Már mindent és mindennek az ellenkezőjét elmondta, eljátszotta, az ismétlések pedig már mindenkinek a könyökén jönnek ki.

Magyarországon általános és nagy a jólét - szögezte le tavaly ősszel parlamenti bemutatkozó beszédében a miniszterelnökként debütáló Gyurcsány Ferenc, miután egykori mentora, Medgyessy Péter megbuktatása után átvette a kormányrudat. Ez év nyarán, Gyurcsány Ferenc kormánya egész oldalas hirdetésekben tudatta ország-világgal, hogy „Magyarország: Kirobbanó siker.˝ Kormányának száz vagy akárhány lépésével kezdődik á XXI. század. „Minket irigyel Németország, Franciaország, Olaszország vagy Spanyolország. Sikeres a magyar gazdaság, nőnek a jövedelmek.˝ 2004 nyaráig tehát jól, sőt kiválóan álltunk. Ezek után elhűlve hallgattam, hogy Gyurcsány Ferenc szerint novemberre oda jutottunk, olyan súlyosak a gondjaink, hogy szegénység, sőt éhséglázadás kitörésétől kell tartanunk. „Nem akarunk Magyarországon Párizst látni˝ - rettegett 2005. november 16-án.

Gyurcsány miniszterelnöknek tehát rövid, egyéves kormányzással sikerült úgy a padlóra küldenie az országot, olyan méretűre növelnie a szegénységét, hogy most éhséglázadástól tart, a párizsi zavargások budapesti megismétlődéséről vizionál. Ez hát a Gyurcsány-Kóka-kormány kormányzati tevékenységének Gyurcsány miniszterelnök által megvont mérlege, nincs tehát magyarázat arra, hogy miért nem mond le, miért nem vonul visz-sza a politikától. Ha uniós csatlakozásra váró éllovas nemzetből rekordidő alatt tényleg az éhséglázadás szélén tántorgó-ország lettünk, még elképzelni is rossz, milyen távlatok felé navigálja majd Magyarországot Gyurcsány miniszterelnök és csapata? Talán csak nem Afrikába?

Van persze más magyarázat is. Az is lehet, hogy Gyurcsány miniszterelnök úr egyik vagy esetleg mindkét fenti állítása csak pillanatnyi kommunikációs felindulásból született. Ez annyit jelent, hogy az adott pillanatban, amikor miniszterelnökünk...éppen beszédre nyitotta ajkait, hirtelen az ugrott be neki, hogy ˝nagy és általános a jólét˝, egy évvel később, meg éppen az, hogy „óriási a szegénység˝. Nem kell tehát egyik kijelentésének sem különösebb jelentőséget tulajdonítani, mert igazából egyiket sem gondolta komolyan, csak éppen kicsúszott a száján. Miért is ne lehetne a kettő egyszerre igaz? Csak föl kell kaptatnunk arra a filozófiai magaslatra, ahol a két állítás nem mond ellent egymásnak. És ahonnan Gyurcsány miniszterelnök fürkészi a világot. Majd az elfogulatlan politológusok megmagyarázzák, hogy mi is az első pillanatban logikátlannak tűnő szövegben a rejtett logika, az értelmetlenben a titkos értelem, a követhetetlenben a követni érdemes.
Persze van egy vulgárisabb magyarázat is: az, hogy Gyurcsány miniszterelnök egyik kijelentését se gondolta komolyan. Mással is megesik, hogy kellő megfontolás nélkül nyilatkozik. Ilyenkor visszavonja, amit meggondolatlanul állított, hiszen ő is csak emberből van. Hibázhat.

Gyurcsány miniszterelnök azonban nem von vissza semmit, ő minden ellenkező állítását fenntartja, sőt egyszerre vállalja. „Mi, az hogy?! Nagyon is!˝

Teheti? Hát persze. Hiszen olyan szervilis magyar sajtó veszi körül,.amire nem volt példa a rendszerváltozás óta. A miniszterelnök csak a baráti médiának nyilatkozik, csak az övéi körében szerepel. (Bátorság!) Egész nap. Reggeltől estig. És ami a legdrámaibb: estétől reggelig. Ember legyen a talpán, aki képes követni a nyilvánosságban zajló ámokfutását. A nap minden órájában nyilatkozik valamiről, valahol, valakinek. Legyen az tv-kamera vagy ipari, legyen az mikrofon vagy mikroport, azonnal szavakészen pózol. Mindenhez ért, mindenről van véleménye, mindenről tudja a tutit. Legyen az a XXI. század világpolitikai összefüggéseivel kapcsolatos vagy éppen a demográfiai változásokkal. Ő tudja a receptet. A magyar történelem különböző korszakainak értékelése is a kisujjában van, akárcsak a közgazdaságtan, a filozófia és persze a sport és a művészetek is. Egyszerűen ilyen. Mindenhez ért, mindent tud.

Szerénysége közmondásos. Két hét alatt könyvet rittyent. És méghozzá milyet. Olyat. Amilyet csak a Magyar Tudományos Akadémián lehet bemutatni. Sokáig latolgatta ugyan, hol rendezze meg KÖNYVÉNEK bemutatóját De hiába, egyszerűen nem volt más méltó helyszín. A Harvard ki esett. Oxforban esett az eső. Nem maradt más, csak a Magyar Tudományos Akadémia. Naná, hogy akadémikusok laudálták. Végül is az Akadémián volnánk vagy mifene, nem kérhetett föl sem ismert pártideológusokat, sem objektív elemzőket, hogy visszafogottan agyba-főbe dicsérjék Őt. Nem lett volna méltó. A MŰHÖZ.

Gyurcsány miniszterelnök tehát alkotó, sőt író. És sikeres üzletember is. (Kádkő és nyomdai gumihenger. Balatonőszödi nyaraló és Szalay utcai képviselői klub.) Ja, és majd elfelejtettem, egy sikeres ország sikeres miniszterelnöke.

Mit miniszterelnöke? Államférfija! Akármiről is legyen szó, neki nincs szüksége egy perc gondolkodási időre sem. Azok a helyes kis szünetek, amiket pont helyett helyez el˝ mondatai végén, azok sem gondolkodási idők, de nem ám. Csak hatásszünetek, hogy legyen lehetősége a nagyérdeműnek a zseniális mondanivaló megemésztésére. Kis hatásszünet, és már jön is a következő okosság. Nézzük például az Európai Unió nehézkesen kialakuló új költségvetését, amely a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozna. Gyurcsány miniszterelnök első nekifutásra oda nyilatkozott, hogy ha nem megy, állapodjunk meg hároméves költségvetésben, aztán azt fejtette ki,hogy a franciák tényleg túl sok mezőgazdasági támogatást zsebelnek be, és ez neki nem tetszik, majd az angolokat leckéztette meg. Ha kell, akár Tonyt is, a barátját (tán nem így emlegette őt néhány hónapja?), akinek még a mobilszámát is tudja (ezt is tőle tudjuk), és akivel közösen fektetik le a gyereket (erről Klára asszony nyilatkozott), hisz miniszterelnökünk mintaférj és mintaapa is, akinek tíz-húsz-ötven nyilatkozat között még bevásárlásra, piaci alkudozásra és ebédfőzésre is jut ideje. (Azért, mert beosztó. Időt, pénzt, energiát egyaránt jól oszt be. Ez a titok.) Egyszóval Tony barátjának tízszázalékos elvonási javaslatát elhessegette, a repteret azért odaígérte. (Persze Tony nem hozta szóba a zsíros üzletet. Ezt ő maga mondta. „Elfelejtette˝ - ezt meg a brit nagykövet nyilatkozta, na nem Kongóban, hanem itt Budapesten, a Magyar Nemzetnek. (2005. december 13.) Csak akkor jutott eszébe, amikor a nagykövet a reptér felé tartva az autóban rákérdezett. Blair szavahihető politikus, mint azt Irakkal kapcsolatban is tapasztalhattuk. Titkosszolgálati jelentések, öngyilkosságba menekülő szakértők, jobb ha nem jutnak senkinek sem eszébe.)

Mindegy is, hogy éppen mikor mit mond, a lényeg az, hogy Gyurcsány miniszterelnök már csak olyan legény, aki egyedül is kiáll a gátra. Megmondja ő mindenkinek, ha éppen arról van szó. Kerül, amibe kerül. (Nekünk.) Mert végül is, mi a fenét akar tőlünk például az unió is? Mégis mit képzelnek? Kik ők? (Szóljon már neki valaki, hogy ha kihívják a köves útra, festheti a lovat.) Ha egyszer Gyurcsány miniszterelnök azt mondja, hogy 3,6 százalék lesz a költségvetési hiány 2005-ben, akkor ezt kéretik tudomásul venni, és nem jönni azzal, hogy a duplája. És ha Gyurcsány miniszterelnök azt mondja, hogy 2010-ben Magyarország bevezeti az eurót (már ha akarja), akkor az úgy is lesz. Pillanatnyilag még nem döntötte el, hogy akarja-e vagy sem, de napokon belül kész lesz Dresdner úr legújabb fókuszcsoportos felmérésé arról, hogy a lakótelepek népe milyen arányban igényli az eurót, és amint az adatokat elemezték, azonnal dönt. És döntése egészen az újabb fókuszcsoportos felmérésig érvényben lesz.

Mindez semmi nehézséget nem okoz, mert tizenöt évvel a rendszerváltozás után a magyar sajtó zöme nem képes eldönteni, ki a kormányszóvivő a szociálliberálisok által kormányzott Magyarországon. Van, ugye, a Batiz, a László, az Aczél meg a Bánó, az Orosz és a Tanács, a Kocsi és a Ferenczi, ja és a Németh és a Bolgár és a sor vég nélkül folytatható. Mind-mind kormányszóvivő, csak egyikük-másikuk kevesebb fizetést kap.

Ja, és a mikrofonállványok a közszolgálati Magyar Rádióban, akiknek Gyurcsány miniszterelnök hetente nyilatkozik. (Juj, de ciki! Régebben csak a vezérféléknek minősítettek nyilatkoztak hetente a közszolgálati rádióban. Újabban a köztársaság demokratái tájékoztatnak.) Krizsóról se feledkezzünk el, aki már délelőtt annyira izgatott és kíváncsi attól a nagyon ritka, kivételes ténytől, hogy maga Gyurcsány miniszterelnök fog beszédet mondani a nemzet ünnepén, október 23-án este a Magyar Állami Operaházban, amiről ő esetleg lemarad majd, hogy érthető módon megtudakolja, mit is mondott volt, majd este. (Azaz „fog mondani˝ a nagy Ő? Jaj, ezek az átkozott igeidők!) És láss csodát, a miniszterelnök ezúttal nem készül történelmi beszédre, (Klára!) arra készül, hogy nem készül beszéddel, hanem inkább megrendül majd, műkönnyekre fakad, elszorul a torka, fáj majd neki 1956 is, de nagyon, és annyira, szívére fogja venni majd az ellenzék nemtelen viselkedését, hogy alig tudja majd visszatartani a sírását. Mindez annyira spontán lesz majd, hogy képes előre is nyilatkozni róla. „Lehetett tudni, mit fognak mondani˝ - érveltek a mentésre összesereglett médiaseregek, amikor ez a blöff is kipukkadt. Magyarország érzékeny lelkű miniszterelnöke tehát összevissza beszél. Teheti? Egy darabig még igen. Még ott állnak azok a médiamunkások, akik önként újra visszadugták fejüket a nyakörvbe, és szorgos csaholással szolgálnak neki reggeltől estig. Ezért engedheti meg magának még azt is, hogy 2004. december 5-ét a nemzeti felelőtlenség napjának nevezve nagy áthárítási manőverbe kezdjen. Azt reméli, hogy „a nemzeti felelőtlenség napja˝ meghatározás nem az ő nevével tapad majd össze.

Már összetapadt.
Magyarország miniszterelnöke azt hiszi, hogy készséges médiamunkásai támogatásával a tavalyi év végén a magyar nemzetet megosztó, a kettős állampolgárság ellen folytatott uszító hadjáratát ugyanúgy áttematizálják majd, mint az uszodalí-2inget, vagy mint a költségvetési hiányt, vagy mint a KISZ-vezérként a Fidesz megregulázásáról mondottakat, vagy azt, hogy lesz e választási költségvetés 2006-ra, vagy sem. Csak azzal nem számol, hogy vagyunk még ebben az országban egy pár millióan, akiknek mindez nem volt játék. És azzal sem, hogy a tavaly december 5-én történtek már a történelemre tartoznak. Mindegy, mit nyilatkozik Gyurcsány miniszterelnök ma, hogy próbálja csűrni, csavarni a szót holnap vagy azután. A történelem tavaly év végén hozta helyzetbe Gyurcsány miniszterelnököt. Akkor ő felmondta a nemzeti szolidaritást, egymás ellen hergelte a határon belül és kívül élőket. Akkor ő életminőségük drámai romlásával fenyegette meg azokat a honfitársainkat, akik szűkös körülmények között élnek, kiszolgáltatottak, nem kellően tájékozottak, és hallgattak a szavára. Akkor ő polgárháborúval, az ország szétesésével rémisztette el őket. Azzal ijesztgette őket, hogy az igennel szavazatok sikere esetén a „magyarországi életkilátások hirtelen és drámai mértékű romlásával˝ kell számolnunk. Akkor Gyurcsány miniszterelnöknek ahhoz is volt bátorsága, hogy azt állítsa: minden magyar állampolgárnak havi tizennégy ezer forintjába, évi 168 ezer forintjába kerül majd a kettős állampolgárság megszavazása. Azzal fenyegette meg a nyugdíjasokat, hogy a nyugdíjakért áttelepülők miatt veszélybe kerül majd a nyugdíjuk. Naná, hogy a nyugdíjkártyát is kijátszotta. Ő ne játszana ki bármilyen kártyát? Szemölcsrákot, békafrászt, gázóraleső, panelban didergő mamát, a Szemlőhegy utcában bóklászó, eltévedt kisleányt, szerelmes férjet, százforintos zsebpénzből gazdálkodó gyermekeket stb. Bármit képes bevetni, bármit képes előadni, bármit képes elénk tálalni. A tavaly decemberi előadása alulmúlhatatlan volt.

Hiába kérték Gyurcsány miniszterelnököt a határon inneni és túli magyarok. Hiába könyörgött a televízió nyilvánossága előtt Tőkés László református püspök, a temesvári hős. Hiába érvelt a diktatúra börtönét megjárt Duray Miklós. Hiába hivatkoztak a délvidéki magyarverésekre - amik az óta sem szünetelnek -, Gyurcsány Ferenc hajthatatlan maradt. Mély sebet ejtett a nemzet szívén. És a szíven ütött seb csak lassan heged majd be. Nem lehet kétséges, Gyurcsány miniszterelnök 2004. december ötödikével írta be magát a magyar történelembe. Nagyon visszafogottan csak annyit mondhatok, nem a dicsőségtáblára került.

Gyurcsány miniszterelnök nem állhatja a határon túli segélyre ácsingózó magyarokat. Sovány vigasz, hogy a határon belüliektől is idegalapra kerül. Sok ugyanis a magyar a határon belül is. „A magyar ember, kérem szépen, az Istennek sem akar megmozdulni! (...) A lengyelek elindultak, a litvánok elindultak, a magyarok nem indultak el, a huszonévesek sem indultak el, ezért ez a fizikai mobilitás hiánya az egyik legnagyobb tehertétele az országnak.˝ Igen. Tényleg, milyen jó is lenne, ha a magyar ember megmozdulna. Útnak eredne, és meg sem állna, amíg hetedhét határt maga mögött nem hagyna. Idegenben aztán csak boldogulna valahogy. Igaz, hogy nyelvet nem nagyon tud. Meg az is igaz, hogy tőlünk nyugatra is inkább munkanélküliség van, mint munkaerőhiány. De legalább addig sincsenek itthon. Meg a hely is kell a kínaiaknak, akiket Gyurcsány miniszterelnök a vízum eltörlésének ígéretével nemrég invitált Magyarországra. Merthogy azok számát meg kevesli. Ez lesz a 117. vagy 2129. (nem kívánt törlendő!) lépés. A döntő lépés. Ebben a lépésben kicseréljük a magyar lakosságot. Kínaiakra. Akkor aztán egyszer és mindenkorra vége lesz a magyarkodásnak, a sovénkodásnak. Az lesz ám az igazi köztársaság! Marad Gyurcsány miniszterelnök meg családja meg barátai és üzletfelei és a sok betelepülő kínai. Nagy szerencséje van Magyarországnak, hogy Gyurcsány miniszterelnök az ország minden problémájára tudja a megoldást.

Európának is szerencséje van, mert Gyurcsány miniszterelnök Európa számára is osztja az észt. Az európai elitet is eligazítja semmi perc alatt. Gyurcsány miniszterelnök szerint ugyanis „az európai elit „reformblablát˝ folytat, egyfajta csoportos pszichoanalízis keretében mindenki elismeri, hogy reformokra van szükség, mégis kevesen lépnek˝ (2005. december 11.). Bezzeg Gyurcsány miniszterelnök sohasem folytat reformblablát. 0 hatalmas reformokat indított be minden területen. Adó- és járulékfizetésre kötelezte például a borravalóból, matekkorrepetálásból, illetve gallyak összeszedéséből milliárdossá váló nagyvállalkozókat. Aztán visszavonta ezt a Nagy Reformot is, mi az neki. A lényeg, hogy ő, szemben az európai elittel, nem jár csoportos pszichoanalízisre. Nem is érne rá. Annyi dolga van. Parizeres zsemlét készít reggelire, iskolába viszi a gyereket, futva megy be a parlamenti dolgozószobájába, közben interjút ad a rádiónak, tv-nek, a sajtónak, akik spontán módon éppen mindig ott tartózkodnak, ahol Gyurcsány miniszterelnök sajtónyilvánosan jelen van. Tekézés közben is Európa és Magyarország ügyes-bajos dolgait igazgatja. Nincs egy perc lazítás. Nem könnyű, de bírja. És közben persze fejben már új könyvét írja.

Gyurcsány miniszterelnök igazi demokrata. Szereti a parlamentet, a demokratikus politizálás színterét. Ott nagyon jó szerepelni. A hallgatóság biztosítva van, a kamerák minden mozdulatát rögzítik, szavait gyorsírók örökítik meg az utókornak. Elemében van, majdnem olyan jól érzi magát, mint a lakossági fórumokon. A parlamentben ugyan ott ülnek az ellenzéknek nevezett hátráltatók, akik igazán idegesítők tudnak lenni. Azért is mondta a múltkor az egyik fő kerékkötőnek, hogy „fogja be a száját!˝, mert az a költségvetést firtatta. Mi köze hozzá?! Gyurcsány miniszterelnök most nem akart durváskodni. Azért is ajánlotta fel a legnagyobb ellenzéki párt elnökének, a volt miniszterelnöknek, hogy ha akar valamit, akkor adja le írásban a titkárságán. (Nem a Kádár-titkárságon, a Gyurcsány miniszterelnökén.) Majd ott írnak rá valami eligazítást. Demokratikusan. Gyurcsány miniszterelnök kezdetben csak idegesítő volt, mára viszont unalmassá vált. Már mindent és mindennek az ellenkezőjét elmondta, eljátszotta. Nincs új repertoár, az ismétlések pedig már mindenkinek a könyökén jönnek ki. Oszthat földet, ígérhet fűt-fát, gázár- vagy villanyárcsökkenést, több munkahelyet, olcsóbb gyógyszert, bátorságot, igazságosságot, új nemzetpolitikát, szarkálkodhat napestig, illegetheti magát idegen tollakkal felékesítve, mindegy már. Szavai súlytalanok, mint a madárpihék. Médiaszéllel vagy anélkül, egymás után lebbennek tova a semmibe. .Gyurcsány unalmas lett.

A szerző történész