban tarthatta. Hruscsov könnyű szívvel engedte át a reálpolitikai sikerekért cserébe a kommunikációs előnyöket ellenfelének, hiszen a szovjet táboron belüli irányított nyilvánosság biztosította a számára a szükséges szempontok érvényre juttatását, és a másik fél érveinek elhallattatását.
1989 bebizonyította, hogy Ulbrichtnak és Hruscsovnak igaza volt. A fal nélkül nem tudták volna stabilizálni az uralmukat. Amint ledőlt, véget ért a szocializmus, a szovjet uralom, megszűnt az NDK és maga a szovjet birodalom is. Hruscsov mindkét esetben ugyanazt a taktikát alkalmazta. Elment a végsőkig. Ahogy Berlinben tankokat, úgy Kubában hadihajókat sorakoztatott fel az amerikaiakkal szemben. A kellő pillanatban itt is, ott is visszavonulót fújt. És itt is, ott is sikert aratott. Biztosította a fal, és az NDK fennmaradását, illetve Kuba sértetlenségét, ez utóbbit a mai napig. Nemcsak a lábát vetette meg az amerikai partok mentén, az egykori amerikai üdülő- és szórakoztatóközpontban, de tartósan be is rendezkedett, mégpedig az USA jóváhagyásával. Visszavonták Törökországból az amerikai rakétatámaszpontokat és bónuszként az amerikaiak az év végére levették a magyar kérdést az ENSZ napirendjéről és elismerték a magyar delegáció mandátumát.
1963 nyarán Kennedy tíz napos európai körutat tett. Június 26.-án a Nyugat-berlini városháza előtt, a Rudolf Wilde, ma John Fritzgerald Kennedy téren összegyűlt százötvenezres tömeg előtt mondott beszédet: „Ma sokan nem értik, vagy legalábbis azt mondják, hogy nem értik, mi az, ami a szabad világot a kommunista világtól megkülönbözteti. Jöjjenek el Berlinbe! A kommunizmus gonosz rendszer.33 A szabadság sok nehézséggel jár, a demokrácia sem tökéletes. De soha nem kellett fallal meggátolnunk, hogy polgáraink elhagyjanak bennünket. Minden szabad ember, akárhol is éljen, berlini polgár. Ezért, szabad emberként, büszkén mondom: Ich bin ein Berliner.”34
Hruscsov két nappal később, június 28-án érkezett Kelet-Berlinbe.
„Kennedy nem szereti a falat. De én igen. Nekem nagyon tetszik. A német munkásosztály olyan falat emelt, amin egy farkas se tud átjutni. Ez olyan rossz?”- kérdezte. 35
Pár nappal később 36 U Thant ENSZ-főtitkár sikeres látogatást tett hazánkban. A kül- és belpolitikai események addigra lehetővé tették az ´56-os elítéltek „nagy˝ amnesztiáját.37 A berlini és kubai válságon túljutó szuperhatalmak egyaránt hajlottak a magyar kérdés rendezésére. Kádár pedig az 1963. februári tanácsi és országgyűlési választások sikeres abszolválása után úgy érezte, elérkezett a megbocsátás ideje. A berlini fallal és a szocialista Kubával megerősített szocialista tábor tekintélye is fokozta nyugalmát. A Vörös Hadsereg jelenlétével szavatolt kádári hatalmat már semmi sem fenyegette; kiegyezett az USA-val, eltávolította a hajthatatlanul „balos” Marosán Györgyöt, és több mint négyezer embernek visszaadta a szabadságát. Elkezdődött a konszolidáció. 38
1. ˝October 23, 1956, is a day that will live forever in the annals of free men and nations. It was a day of courage, conscience and triumph. No other day since history began has shown more clearly the eternal unquenchability of man´s desire to be free, whatever the odds against success, whatever the sacrifice required.˝ - John F. Kennedy, on the first anniversary of the 1956 revolution.
2. 1961. január 20-án foglalta el hivatalát és 1963 november 22-ig töltötte be.
3. JFK (1917-1963)
4. Az elnökválasztási kampányában azzal vádolta Nixont, aki Eisenhower alelnöke volt, hogy nem helyeztek elég súlyt az amerikai katonai képesség fejlesztésére. Az amerikai értékek következetesebb képviseletét ígérte a hideg háborús ellenfeleivel szemben.
5. 1961. április 17.-én
6. 1300 a CIA által kiképzett kubai önkéntes partraszállásához nem engedélyezte a légi támogatást. A kudarc után jóváhagyta a Mongoose tervet, ami engedélyezte a fedett akciókat és szabotázsokat.
7. 1956. február 25.-én
8. Schmidt Mária: A jövő végérvényesen megbukott. in: Kommunista világ született. XX. Század Intézet. Budapest, 2008.
9. 1960. január 18,-án Allen Dulles, a CIA igazgatója az amerikai szenátus külügyi bizottsága előtt azt mondta, hogy a szovjet diplomácia magatartását az a meggyőződés vezérli, hogy katonai téren, főleg a rakéták területén lekőrözték az USA-t. Black 79 o.
10. William F. Buckley Jr.:The Fall of the Berlin Wall. John Wiley, 2004. 31 o.
11. Buckley 34 o.
12. Walter Ulbricht az NDK Államtanácsának elnöke 1960 – 1973.
13. Buckley 35 o.
14. Office of Strategic Services
15. 1959-ben átlag havi 7 és fél ezer fő jelentkezett menekült státuszért a nyugat berlini Marienfelde menekültügyi központban. 1960-ra számuk 12 és
fél ezerre, 1961 nyarára 20 ezerre nőtt.
16. Clement R. Attlee brit miniszterelnök (1945-1951) Harold Macmillan, brit miniszterelnök (1957-63) naplójában azt írta, hogy szerinte semmi megengedhetetlen nincs abban, ha a keletnémetek megállítják a menekültek áradatát nyugatra és visszahúzódnak a vasfüggöny mögé. Persze ez nem jó reklám a kommunistáknak, de úgy vélem megállapodásainkat nem szegik meg vele. in: Buckley 78 o.
17. Franciaország 132 miniszterelnöke, és a Negyedik Köztársaság negyedik elnöke.
18. Lucius D. Clay (1897 – 1978) tábornok Dwight D. Eisenhower tábornok helyetteseként szolgált a világháborúban. 1945-ben Németország katonai kormányzójának helyettese volt, 1947-49 között az amerikai zóna katonai kormányzója Németországban.
19. Buckley 68 o.
20. Buckley 69 o.
21. szeptember 18-tól
22. Buckley 83 o.
23. 1956. november 8.-án az ENSZ mandátumvizsgáló bizottsága javasolta, hogy halasszák el a döntést a magyar küldöttség megbízóleveléről
24. 1957. január 10-én ötös bizottságot állított fel a magyar kérdés vizsgálatára annak reményében, hogy kikényszeríti az ENSZ megfigyelőinek Magyarországra történő bebocsátását.
25. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1958. január 25-i ülésén napirendre tűzte a kapitalista országokkal való viszony rendezésének és a magyar kérdésnek az ENSZ napirendjéről történő levételének kérdését.
26. Amerikai kezdeményezésre 1957. február 22-én az ENSZ mandátumvizsgáló bizottsága felfüggesztette a magyar mandátum elfogadását
27. Nagy Imre és forradalmár társainak kivégzése csak fokozták a felháborodást Washingtonban. Borhi László: Magyarkérdés és amnesztia - az Egyesült Államok, az ENSZ és Magyarország, 1956-1963, XX. SzázadIntézet.hu
28. Sipos Levente 15 o.
29. Borhi 646 o.
30. Borhi 168 o.
31. A szovjetek arra számítottak, hogy mire az amerikaiak felfedezik a Kubába telepített rakétákat, addigra túl késő lesz. A Penykovszkitól származó részletes információk nélkül, amik a pontos telephelyekre vonatkoztak, nehéz lett volna időben leleplezni az akciót. Különösen mert a légifelderítést nehezítette a sűrű és tartós köd. Penkovszkit 1963 májusában nyilvános tárgyalást követően a Ljubjankában felakasztották.
32. Sipos 22 o.
33. evil system
34. Buckley 95 o.
35. Buckley 95 o.
36. 1963. július elején
37. Az első részleges közkegyelmet 1959 nyarán, nem sokkal Hruscsov budapesti látogatása (és szinte napra pontosan egy évvel Nagy Imre és mártírtársai elítéltetése) után hirdették ki; az első javaslatok szerint ekkor szabadult volna többekkel együtt Déry Tibor is. Ettől kezdve minden év tavaszán – a felszabadulás, április 4-e tiszteletére – sor került részleges közkegyelemre, ezek közül talán az 1960. évi a legnevezetesebb, amikor – nem köz-, hanem egyéni kegyelem révén – kiszabadult Déry, vele együtt Donáth Ferenc és Jánosi Ferenc, valamint Farkas Mihály és Farkas Vladimir.
38. Szakolczai Attila: Amnesztia, beszelo.c3.hu/97/05/11.htm Jócskán maradtak még börtönben ´56-os elítéltek, akik a 60-as évek során egyéni kegyelemmel vagy a felszabadulás negyedszázados évfordulójára kiadott közkegyelemmel szabadultak.
Bibliográfia
Jeremy Black: The Cold War. The Social Affairs Unit, 2011
Borhi László: Magyarkérdés és amnesztia - az Egyesült Államok, az ENSZ és Magyarország, 1956-1963, XX. szazadintézet.hu
Borhi László: Magyar –amerikai kapcsolatok 1945-1989 Források. Magyarország a szovjet zónában és a rendszerváltozásban, MTA Történettudományi Intézet, 2009
Paul Johnson: A modern kor, A huszadik század igazi arca. XX. Század Intézet, 1983
Roy Alexandrovics Medvegyev: Hruscsov, Politikai életrajz. Laude kiadó, 1989
Hans-Peter Schwarz: Das Gesicht des Jahrhunderts, Monster, Retter und Medikokritaten, Goldmann, 2001
Schmidt Mária: A jövő végérvényesen megbukott. in: Kommunista világ született. XX. Század Intézet. Budapest, 2008
Sipos Levente: Az 1963-as általános közkegyelem, Múltunk 57. évfolyam (1012.) 2. 150-190 o.
Norman Stone: The Atlantic and its Enemies, A personal History of the Cold War, Allen Lane, Penguin Books, 2010
Khrushchev Remembers. Sphere books, London, 1971