Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

A modern magyar nemzettudat a 19. század függetlenségi és szabadságküzdelmeiben született meg. Ezért a modern magyar nemzet szuverenitása egybeforrt a szabadsággal. Ezt tükrözte vissza az 1848–49-es szabadságharc népdalának refrénje, ami máig hitvallás és program.

„Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”

A magyarság befogadó.

A magyar nemzethez tartozásnak nem feltétele a származás. A magyar nyelv megtanulása és mindenekelőtt a sorsközösség vállalása teszi a magyart.

A magyar nemzet hivatása nemzeti szuverenitásunk kivívása és megtartása, a nemzet megmaradásának a biztosítása, és ezek nem kis feladatok.

Mi magyarok, annak ellenére is ragaszkodtunk a nemzeti eszméhez, hogy már a 19. században olyan új, modernnek számító ideológiák jelentek meg a láthatárunkon, amik nem pusztán megkérdőjelezték, de felül is akarták írni érvényességét.

Az ipari forradalom alatt politikailag megszerveződő proletariátusról a képviseletüket felvállaló Marx és Engels azt állították, hogy a munkásoknak nincs hazájuk, ezért a munkásosztály nemzetek feletti, tehát nemzetközi összefogására van szükség. A marxisták azt hirdették és újleninsta utódjaik szintén azt vallják ma is, hogy a történelem fő mozgató ereje nem a nemzeti elv, hanem az osztályszolidaritás és az osztályharc.

A marxizmussal párhuzamosan megszületett a rasszizmus. A rasszisták szerint nem a nemzetek, de nem is az osztályok közötti harc határoz majd a történelem menetéről, hanem a fajok túlélő képessége közötti küzdelem.

Ennek az elvnek a rugalmasságát bizonyítja, hogy nemzeti és nemzetek feletti módon is lehet értelmezni. A nácik Harmadik Birodalma például egyszerre volt nemzeti, szocialista, rasszista és birodalmi. Vannak, akik egy etnikailag meghatározott nemzettel azonosítják az uralkodó fajt, de olyanok is, akik szerint a fajhoz több nemzet tagjai is tartozhatnak. Így definiálták régen az árjákat, de ez a gondolat köszön vissza a BLM-mozgalomban is.

Ugyanekkor a hagyományosnak számító birodalmi gondolat szintén megújult, felvette a kesztyűt és megkérdőjelezte a nemzeti eszmét és a nemzeti szuverenitásokat. A rasszizmus és az osztályharc érvényességét, illetve mindezek létjogosultságát is.

Helyükbe, ezek a jellemzően angolszász birodalmak saját civilizációs küldetésüket állították, amit kulturális felsőbbrendűségük tudatából, gazdasági és katonai erejükből vezettek, illetve vezetnek le. Ezekre hivatkozva formáltak és formálnak jogot arra, hogy birodalmaik alá vonjanak más nemzeteket, azok felett uralkodjanak, azokat „civilizálják”, vagyis a saját képükre formálják.

Ma ezt demokratizálásnak hívják.[1]

Kedves Barátaim!

Az első világháború végén Lenin és Wilson egyszerre hirdették meg a nemzeti önrendelkezés elvét, ami az egész világon visszhangra talált. A győztesek új világát ígérő versailles-i békerendszere azonban csúfot űzött a nemzeti önrendelkezés elvéből, helyette továbbra is kitartottak a gyarmattartó hatalmak érdekeinek a képviselete mellett. Igaz, az újonnan bekebelezett területeket egy nyelvpolitikai trükkel mandátumterületeknek nyilvánították.

A nemzeti önrendelkezés elvét teljesen figyelmen kívül hagyva döntöttek Magyarország sorsáról is. A győztesek Magyarország területeinek kétharmadát, a lakosságból három millió embert csatoltak el, az érintettek megkérdezése nélkül.

De ennek ellenére mi, magyarok, visszanyertük nemzetünk szuverenitását, amire 400 év óta vágyakoztunk. Elkezdtük berendezni a saját országunkat. A két világháború között szabad, független, stabil és élhető hazát teremtettünk.

A második világháború után a győztesek kigyomlálták Európából a rasszista elveket. A Nyugatot megszálló Amerikai Egyesült Államok megakadályozta, hogy területén az osztályelv érvényesüljön, de a nemzeti identitások megerősödését is csak átmenetileg támogatta. Az USA a fennhatósága alá vetetteket erőteljes amerikanizációra kényszerítette, majd ösztönözte, hogy egy, az Amerikai Egyesült Államok berendezkedését leképező Európai Unióba tömörüljenek.

Kedves Barátaim!

Az első világháború végén, 1917-ben, a német pénzből finanszírozott első, huszadik századi színes forradalommal Oroszországban hatalomra jutott Lenin és az általa vezetett bolsevik forradsalmárok csoportja. Ezzel Európa keleti felén egy, az osztályharc elvére épülő és azt terjesztő birodalom jött létre. Krízishelyzetbe kerülve, például a második világháború alatt, ugyan segítségül hívta a nemzeti elvet is, orosz anyácskára hivatkozott, de ez sem változtatott azon, hogy  szerintük a kommunizmus által vallott nemzetköziség magasabb rendű a nemzeti elvnél. Azt állították, hogy a kommunizmus sikeresen kiiktatta a nemzeti identitásokat, felülírta a nemzetek közötti ellentéteket.

Pedig a konfliktusokat csak jegelték és a felszín alá szorították. A kommunizmus összeomlása pillanatában egyértelműen kiderült, hogy a győzedelmes nemzeti elv szakítja darabjaira az osztályelvet valló szovjet birodalmat, sőt magát a Szovjetuniót is. Mert minden nemzete független államot akart, amit 1991. december végéig ki is harcolt.[2]

A 21. század eleje tehát Európa keleti felén újra a nemzeti elv felülkerekedését hozta és teljes győzelmet aratott a nemzetköziséget hirdető osztályelv felett.

Szemben az amerikanizált Nyugat-Európával, amely a nemzeti elv meghaladásával kísérletezik, a szovjet fennhatóság alól kiszabadult kelet-közép-európai térség a nemzeti elv mentén fogalmazza meg önmagát.

Ez az az ellentét, ami Európát az elmúlt időszakban meghatározza. Kelet-Európa a nemzeti elvet vallja, vagyis a nemzeti szuverenitást védelmezi, a nyugat-európai elitek a nemzetek feletti, birodalmi törekvéseket támogatják.

Ennek a két ellentétes erőnek az összeegyeztethetetlensége állandó feszültséget okoz.

2004-ben, amikor a nemzeti szuverenitások elsőbbségét valló kelet-európaiak is részévé váltak a szupranacionális együttműködést hirdető Európai Uniónak, hittek abban az ígéretben, hogy a nemzetek, a nemzetállamok Európájához csatlakoznak. Reményük, hogy nemzeti szuverenitásuk megélése mellett, egyenrangú féllé válhatnak, az első pillanattól kezdve illúziónak bizonyult. Nem kaptak szagot akkor sem, amikor a belépés feltételeként a nyugatiak hosszas csatlakoztatási folyamatot írtak elő, és feltételeik egyoldalú elfogadását várták az új belépőktől, vagyis tőlünk. Előfeltételként pedig piacaink megnyitását és gazdasági behatolásuk lehetővé tételét követelték.

Az Európai Unió azt ígérte, hogy érintetlenül hagyja a nemzeti identitásokat, megelégszik azzal, hogy közösek a nézeteink a demokratikus politikai berendezkedésről. Vagyis, nemzeti érdekeink érvényesítését csak az általunk feladott szuverenitásrészig korlátozza majd. Szuverenitásvesztésünkért cserébe az Unió gazdasági előnyöket, békét, jólétet és teljes körű klubtagságot ígért. 

De az Európai Unió mára egy, nemzetek feletti, a nemzeteket meghaladni akaró, kiterjedt bürokráciája által vezetett intézmény lett. Elitprojektté vált, ami annak ellenére is az amerikanizált, szupranacionális, a nemzeti identitásokat nem tűrő, a nemzeti szuverenitásokat felszámolni akaró politikát támogat, hogy a nyugati társadalmakból sem tűnt el a nemzeti elv.  

Ez a magyarázata annak, hogy 2016-ban a britek népszavazáson a brexit mellett döntöttek ami azt jelenti, hogy kiléptek az Unióból, mert jövőjüket szuverén módon akarják formálni.

Nyugat-Európa több országában is jelentős társadalmi támogatottságú nemzeti pártok alakultak és érnek el jelentős befolyást.

Kedves Barátaim!

Az Európai Unió és Magyarország közötti legfőbb feszültség forrása az, hogy a nemzetek feletti birodalomként viselkedő Unió nem éri be azzal a szuverenitásvesztéssel, amire a csatlakozás érdekében mi hajlandóak voltunk, és egyre több területre akar rátelepedni.

Miután az Európai Unió a nemzeti identitások helyére lépő uniós identitás kimunkálásával adós maradt, most azzal próbálkozik, hogy az Amerikai Egyesült Államokból importált fehérellenes rasszizmust és a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos tört identitásokat propagálja. Arra akar minket rászorítani, hogy ezekkel a bizonytalan és nehezen behatárolható új azonosulási pontokkal váltsuk fel nemzeti önazonosságunkat és hódoljunk be azoknak az újleninista amerikai woke-ok által kitalált ideológiának, aminek a nevében „civilizálni” akarnak bennünket. Az elvárás az, hogy nemzeti szolidaritás helyett érjük be a különböző szexuális és faji kisebbségekkel való szolidaritással, kulturális örökségünket adjuk fel és vegyük át a transz és cancel-kultúra egyre újabb ötleteit. Hódoljunk be az egyre szabadsághiányosabb nyugati közbeszéd tabusító gyakorlatának, az egyre szűkebbre húzott politikailag korrekt kánonnak. Csak a daliás szovjet időkben tapasztalt erőteljes nyomásgyakorláshoz hasonlítható az az ezúttal Nyugatról jövő egyneműsítő szándék, ami szembe megy a magyar nemzeti identitás fő tartalmával: a szabadsággal és a függetlenséggel.

Mondjuk ki világosan: ezúttal Nyugatról törnek nemzetünk szuverenitására, és a szabadságunkra.

Kedves Barátaim!

Mi, magyarok, meg akarjuk őrizni saját kultúránkat, ragaszkodunk a vallásunkhoz, a nyelvünkhöz, a gyökereinkhez, a hagyományainkhoz, vagyis a saját identitásunkhoz. Nem tűrjük, ha bebújnak a paplanjaink alá és beleszólnak a magánéletükbe. A gyermekeink nevelését a saját kezükben akarjuk tartani, értékrendjüket mi akarjuk meghatározni.

1100 év állam és nemzetmegtartó öröksége és az elmúlt harminchárom év sikeres országépítése megerősítette emancipációs törekvéseinket.

Birodalmak jöttek és mentek a fejünk fölött ezalatt az időszak alatt. Uralkodtak rajtunk a tatárok, az oszmánok, a Habsburgok, a nácik, a szovjetek.   

Kiültük őket.

Mi itt vagyunk, ők eltűntek a történelem süllyesztőjében.

Mert ellenálltunk és hűek maradtunk önmagunkhoz, nemzetünk szuverenitásához, aminek a tartalma ma is ugyanaz, mint mindig:

A szabadság és a függetlenség.

A múltunk arra kötelez minket, hogy ragaszkodjunk ahhoz, hogy magunkhoz méltóan élhessünk.

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Elhangzott a Bálna Budapest Rendezvényközpontban megrendezett CPAC Hungary konferencián, 2023. május 4-én.