Azt olvasom a Szabad Népben, akarom mondani a Népszabadságban, 1950, illetve dehogyis, 2006. augusztus 3-án, hogy ˝A helyes és elvszerű álláspont bizonyára az volna, hogy polgári és/vagy ´munkásáruló´ pártokra soha ne szavazzunk, hagyjunk föl a káros illúziókat terjesztő burzsoá parlamentarizmus támogatásával.

Ez viszont nullára csökkentené a baloldal ´zsarolási potenciálját´.˝ Nem, ezúttal nem Révai Józseftől idéztem, hanem a Népszabadság egyik sztárszerzőjétől, a balliberális média dédelgetett kedvencétől: Tamás Gáspár Miklós egyetemi oktatótól. Ő az, aki hol az újságosstandok felborítására szólítja fel olvasóit és remélt követőit, hol az SZDSZ melletti szavazásra, hol a szociálliberális kormány támogatására. A nyílt levél műfaja sem idegen tőle. Néhány éve Orbán Viktornak írt atyáskodó, leereszkedő modorban. TGM állandó szereplője a magyar nyilvánosságnak. Radikális baloldaliként csatlakozott az úgynevezett demokratikus ellenzékhez a hetvenes évek legvégén. Majd az utolsó pártállami, illetve az első szabadon választott parlament képviselője lett. Akkoriban, átmenetileg, jobboldaliként határozta meg magát. (Erre ma már kevesen emlékeznek, pedig felejthetetlen volt. Különösen a sétapálcája.)

TGM egyre szélsőségesebb nézeteit a baloldalon a ˝mégiscsak a mi kutyánk kölykének˝ kijáró elnéző jóindulat övezi. A Magyar Fórum publicistáit kenterbe verő Amerika-ellenes kirohanásai és a globalizmust ostorozó átkozódásai a ballib szűrőn gondolatébresztő kritikának minősülnek. Szélsőbaloldali, a diktatúra nyelvén kifejtett nézeteit a posztkommunista elit politikailag korrektnek tekinti. Eszerint a demokrácia alapintézményei (parlamentarizmus, szabad választásokon való részvétel) elleni nyílt uszítás, a társadalmi béke helyett az osztályharc logikájának hirdetése, a forradalommal való fenyegetőzés, a magántulajdon- és a tőkeellenesség, a polgárság elleni gyűlölet propagálása összeegyeztethető lenne a posztkommunista mainstream ideológiájával? Ha ez így van, akkor viszont a magyar szocialista és szabad demokrata politikai elit nem posztkommunista, hanem még mindig kommunista. A vulgármarxista nyelvezettel kifejtett, osztályharcra uszító demagógia nyilvánvalóvá teszi, hogy a ballib oldalon még mindig a régi lemez forog. Immár túl vannak a coming outon is, nyíltan vállalják másságukat, vagyis azt, hogy az állampárti diktatúrával éreznek azonosságot. Marjai és Fekete elvtársak kitüntetésekor, vagy amikor a vörös csillagot akarták rehabilitálni, már sejteni lehetett, mi is van a demokratikus kulisszák mögött. A bolsevizmus, teljes vértezetben.

Mintha egy 60-as évekbeli marxista szemináriumon lennénk. Munkásosztály, kapitalizmus, osztályharc, áruló burzsoázia. Osztálynélküli társadalom, dolgozó tömegek. Szó van még ˝az egyenlőségi küzdelmek egységesítéséről˝ (akármit is jelentsen ez). Ja és a forradalomról, hogy ˝a csirkefogók tartós - vagy állandó? - uralma helyett a becsületes emberek becsületes uralma jöhessen létre˝. (Lassú válasz Kis Jánosnak, Népszabadság, 2005. október 1.) Addig is keletkezzen csak vákuum, más szóval, ex lex állapot - anarchia. De ez nem baj, mivel ha forradalmárok vagyunk, akkor nem lehetünk ellenforradalmárok. (˝Azoknak, akik nem akarják az ellenforradalmat, forradalmi megoldásokon kell törniük a fejüket.˝ Az utak elváltak, Népszabadság, 2005. november 6.) Hiszen a forradalmár a haladást szolgálja. Haladni pedig csak kell? Mindegy is, hogy merre.

Mondjuk a szocializmus felé. Amit alig másfél évtizede hagytunk magunk mögött, hogy a majdnem fél évszázadig tartó kommunista diktatúra után olyan világban élhessünk, ahol nem az osztályharc logikája érvényesül. Ahol nem a ˝munkásosztályra˝ hivatkozva degradálják közellenségnek a ˝burzsoáziát˝, vagyis a polgárságot, a középosztályt, az orvosokat, az egyetemistákat, a szellem embereit. S most mit kell megtudnunk? ˝A fő ellenfél a kiválóan szervezett és - ne legyünk álszentek - szellemi fölényben lévő nagypolgárság.˝

Mi ez a cikk? Provokáció? Megfélemlítési kísérlet? Az élcsapat-tudat újabb bizonyítéka?

TGM csak félve nevezi népnek a népet, polgárnak ugyanakkor hitbéli okokból mégsem nevezheti az állampolgárt, tehát ők a ˝közönség˝. (Horn Gyulának ők voltak a ˝lakosság˝. Az egy kicsit jobb volt.) Munkásnak is csak félve nevezi a munkást (vö. ˝A munkásokkal azt is elhitették (több-kevesebb sikerrel), hogy minden tiltakozás, ellenállás - a tőke társadalmi túlereje miatt - pusztán csak tőkemeneküléshez, tehát munkahelyek elvesztéséhez vezethet˝), jobb szereti azt mondani, hogy ˝dolgozó˝, mint Rákosiék. Viszont biztos, ami biztos alapon leszélsőjobboldalizza a Munkáspártot. Ennek ugyan sok értelme nincs, viszont egy parlamentgyűlölő bolseviknak időnként kell szélsőjobboldaliznia, különben elkényelmesedik az olvasó.

Az a baj, hogy TGM unos-untalan elárulja magát. Például fölsorolja, kiknek rossz a Gyurcsány-csomag. És láss csodát, ő, a kapitalizmus ősellensége, elsőként a nagytőkét említi meg. Ki hinné, hogy egy lelkes baloldali forradalmárnak a kormányintézkedések kárvallottjainak lajstromozásakor elsőre nem a fűtetlen szobában vacogó nyugdíjas, hanem a nagytőke jut eszébe. Igaz, felrója nekik, hogy az Alkotmánybírósághoz fordultak annak érdekében, hogy a közteherviselésben rájuk háruló terheket ledobhassák magukról és ˝tovább radikalizálhassák a reformot˝. Elgondolkodtató, hogy TGM minden a ballib kormánnyal szemben megfogalmazott jogos kritikája ellenére is elfogadni látszik azt a fikciót, hogy a Gyurcsány-féle megszorító csomag: maga a reform.

Míg a politológusok igyekeznek árnyaltan fogalmazni, amikor a magyar szakszervezeti mozgalom erőtlenségéről esik szó, addig TGM bennük látja a jövőt. Szakszervezetekkel a burzsoá parlamentarizmus ellen! Ez az igazi jelszó! Ez az igazi útmutatás! Parlament ne legyen, mert az ˝burzsoá˝, csak szakszervezetek? Esetleg a szakszervezetek legyenek a parlament, és a parlament legyen egy nagy szakszervezet? Vagy hogyan gondolja ezt TGM? Az mintha nem is aggasztaná, hogy a legtöbb hazai szakszervezet vezetése együttműködik a szoclib kormánnyal, illetve egyes vezetői tüntetésszervezés közben vállalnak kormányzati szerepet. Na jó, tudomásul vesszük, hogy ˝a szakszervezeteket kell lojálisan támogatni˝. De mi a teendő akkor, ha a szakszervezetek vezetői közül többen megszavazzák a Gyurcsány-csomagot? A reformot? Persze ez nem róható fel nekik, végtére is, mutat rá kérlelhetetlen proletár őszinteséggel a szerző: ˝a szakszervezet a kapitalizmus intézménye, mint a kereskedelmi kamara, vagy a bankszövetség˝. Csak azt nem tudom, hogy most akkor azokat is támogatni kell, vagy csak a szakszervezeteket? De végül is miért kellene a szakszervezetet támogatnia az elkötelezett baloldaliaknak, amikor az TGM szerint ˝a szakszervezet tagjainak korporatív érdekét képviseli, nem a munkásosztály (más szóval: a szocializmus) általános érdekét˝? Kicsit nehezen tudom követni ezt az érvelést. Hiába, ideológiailag még mindig elég fejletlen vagyok.

Pedig TGM ahol tud, segít. ˝A baloldali ember helye ott van, ahol a dolgozó tömegek vannak.˝ Már csak azt kellene tudni, kik is a dolgozók. Az orvosok, egyetemisták nem, mert ők, mint TGM-től tudjuk, ˝kiváltság- és állagőrző˝ konzervatívok. A dolgozók a közalkalmazottak, kivéve az orvosok, igazít el. De vajon dolgozók-e azok, akik ˝a tőke szövetségeseivé váltak˝? Csupa talány.

˝Polgári és/vagy »munkásáruló« pártokra soha ne szavazzunk˝ - adja ki a jelszót Trock... vagyis Tamás Gáspár Miklós, és melyik párt nem az szerinte? Célja egybeesik az általa is gúnyolt, sőt megvetett, népbutítónak tekintett kereskedelmi tévécsatornákéval: ne törődj a politikával. Ne szavazz, légy közömbös, ne politizálj. TGM ne venné észre, hogy célja hajszálra egybeesik azoknak a céljával, akiket elmarasztal? A Kádár-rendszer ebből élt: légy apolitikus, ne szavazz. Nem a te dolgod a politika. Ezt az utat egyengeti ő is.

Hogy mi a baloldali minimum, azt ebből a cikkből nem tudja meg senki sem. A ˝burzsoá parlamentarizmus˝ elleni lázítás mindenesetre sajátosan és elég gyanúsan társul a ˝Demszkyt megbuktatni akaró baloldali sajtó˝ elleni fölháborodással. Lehet, hogy itt van a kutya elásva? Hogy TGM úgy érzi, veszélyben van Demszky főpolgármesteri széke, és ezért rohamra indul a ˝rasszista-fasisztoid pártocskákkal szövetkező Fidesz˝ esetleges önkormányzati sikere ellen? No de, ha nyakunkon a fasizmus, akkor nem kötelessége e minden antifasisztának, hogy szavazni rohanjon? Amikor fasiszta csizmák csattognak Budapest főpolgármesterének széke körül, akkor hogyan mondhatja egy annyira elkötelezetten antirasszista, antifasiszta ember, mint TGM, hogy ˝Ne szavazz!˝?

A baloldali emberrel szemben tehát azt a politikai elvárást fogalmazza meg, hogy politikailag közönyös legyen, és ne menjen el szavazni, ugyanakkor legyen politikailag elkötelezett, és feltétlenül menjen az utcára tüntetni a kormány ellen. Csoda-e, ha a baloldali ember tisztára összezavarodik? Menne a szakszervezetbe, közben szavazni nem mehet. Tüntetne a tandíj ellen, vállvetve a szakszervezetekkel, de ha tüntet, ugyanakkor egy szemét állagőrző kiváltságőrző középosztálybelivé válik. Ki ismeri itt ki magát? Még, jó hogy nem vagyok baloldali. A jobboldalon sem könnyű, de ennyire azért nem embert próbáló.

Válság van. És szemben TGM állításával nem a burzsoázia csinálta. És semmiképpen nem azért van válság, ˝mert a burzsoáziának... érdekében áll˝, hanem azért, mert egy felelőtlen, tehetségtelen, korrupt és hazug kormányzás válságba sodorta az országot. Egy felelős értelmiségi ilyenkor azon gondolkodik, hogyan tudna a magyar társadalom minél kevesebb áldozattal, minél hamarabb kijutni a gödörből. Nem helyes a szakadékban osztályharcot hirdetni, forradalomról zagyválni, a magyar társadalom egyes csoportjait egymás ellen hergelni. A bajban összefogásra, együtt gondolkodásra, együttes erőfeszítésre van szükség. A régi, demokrata TGM ezt megértené. Tudná, őt sem nélkülözhetjük.

Schmidt Mária
A szerző történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója