Schmidt Mária

AZ IGAZ MAGYAROK MIND A SZABADSÁGÉRT KÜZDÖTTEK

Aki igaz magyar volt, mind a szabadság kivívásáért dolgozott hatvan éve – jelentette ki Schmidt Mária, az 1956-os Emlékév kormánybiztosa Budapesten, a Keleti pályaudvaron, ahol emléktáblát avattak idősebb Kamuti Jenő, a MÁV egykori vezérigazgató-helyettesének, a vasúttársaság 1956-os forradalmi bizottsága elnökének tiszteletére.

Az 1956-os Emlékbizottság és a MÁV Zrt. közös rendezvényén Schmidt Mária beszédében hangsúlyozta, a forradalom győzelme azon múlt, hogy sok százezer magyar mind-mind helytállt. Úgy fogalmazott: az emberek „kialvatlanul, halálosan fáradtan, elgyötörve, de mégis lelkesen” dolgoztak a szabad Magyarországért, amiért örök hála illeti őket.

A kormánybiztos az Emlékév egyik legfontosabb eredményének nevezte, hogy sok elfeledett hőst tár fel, a nem közismert történetek újbóli elmesélésével pedig az emberek fejet hajthatnak előttük. Schmidt Mária úgy fogalmazott: „1956 történelmi tárháza kifogyhatatlan”, hatvan éve a magyarok egyszerre mozdultak meg, összefogásuk meghatványozta az erejüket. Megjegyezte: szeretnénk ma is olyan egységben élni, mint amilyenben hatvan éve a szabadságharcosok éltek.

1956 októberében a vasúttársaság dolgozói is csatlakoztak a forradalmi eseményekhez, a szabadságharc szolgálatába állították a vasúti hírközlést. Felismerték, mekkora a jelentősége annak, hogy a vonatközlekedés is „biztonságban, forradalmi kézben legyen”.

Idősebb Kamuti Jenő nagyszerű ember, lelkes forradalmár, hivatásához hű vasutas volt, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy a vasút segítette a szabadságharc ügyét – emelte ki Schmidt Mária, hozzáfűzve: az egykori vezérigazgató-helyettes bátorságának minden magyar előtt példaként kell állnia.

A rendezvény keretében bemutattak egy a forradalom hatvanadik évfordulójának ünnepére felmatricázott Taurus emlékmozdonyt is. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, komoly hagyományuk van a különleges díszítésű mozdonyoknak a vasúttársaságnál, készítettek ilyet már mások mellett Kandó Kálmán, Weöres Sándor, II. Rákóczi Ferenc, Gábor Áron és az Aranycsapat tagjainak tiszteletére is. Bennük az a közös, hogy kiemelkedőt alkottak a magyar történelemben, miként az 1956-os forradalmárok is – tette hozzá. 

Kamuti Jenő kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó, idősebb Kamuti Jenő fia arról beszélt, hogy apja nagy utat tett meg, amíg a vasúttársaság 1956-os forradalmi bizottságának elnöke lett. Bár 1956 után meghurcolták, a börtönben és a munkanélküliségben töltött évek során is szenvedélyes hazaszeretettel bízott benne, hogy a forradalom végül győzni tud – mondta az olimpikon.

A rendezvényen részt vett Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök özvegye.