A Páneurópai Piknik – hatását tekintve – felért egy visszájára fordított szarajevói merénylettel

Kedves Barátaim!

Sosem tudhatjuk pontosan, mikor jön el a helytállás ideje. Az a pillanat, amikor nincs talán, nincs de, nincs, hogy inkább másképp, sem az, hogy inkább más-kor. Akik elvétik ezt a pillanatot, egy életen át vívódhatnak, mert utólag már tudható, az volt az a pillanat.

Önök, akik ma elfogadták meghívásunkat, több mint huszonöt évvel ezelőtt nem vétették el a pillanatot, és ezzel – a XX. században másodszor – ismét fel-mutatták nemzeti közösségünk legszebb vonásait. Önök mind olyan nagyságról tettek tanúbizonyságot, amely Chestertont idézve nem nyomaszt, hanem fel-emel.

Barátaim!

Személyes emlékek hiányában ma már sokan azt hiszik, úgy gondolják, ami 1989-ben történt, valójában egy békés, lényegét tekintve vértelen átmenet volt csupán. A vörös köd felszállt, hogy alatta egy már-már hibátlan és működő demokratikus világot találjunk. Sokáig azt mondtuk, rendszerváltás történt, a vérmesebbek rendszerváltoztatást mondtak, jelezvén, volt benne akarat és szándék. Pedig antikommunista forradalom volt. Nem lehetett más, mert a dik-tatúra minden kelet és közép-európai országban az utolsó pillanatig megőrizte emberellenes jellegét. Ez a diktatúra módszeresen igyekezett kilúgozni belőlünk a bátorságot, a kitartást, a legalapvetőbb emberi gesztusokat.

Amikor Önök keletnémetek ezreit fogadták be, élelmezték és bíztatták őket, amikor megszervezték és megvalósították a Páneurópai Pikniket még nem volt „vége”. Minden akkori cselekedetük a ma szemszögéből nézve maga a normali-tás, az emberi együttélés legszebb követendő példája. Akkor azonban nem így volt. Hazánk megszállt ország volt állampárttal, titkos rendőrséggel, érvényes határ menti lőparanccsal. Akik elég idősek vagyunk, tudjuk, a rendszer nem volt sem veszélytelen, sem puha.

Az Önök helytállása sokkalta nagyobb súlyú, mint azt ma gyakran gondolják. A hajdani állampárt vezető politikusai – bár szerencsénkre javarészt jól vizsgáztak – nem ugyanazt a kockázatot vállalták, mint Önök. Sőt, nem tévedek, ha azt mondom, a keletnémetek magyarországi szeretetteljes fogadtatása leplezte le végképp a kommunista testvériség hamis álarcát, míg a Páneurópai Piknik – hatását tekintve – felért egy visszájára fordított szarajevói merénylettel. Ez az 1989-es augusztusi határ menti esemény ugyanis nem világháborút eredmé-nyezett, hanem olyan mozgásoknak nyitott utat, melyek eredményeképpen Közép- és Kelet-Európa államai visszaszerezték függetlenségüket, és a két Né-metország egyesülésével végül Európa is egyesült. Aki azt mondja, mindez meg-történt volna Magyarország és Önök nélkül is, nem ismeri a történelmet.

Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

A „Petőfi Emléklap a Helytállásért” elnevezésű díjunk azon civil teljesítmények elismerésére született, melyek célja, lényege a közép-európai népek szabadsá-gának elősegítése. „A közös jó a szabadság” – mondta Petőfi Sándor. Semmi sem fontosabb a szabadságnál, mert nélküle még szeretni sem tudunk. Köszönöm Önöknek Közalapítványunk minden munkatársa és a magam nevében is, hogy ott voltak és bizonyítékot szolgáltattak arról, hogy legyen bármilyen hosz-szú is a rabság, az emberben újra és újra győzedelmeskedhet a szeretet, az együvétartozás érzése, az önzetlenség, a nagylelkűség, azaz a jó, mert ezek az értékek – hála Istennek – kiirthatatlanok a szívünkből.

Önök azonban nem csak helytálltak és bizonyítottak, de megajándékozták ha-zánkat egy fontos hivatkozási alappal. Velünk magyarokkal mindig érdemes számolni, mert reménytelennek tűnő helyzetekben is újra és újra képesek vagyunk meghatározó példával szolgálni kontinensünk és a világ számára. Megtettük ezt 1956-ban és újra 1989-ben is. Önök a mi példaképeink, és ezért kü-lön is hálásak vagyunk Önöknek, mert – ahogy Helmut Kohl kancellár fogalma-zott – annak a népnek, amelyiknek nincsenek példaképei, nincs jövője. Mögöttünk az Önök teljesítményével, példájával a mi jövőnk biztosított.

Köszönjük!

Hálásak vagyunk Önöknek!

Elhangzott a Petőfi-emléklapok átadó ünnepségén