Államtitkár Urak, tisztelt Hölgyeim és Uraim, Parancsnok Úr!

A XX. század története az első világháborúval indul, de a háborút még a XIX. század emberei vívták meg. A szereplők elsöprő többsége képtelen volt ezért arra, hogy megfogalmazza, mi is történt vele. A kor emberének fogalomkészlete ugyanis „múlt századi” volt, benne a becsület, a rend, az elhivatottság, a kötelesség, a fegyelem, a hősiesség játszottak szerepet. Igen, ezek azok az értékek, amelyek azóta kimentek a divatból. Ezért furcsa kettőséget tapasztalunk akkor, amikor a XX. század végén, a XXI. század elején állunk szembe mindazzal, ami az első világháborúban történt. Pedig a XX. század elejének, az első világháborút közvetlenül megelőző időszaknak a hétköznapjai nagyon is hasonlítottak arra, amilyenek a mostaniak. Budapesten autók jártak, villamos járt, földalatti volt már, villanylámpák borították a városokat fénybe. Háromszáz mozi működött Budapesten, volt már hűtőszekrény, lemezjátszó, telefon és fényképezőgép is. De volt egy érzés, ami akkor még ismeretlen volt, amivel a XX. század embere először a borzalmas világháborúban szembesült, és ez az érzés az volt, az a kiszolgáltatottság, ami a tömegben való megsemmisítésnek az új tapasztalatát hozta magával. Igen, ez volt az első világháború egyik legfontosabb tapasztalata.  

És legyünk őszinték, 1910-ben, 1913-ban, de még ’14 tavaszán is: senki nem gondolta, hogy egy helyi balkáni konfliktusból világméretű összecsapás lesz, egy olyan kataklizma, amelyben négy éven keresztül ölik egymást az európai emberek, aminek a végén tízmillió hősi halott lesz, és húszmillió ember pusztul a háborút követő spanyol influenza járványban. Valószínű, hogy a járvány pusztító hatását is részben a háború rovására írhatjuk, hiszen az alultápláltság, az immunrendszer legyengülése a háború velejárója volt.

Amikor 2014-ben elindítottuk a Centenáriumi Emlékbizottságot, és megkezdtük ennek a hatalmas témának a feldolgozását, a veszteségek számbavételét, akkor rögtön tudtuk, hogy ez a munka a mai embernek fontos, a mi számunkra mutat utat. A mi számunkra jelenti azt, hogy azok akik a háborúban hősi halottként elpusztultak, megsebesültek, fogságba kerültek, ezek a mi hőseink és a mi számunkra fontos az, hogy az ő példájukat felmutassuk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem volt még egy olyan ország, amely Magyarországhoz hasonlóan egy centenáriumi emlékbizottságot hozott volna létre, amely 2014-től 2020-ig, vagyis hat éven keresztül foglalkozott az első világháborúval. Ami azt jelenti, hogy tudományos feldolgozások, adattárak – itt láttuk a katonasírok felújítását –, a szinte minden településen felállított első világháborús emlékműveknek a restaurálása… Esetenként, ahol nem voltak ilyen emlékművek, újakat állítottunk fel. Könyvek, filmek tucatjai készültek el – a legnagyobb bánatomra játékfilm nem született, szokás szerint –, de mégis azt gondolom, hogy ennek a hat évnek a hozadéka, hogy egy hatalmas kiállítást csináltunk Új világ született címmel a Várkert Bazárban. Azt hiszem, hogy ez a centenáriumi emlékbizottság a munkájával mindent megtett azért, hogy az a hősiesség és hazaszeretet, ami a magyar katonák részéről megnyilvánult, és az a korszakformáló hatás, ami az első világháború eredménye, hogy azt a ma magyar polgárai figyelmének a homlokterébe állítsuk. És ezt köszönöm ezúttal is a Kormánynak.

Ne tévesszen meg bennünket, hogy ez, amiről beszélünk, az első világháború, száz évvel ezelőtt már lezárult. Nemrég adott egy interjút a török miniszterelnök, aki azt mondta, hogy a nyugat-európaiak folyamatosan a második világháborúról beszélnek, pedig annak vége van. Aztán szoktak még a hidegháborúról is beszélni, de annak is vége van. Az első világháború azonban még tart. Ezzel csak arra akarok utalni, hogy ez a világháború mindent megváltoztatott, megváltoztatta Európa szerepét, súlyát, megváltoztatta a világ más részeinek a határait, és az ott élő emberek konfliktusait egy teljesen más irányba fordította. Tehát a hatásai nemcsak ma, hanem meggyőződésem szerint még nagyon sokáig itt lesznek közöttünk.

A mi projektünk – és nagyon nagy tisztelettel köszönöm mindenkinek, aki ebben részt vett és ezt a hatalmas munkát elvégezte – azonban elsősorban azt célozta meg, hogy tisztelegjünk a hőseink előtt. Mert tudjuk, hogy ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak.

Köszönöm, hogy meghallgattak!