Schmidt Mária

Csak azért is megmaradtunk!

Sinkovics Ferenc interjúja Schmidt Máriával, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával a Demokrata április 17-i számában. Szó esett többek között az első világháborúról és a rendszerváltoztatás emlékévéről.

Csak azért is megmaradtunk!

Még mindig a posztkommunista örökség maradványaival küzdünk, holott már eltelt három évtized a rendszerváltoztatás óta, mondta a Magyar Demokratának Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a „30 éve szabadon” emlékév koordinálásáért felelős kormánybiztos. Úgy véli, tart még a glóbuszt egykor átrendező első világháború, erről ír nemrég megjelent kötetében is, amely az Új világ született 1918–1923 címet viseli.

Még mindig a posztkommunista örökség maradványaival küzdünk, holott már eltelt három évtized a rendszerváltoztatás óta, mondta a Magyar Demokratának Schmidt Mária történész.

A KOMMUNIZMUS URALMA ALATT ELSZENVEDETT SORSUK ÖSSZEKÖTI A TÉRSÉGBELI NEMZETEKET

Csak azért is megmaradtunk!

– Frank Füredi, az ismert brit szociológus és író azt mondta, ez egy bátor kötet. Olyannyira, hogy még botrány is lehet belőle. Tény, hogy újszerű elmélettel állt elő benne Schmidt Mária, amely szerint be sem fejeződött az első világháború…

– Ma is fennállnak azok a problémák és feszültségek, amelyek az első világháború kitöréséhez vezettek. Napjainkban újra az a kérdés: ki vezesse Európát? Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok viszszavonul, legalábbis komolyan felmerült a visszavonulásának a lehetősége, vagyis hogy nem akarja mindenáron megtartani magának Európát.

– Értjük, de nagyon zavaros az amerikai kül- és belpolitika. Mi lehet biztos benne, és mi nem?

– Az USA a hidegháborút követően megnyerte az Európa uralmáért vívott versenyt a Szovjetunió ellen. Amikor véget ért a hidegháború, úgy tűnt, hogy Amerika nemcsak Európát, de az egész világot uralja. Egyaránt dominált gazdasági, politikai, katonai és technikai téren is. És persze hódított az amerikai szórakoztatóipar, az amerikai életstílus is. Most mindez megkérdőjeleződni látszik. Igaz, az USA hadi potenciálja és innovációs szerepe továbbra sem csorbult, de már feltette magának a kérdést: szeretne-e a világ csendőre maradni?

– Ön azt írja, nem lehet tudni, miért robbant ki az első világháború, és hogy nem volt győztese…

– Pontosabban az USA volt az egyedüli győztese. Az európai nagyhatalmak, így a britek és a franciák csak elhitték és elhitették magukról, hogy ők győztek, valójában vesztesek voltak. Az egykor oly hatalmas brit világbirodalom végzetes sebeket kapott az első világháborúban, ezt nemcsak gazdasági téren érezte meg, de megcsappant a politikai tekintélye, és elveszítette az akaratát és a képességét is birodalma további fenntartására. A franciák pedig olyan anyagi és emberi veszteségeket szenvedtek, hogy odalett korábbi büszkeségük és magabiztosságuk. Ha belegondolunk, egész Európa vesztese lett a háborúnak.

– Véleménye szerint megoldatlan kérdések egész sorát örökölte a korszaktól a XXI. század. Nekünk erről Trianon ugrik be először, de mi van még?

– Például az érthetetlenség zűrzavara. Az úgynevezett győztesek a nemzeti önrendelkezés elve alapján rajzolták át Európa térképét. Ez máig ható konfliktusokat eredményezett. Az Osztrák–Magyar Monarchiából két homogén nemzetállamot hoztak létre: Ausztriát és Magyarországot, a többi utódállam többnemzetiségű kreáció volt. A második világháború után korrigálni próbáltak, mert még mindig komolyan vették a nemzeti önrendelkezés elvét, de amíg az első világháború végén csak a határokkal operáltak, addig a második után a lakosságot is kezdték ide-oda tologatni a határokon keresztül. Emlékezzünk: a nemzetállami eszme jegyében több mint tizenegymillió németet telepítettek ki. Mára meg kitalálták, hogy elmúlt az általuk eddig favorizált nemzetállamiság ideje, tehát a multikulturális állam irányába lenne kötelező elmozdulnunk. A közel-keleti konfliktusok gyökere is az 1916-os brit– francia felosztásra nyúlik vissza.

– Miért számított határkőnek a kötet címében is szerepelő 1923-as esztendő?

– Azért határkő, mert úgy látom, hogy a háború nem a Párizs környéki békékkel, hanem az 1922-es washingtoni szerződéssel ért véget. 1923-ra rajzolódott ki az új világ rendje. Az amerikai fővárosban pecsételték meg végleg, hogy az USA nyerte meg a háborút, a washingtoni flottaegyezmény pedig megfosztotta Nagy-Britanniát addigi tengeri világhatalmától, ezután a briteknek osztozniuk kellett Amerikával ebben. És még valami! A britek súlyos árulást követtek el Japánnal szemben, ez szembefordította Tokiót a brit világbirodalommal, és tűzfészekké változtatta a Távol-Keletet. A második világháború nem Lengyelországból, hanem a Távol-Keletről indult, amikor Japán összecsapott Kínával és a Szovjetunióval.

– Nézzük a korszakot, amelynek határköve volt 1923! Ön azt mondta előadásában a nemrég tartott Trianon-konferencián, hogy Horthy Miklós visszaadta a nemzet önbecsülését, az akkori elit pedig megőrizte a nemzetet. Hozzá kell tenni, hogy Versailles-ban nem megcsonkítani, hanem megsemmisíteni akarták Magyarországot… A balliberális oldal felhördült szavaira.

– Ahogy mindig felhördülnek, ha pozitív kontextusban hallják Horthy nevét. Egyébként Herczeg Ferencet idéztem. Valóban, a békeszerződésnek csúfolt, kegyetlen és ostoba diktátum meg akart semmisíteni bennünket. Abban, hogy mégis megmaradt a magyarság, és képes volt sikeres országot építeni, jelentős szerepe volt Horthy Miklósnak, valamint az akkori elitnek. Gondolok itt főként Bethlen Istvánra, Teleki Pálra vagy Klebelsberg Kunóra. Új honalapítás volt ez, Klebelsberg olyan erős kultúrpolitikai programot hajtott végre, hogy még mindig táplálkozunk belőle.

– Mi volt az a kor viszonyai között, amit felismertek, amit jól csináltak?

– Mindenekelőtt értették és komolyan vették a küldetésüket. Vagyis azt, hogy kulturálisan és az innovációk terén kell magasabb szintre emelkednünk, mert csak így bizonyíthatjuk be, hogy helyünk és szerepünk van itt, a Kárpát-medencében, hogy szükség van ránk ebben a térségben, és fontos alkotóelemei vagyunk az európai kultúrának. Olyanokban nyilvánult meg mindez, mint például a szociális rendszer fejlesztése vagy Klebelsberg kulturális és oktatáspolitikája, például ötezer népiskolája. Klebelsbergnek olyan kezdeményezései és elképzelései voltak, amelyek még a mai kultúr- és oktatáspolitikánkra is óriási hatást gyakorolnak. – Még ha nagy nehezen el is ismerik ezt a balliberális oldalon, rögtön hozzáteszik, hogy igen, de ott volt Horthy! – A történelmet nem lehet visszafelé nézni, nem lehet 1944 szemszögéből megítélni az 1920-as esztendőt. Arról a csapásról és az azzal járó megaláztatásról, amit Trianonban kaptunk, nem beszélnek a baloldalon. Pedig az fájt a legjobban: a megaláztatás, ahogy bántak velünk. Ezért vagyunk érzékenyek ma is minden tiszteletlen és lekicsinylő megjegyzésre, ami a nyugatiaktól ér bennünket. Nem tudjuk ezeket a helyükön kezelni és elintézni egy vállrándítással, mert már rengeteg keserű tapasztalatot gyűjtöttünk össze. Persze mindig vannak közöttünk olyan külföldimádók, akik önként, esetleg fizetségért gyaláznak bennünket mindenfelé, mint legutóbb Heller Ágnes olasz nyelven, minősíthetetlen módon. Azt írja például, hogy Magyarország és Lengyelország nem rendelkezik semmiféle demokratikus hagyománnyal. Miközben mi liberális parlamentáris demokráciát működtettünk a kiegyezés időszakában és konzervatív demokráciát a Horthy-rendszerben. Alacsonyabb rendűnek állítja be a magyar embereket, azt hazudja róluk, hogy szolgaságra teremtettek, és nem érdemlik meg a szabadságot, mert úgysem tudnak élni vele. Az interneten reagáltam erre az egészre, mondván, szégyellhetné magát, ha tudná. De teflonbőre van.

– Fontos még a történelem? Sok fiatal azt mondja, hogy amit történelemnek nevezünk, az a már szinte semmire sem használható múlt, foglalkozzunk inkább a jelennel!

– Az biztos, hogy aki nem tanulja meg a történelmet, az nem tudja értelmezni a jelent. Nézzük meg, mekkora reneszánsza van a kommunizmusnak Amerikában, vagy a briteknél, amit ma többek között Bernie Sanders, illetve Jeremy Corbyn képvisel, sok egyetemistával együtt. Ezeknek a fiataloknak fogalmuk sincs arról, mi volt a kommunizmus valójában, és hogy mi történt a huszadik században. Még csak nem is hallottak a Gulag-táborokról, generációk megnyomorított életéről vagy a kubai, a kínai diktatúráról és a kambodzsai kommunista vérengzésről, amelyben az ország lakosságának majd a fele elpusztult. Ha mindezt tudnák, nem lelkesednének értük annyira. Tragédia lehet még abból, hogy az USA-ban és a nyugati országokban ennyire elhanyagolják a történelem oktatását. Mi ne essünk ebbe a hibába! A történelem tapasztalatot ad, erősíti az identitásunkat. Fontos, hogy tudjuk: Trianonban a végünket akarták, de csak azért is megmaradtunk! Legyünk büszkék erre!

– Mit tud a mai ifjúság a rendszerváltás történetéről? Az is indokolja ezt a kérdést, hogy ön lett a rendszerváltás 30. évfordulója kapcsán szervezendő ünnepi programsorozat kormánybiztosa…

– Mondjunk inkább rendszerváltoztatást, ne váltást! Hiszen mi csináltuk, mi akartuk, nem csak úgy megesett velünk. Kockáztattunk és győztünk! A mai fiatalok sok mindent hallottak róla, a mi dolgunk, hogy ezeket tudatosítsuk bennük. Meg kell mutatnunk nekik, mi az értéke annak a szabadságnak, amelyben ma élünk, és milyen volt az, amikor nem voltunk, nem lehettünk szabadok. Nem lehettünk, mert egy viccért is börtönbe zárhatták az embert. Csak egyetlenfajta újság volt a standokon, és csak egyféle vélemény lehetett érvényes. A bezártságról, az utazás, a világlátás lehetetlenségéről már nem is beszélve. Ha ezt megértetjük velük, akkor jobban értékelik majd azt, amiben ma élnek.

– Feldolgozta már valamilyen szinten a történelemtudomány a rendszerváltoztatás korszakát? Megvan ehhez a kellő történelmi távlat?

– Igen, van már távlat, és sok mindent fel is dolgoztunk. Ha majd képesek leszünk tárgyilagosan és méltányosan kezelni a Horthy-korszakot, akkor tehetjük ugyanezt Kádár Jánossal és a rendszerével is. Akik ma Horthy esetében mindig csak 1944-ről beszélnek és arról, hogy milyen szörnyű tragédiák következtek be akkor, azok Kádárral kapcsolatban nem a forradalmat követő véres megtorlást, hanem a gulyáskommunizmust meg a 80-as évek felpuhuló világát emlegetik.

– Van itt azért valami… Antall József személye még a konzervatív tábort is megosztja. Hogyan kezelhető ez?

– Antall József nagyszerű eredményeket ért el. Pokolian nehéz körülmények között kellett megteremtenie a régi-új Magyarországot. Az egykori kormányfő tekintélyt és minőséget adott az új demokráciának. Felelősségteljes politikus volt, tisztelték mindenütt. Azt a terhet, amelyet cipelnie kellett, a posztkommunizmus rettenetes erőfölényét és az ebből fakadó gondokat a neki adatott rövid idő alatt nem küzdhette le. Hiszen még mi is a posztkommunista örökség maradványaival küzdünk, holott már eltelt harminc év. A békés, vér nélküli rendszerváltoztatásnak az volt az ára, hogy a kádári elit számos tagja és érdekcsoportja átmentette magát. Ez is közrejátszott abban, hogy Antall József kormányra került ugyan, de hatalomra nem.

– Milyen rendezvényeket terveznek?

– Mindenekelőtt szeretnénk a rendszerváltoztatásnak emlékművet emelni. És sok helyi, hazai és külföldi rendezvényt, konferenciát és megemlékezést is szervezünk. Igen, külföldit is, mert a szovjet uralom alatt töltött idő összeköt bennünket azokkal az országokkal, amelyek hasonló cipőben jártak. Különféle művészeti produkciókat is szeretnénk megvalósítani, mert ezek tudják a legkönnyebben és a leghatásosabban eljuttatni az emberekhez a rendszerváltoztatás üzenetét. – Harminc év, közös ünnepségek, kapcsolatok, megemlékezések… Ez a rituálé nem is jöhetne jobbkor. – A kelet-közép-európai országok együtt, egymást erősítve élték meg, harcolták ki a rendszerváltoztatást. Most is olyan világpolitikai helyzet állt elő, amelyben együtt kell cselekednünk. Ahogy a rendszerváltoztatás is megmutatta, az itt élő népekben megvan az újrakezdés képessége, és ez nemcsak erőt, de hitet is ad mindannyiunknak.