Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem mindennapi eseménynek vagyunk ma részesei. A rendszerváltoztatás utáni magyar demokrácia szimbolikus helyszínén, a múlt század embertelen diktatúráinak bűneit bemutató Terror Háza Múzeumban fogadhatom térségünk államfőit, Joachim Gauck német, Andrej Kiska szlovák, Milos Zeman cseh, Bronislav Komorowski elnök urakat és vendéglátójukat, Áder János köztársasági elnököt.

Önök mindannyian egy-egy olyan országot képviselnek, melynek nemzeti közössége két totális diktatúra tapasztalatával járulhat hozzá kontinensünk közös történetének megértetéséhez. Ez nagy felelősség, mert a mérhetetlen szenvedés árán keletkezett tudást meg kell osztanunk azokkal az európai testvéreinkkel is, akik csak egy diktatúra szörnyűségeit élték át. A feladat nagyságát jól mutatja, hogy 25 év elteltével még csak most kezdünk igazából hozzá, hogy felmérjük a diktatúrák hagyatékát, számba vegyük veszteségeinket. A kommunista diktatúrák összeomlása ugyanis nem jelentett egyet az önkényuralmi rendszerek szellemi struktúráinak azonnali eltűnésével. Az évtizedek alatt sulykolt nyelv, a diktatúrák által kizárólagossá tett gondolkodási sémák, történelmi narratívák rejtett és nyílt formában egyaránt továbbélnek. Ugyancsak megnehezíti a kommunizmus örökségével való szembenézést az a tény, hogy míg a nácizmus égbekiáltó bűnei felett közvetlenül a második világháborút követően ítéletet mondott a Nemzetközi Katonai Bíróság, addig a kommunizmus által elkövetett bűncselekményekről – amelyek semmivel nem voltak kevésbé emberellenesek – a rendszer bukása után nem született hasonlóan szigorú ítélet.

A kommunizmus bűneinek európai megítélését nézve, örömmel jelenthetem be, hogy ami az előttünk álló feladatokat illeti felsorakoztunk végre a rajtvonalhoz. Ehhez először is számba kell vennünk a veszteségeinket, nevet kell adunk azoknak a névtelen százezreknek és millióknak, akiket a térségre kényszerített kommunista diktatúra közel fél évszázados története alatt nem csak életüktől, de létezésük emlékétől is megfosztottak, és akik közül oly sokan még mindig névtelenek. Igen, alapkutatásról beszélek, olyan erőfeszítésről, amelynek célja a kommunizmus áldozatainak a lehető legteljesebb körű feltárása.

Áder János és Joachim Gauck köztársasági elnökök kezdeményezésére és személyes támogatásával készítettük elő azt az együttműködést, amelynek tárgya a kommunizmus áldozatait számba vevő nyilvántartás elkészítése.

Az együttműködés résztvevői egy német kutatóműhely, a néhai Stasi-börtön helyén működő emlékhely, a Gedenkstätte Berlin-Hohenschönhausen és a Terror Háza Múzeumot is működtető Közép-és Kelet-Európai történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.

Engedjék meg, hogy idézzek a két intézmény között létrejött megállapodásból:

„Mivel,
    - a kommunista diktatúrák összeomlása a szovjet uralom alatt álló térség népeinek több, mint 40 év elnyomás után demokráciát és szabadságot hozott;

Mivel
    - Magyarországnak az Ausztria felé 1989 szeptemberében történő határnyitása, továbbá a keletnémet állampolgárok tömeges tiltakozása és a berlini fal leomlása jelentősen hozzájárult 1989 kommunistaellenes forradalmainak sikeréhez;

Mivel
    - a széleskörű fáradozások ellenére az európai kommunista diktatúrák történetét máig nem sikerült átfogóan feldolgozni, és így különösen a fiatalabb generációk keveset tudnak róluk;

Mivel
    - máig nem ismert, hogy hány ember vált a kommunizmus áldozatává, mert az üldözöttek neveit nagyrészt még mindig az egykori titkosrendőrségek archívumai rejtik;

Mivel
    - a kommunizmus legtöbb üldözöttje máig nem részesült abban a társadalmi megbecsülésben, amely megilleti;

a Berlin-Hohenschönhausen-i Emlékhely és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 3 évre szóló együttműködési megállapodást köt.

Az együttműködési megállapodás célja a kommunizmustól szenvedett áldozatok Európai Nyilvántartásának létrehozása. Az együttműködő felek a Magyarország és Németország államfői által támogatott „Adjunk nevet az áldozatoknak!” kezdeményezés keretében vállalják, hogy elkezdik feltölteni azt az adatbankot, amelyben a kommunizmus minden magyarországi és németországi üldözöttjének és áldozatának a nevét regisztrálják. A munkát úgy tervezzük, hogy ahhoz más európai államok is csatlakozhassanak.”
(idézet vége)

Tisztelt Elnök Urak, Hölgyeim és Uraim!

Hatalmas ez a feladat. Ezzel az erőfeszítéssel azonban nem csupán azoknak tartozunk, akiket származásuk, politikai nézeteik vagy keresztény hitük miatt gyilkoltak meg, hanem magunknak is. Ha meg akarjuk őrizni szabadságunkat, vissza kell szereznünk múltunkat és hagyományos értékeinket. Az egyik legfontosabb ilyen értékünk, hogy minden emberi élet egyedi, megismételhetetlen csoda. Adjunk tehát nevet az áldozatoknak! Sokkal tartozunk nekik!