„Az igazság akkor is létezik, ha tagadják.” Ha George Orwellnek ez a mondata nem lenne érvényes aranyigazság, nem élhettük volna túl a XX. századot. Mert oly sok minden, amit az első világháborúról és a XX. századról tanultunk, amit könyvtárnyi „szakirodalom” alapján el akartak velünk hitetni, amit évtizedeken át sulykoltak, az mind hamis volt. Vagy ami még rosszabb, legföljebb a fele volt igaz. A hazugságok és féligazságok pedig ölnek, elsorvasztják a szellemet, kikezdik a testet, hogy a végén mindent felemésszenek.

Tisztelt Házelnök Úr, Tisztelt Államtitkár Urak, Kedves Vendégeink, Kedves Barátaim!

Késésben vagyunk. Ha nem tűnne hangzatosnak, azt mondanám, hogy nagy-nagy késésben vagyunk. De talán nem végzetes késésben.

Száz évnek kellett eltelnie, hogy a Nagy Háborúról végre elkezdjünk értelmesen és érdemben beszélni. Megtehettük volna jóval hamarabb is, de tudjuk: egy megszállt, függetlenségét vesztett térség tagjaként erre nem volt lehetőségünk. Jó harminc éve viszont már csak saját magunk és a körénk kényszerített béklyók gátoltak minket. Épp itt az ideje, hogy lerúgjuk ezeket a béklyókat. Talán ez a kiállítás segíteni fog ebben.

Kedves Barátaim!

Szomorú, de az első világháború mindössze pár lap a középiskolai tankönyvekben, néhány szokásos fekete-fehér fotóval meg a frontesemények nagy vonalakban való bemutatásával el is van intézve. Egy kis Gavrilo Princip, egy kis „mindent meggondoltam, mindent megfontoltam”, egy kis állóháború, egy kis Isonzó, egy kis Verdun és Przemysl, aztán gyorsan béke lesz, meg is volnánk. Szörnyűséges állapot ez.

De nem kezelte a helyén az I. világháború jelentőségét és súlyát a magyar történelemtudomány, a magyar kultúra és a politika sem. Vagy nem ismerte fel jelentőségét, vagy – amitől jobban tartok – nagyon is felismerte, de azt is megállapította, hogy jobb csendben a háttérben maradni, jobb a fontosságát, előzményeit, máig ható következményeit nem tárgyalni.

Mi arra szövetkeztünk Magyarország kormányával, az I. Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság tagjaival és az Új világ született kiállítás alkotóival: történésztársaimmal, építészekkel, dizájnerekkel, belsőépítészekkel, díszlettervezőkkel és díszletépítőkkel, grafikus, filmes, fotós szakemberekkel, hogy kísérletet tegyünk arra, hogy a Nagy Háborúnak egy egészen más értelmezését, ahogy manapság trendin mondani szokták: narratíváját adjuk.

Úgy hisszük, sőt: szilárdan úgy gondoljuk, hogy az I. világháború a legújabbkori történelem, különösen Európa múltjának legfontosabb eseménye volt. Sokan azt hiszik, a II. világháború volt a legfontosabb, hogy itt található meg mindennek az oka, de aki tájékozottabb, az tudja, hogy az I. világháború volt az.

Az I. világháború nyomán új világ született. Annyira idegen és félelmetes világ, hogy száz év távolából sem érezzük benne otthon magunkat. Ez a háború újrarajzolta a térképeket, áthelyezte a világgazdaság súlypontjait, új ideológiákat és izmusokat segített hatalomba. Mindeközben gépiesítette a gyilkolást, és minden korábbinál hatékonyabban a pusztítás szolgálatába állította az emberi találékonyságot, hogy tengeralattjárók, repülők, tankok, ideggázok, még nagyobb hatótávú géppuskák, ágyúk vessenek véget emberek milliói életének. A milliók között ott van az a 660 ezer magyar katona, akik hősi halottá lettek. Ők hozzánk tartoznak. Száz év távlatából újra és újra mondanunk kell: Dicsőség a hősöknek!

Ami azonban a háború után következett, annak szörnyűsége szinte a vérontást is felülmúlta. A legkevésbé sem túlzás azt állítani, ami az első világháború után történt, az magában hordozta a másodikat, majd a hidegháborút, a diktatúrákat, a kommunistákat, a fasisztákat és a nácikat, a XX. század száz éves háborúját.

Az első világháborúnak nem voltak európai győztesei. Az egész kontinens belerokkant a négy háborús évbe, majd pedig a kapzsi, telhetetlen és igazságtalan béketárgyalásokba. Nem véletlen, hogy ez a kiállítás 1922-vel zárul. A háború nem ért véget 1918 novemberében a fegyvercsönddel. Dehogy ért véget: gyarmatok, sok-sok pénz és befolyás, egész országrészek szivarfüstös irodákban, rengeteg francia pezsgő és brit whiskey elfogyasztása közben cseréltek tulajdonost.

Tisztelt Barátaim!

Semmit nem érthetünk meg a mai világból, ha nem értjük meg az I. világháborút.

Megérteni pedig csak akkor fogjuk, ha végre elkezdünk őszintén beszélni róla. Ha széttörjük a kliséket, elhagyjuk az unalmas, közhelyes, valójában semmit meg nem magyarázó történeteket és őszintén elmondjuk, hogy miért tört ki a háború és mik lettek a következményei.

A kiállítás, aminek utolsó, harmadik részét ma megnyitjuk, meggyőződésem szerint a legőszintébb kiállítás a Nagy Háborúról. Nem beszélünk mellé, nem relativizálunk, nem méricskélünk. Egyenesen fogalmazunk, a valóságot mutatjuk be és nem hagyjuk, hogy az eddig uralkodó, a háború győztesei által a saját érdekeik szerint tollba mondott történelemszemlélet félrevigyen bennünket.

Ez a kiállítás a fiataloknak szól. Minden olyan eszközt bevetettünk, ami a mai múzeumi technika és módszerek által lehetővé vált: pontosan azért és pontosan úgy használjuk őket, hogy a lehető legtöményebben és legkifejezőbben mondjunk el a számukra mindent.

Tisztában vagyok vele, hogy ez a kiállítás vitákat fog gerjeszteni. Éppen ez volt a célunk. Nem lehet a történelemről úgy beszélni, hogy ne vitatkozzunk az eseményekről és a szereplőkről. Nem lehet a történelmen keresztül a jelent úgy megérteni, ha hagyjuk, hogy mások kényszerítsék ránk egysíkú világlátásukat.

A történelemről szóló vita mindig a jelen dolgait viszi előrébb. A múltnak pedig mindig csak a jelen szemüvegén keresztül van jelentősége.

Ez a kiállítás a magyarok kiállítása. A több mint kétezer négyzetméteres tárlat Európa egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb történeti kiállítása erről a témáról, ez hazánk hozzájárulása a közös európai gondolkodáshoz. És bár a világháború előzményeit, történéseit és következményeit nemzetközi összefüggésekben mutatja be, célja mégiscsak az, hogy mi, magyarok jobban megértsük, hogy ma miért élünk itt és így. Mi történt velünk az időben.

Ez a kiállítás tehát a múltról készült, de a jelent mutatja be. Ha figyelmesen végignézik és hagyják, hogy közben a gondolataik szabadak legyenek, meg fogják érteni, hogy miért hangsúlyozom ezt.

Valójában nincs értelme a múltról kiállítást készíteni, ha nem a jelent akarjuk megmutatni vele. Ez a kiállítás a gonoszságot mutatja be, de a szabadságról szól. Arra bíztat mindenkit, ne hagyja magát mások által befolyásolni. Harcoljon a saját gondolataiért, a saját igazáért. Ez a kiállítás az őszinteség kiállítása.

Büszkén ajánlom a figyelmükbe, köszönöm, hogy meghallgattak!