Mondják, hogy a történelem az élet tanítómestere, a XX. század pedig sajnálatosan sok leckével szolgált a háborúk szörnyűségéről. Úgy tűnik azonban, hogy a mai európai vezetők semmit sem tanultak a kontinenst végigpusztító két világégésből. A történelem tanulságairól és a háborúk hatásairól Schmidt Mária történészprofesszorral, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával beszélgettünk.
A háborúkban sokan vesztik életüket, meghalnak a fronton, meghalnak a hátországban emeli ki a fegyveres konfliktusok legmegrendítőbb hatását Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Az első világháború hatalmas emberveszteségeket okozott, majdnem tízmillióan estek el a harcokban, több mint hétmillió civil vesztette életét, és ennek közéi háromszorosára rúgott a sebesültek száma, amibe még be sem számították azt az idegi terhelést, amit mai kifejezéssel poszttraumás stressz szindrómaként azonosítunk be. Ehhez adódott, hogy a hátország, a civil lakosság is megszenvedte az ellátási nehézségeket, és az alultápláltság is hozzájárult ahhoz, hogy a spanyolnátha- járvány szinte ugyanannyi áldozatot szedett, mint a háború. A pontos számot nem tudjuk, de vannak, akik szerint többen haltak meg a spanyolnátha- járványban, mint a háború borzalmaiban - mondja Schmidt Mária.
Ekkor még Európa népessége csaknem ötszázmilliós volt. A háború miatt generációk estek ki az utódnemzésből, ami jelentős hatással volt a demográfiai mutatók alakulására, még azzal együtt is, hogy a háborúk után egy rövid időre meg szokott nőni a születések száma. - Az emberek természetes ösztöne az, hogy utódokat hozzanak a világra, és megpróbálják a szörnyű tragédiát kompenzálni, de a gyerekszám még ezzel együtt is csökkent - mutat rá a történész. - Majdnem hétszázezer magyar katona halt meg az első világháborúban, és 3,2 millió magyar került át az utódállamokhoz a trianoni békediktátum következtében - tette hozzá Schmidt Mária.
A második világháború mint totális háború nagymértékben érintette a civil lakosságot is. Legalább 35 millió halálos áldozatot szedett Európában, és nagyon sok volt köztük a civil. Magyarország közel egymillió főt vesztett, ebből mintegy négyszázezer katonát. Schmidt Mária szerint a civil veszteségek között nem csupán a bombázások, a hadi cselekmények okozta haláleseteket kell érteni, hanem a deportálásokat, az emberek munkatáborokba zárását és iparszerű megsemmisítését is, amely mindenekelőtt a zsidóságot sújtotta, és szintén komoly veszteségeket okozott.
-Ezek az emberek hiányoznak Európából, ezek az emberek hiányoznak Magyarországról - összegzi a történész. Azt, hogy hány gyermek nem születhetett meg a háborús veszteségek miatt, szinte lehetetlen számszerűsíteni, az viszont bizonyos, hogy a súlyos veszteségek hatással voltak a születések számára, hiszen nem jöttek vissza az apák, nem jöttek vissza a fiúk. A családok további életlehetőségei nagyon megnehezültek, ugyanis a háborús pusztítások hatására az életszínvonal jelentősen csökkent - világít rá az összefüggésekre Schmidt Mária. Példaként az első világháború végi Németországot hozza fel, ahol majdnem egymillió ember halt éhen a háborús blokád következtében, amit az angolszászok még a fegyverletétel után is hosszú ideig fenntartottak.
Ami a második világháborút illeti, Európán belül is nagyok voltak a különbségek az emberveszteségek számában. Oroszország, az akkori Szovjetunió például 25-27 millió embert veszített, ami hatalmas szám - mutat rá a történész. - Nyugaton a háborús veszteségek sokkal visszafogottabbak voltak a második világháborúban, mint az elsőben. A háború terhét a kelet-közép- európai, illetve kelet-európai országok cipelték, a lengyelektől kezdve a baltiakig, valamint maga a Szovjetunió is - ismerteti Schmidt Mária. - Lehet, hogy ez a tapasztalat is azt sugallja a nyugati országoknak, hogy majd most is aránylag jól megússzák - veti fel a történész.
Hazánk helyzetére visszatérve a történész szerint Magyarországon a második világháború után megint körülbelül egymilliós emberveszteségről beszélhetünk. - Gondoljon bele, a két háborúban, mintegy fél évszázad alatt majdnem kétmillió embert vesztettünk, ami szörnyű. Ehhez járult még hozzá, hogy a szovjetek elől 1945 után is sokan elmenekültek, majd 1956-ban kétszázezer ember emigrált. Tehát Magyarországnak a háborúk következtében egy olyan súlyos embervesztességgel kellett szembenéznie, ami a mai napig meghatároz minket - sorolja a megdöbbentő számokat Schmidt Mária. A Rákosi-rendszer a túlzott iparosítással és a nők munkába kényszerítésével megnehezítette a gyermekvállalást, amit a Ratkó-korszakban szülésre való kényszerítéssel, a terhesség megszakításának teljes tilalmával, sőt kriminalizálásával próbáltak ellensúlyozni. Ez aztán kiváltotta a lakosság ellenállását - vázolja a második világháború utáni helyzetet a történész. - Ehhez nemcsak az járult hozzá, hogy a terhesség megszakítását bűncselekményként kezelték, hanem azt a további terhet is a nőkre rakták, hogy mindenkinek munkába kellett állnia, tehát a nőknek a gyerekek és a család ellátásán kívül teljes jogú munkaerőként is részt kellett venniük az ország újjáépítésében. Ennek következtében a gyerekszám csök-kenésnek indult - mondja Schmidt Mária, hozzátéve, hogy a fenti folyamatok miatt hiába vállalnak ma már ismét több gyereket, mint pár évvel ezelőtt, a szülőképes korú nők kevesebben vannak.
Hogy mit kellene átgondolnia a jelen háborúpárti politikusainak, arra határozott választ ad a főigazgató asszony.
- A háború szörnyű. Nem kellene ezzel játszani, némely politikus olyan, mint
a gyerek, aki szeret a tűzzel játszani. Ez nagyon veszélyes. Nagyon könnyű a másikat, aki sarokba szorítva, megalázva érzi magát, meggondolatlan lépésre kényszeríteni. Schmidt Mária egyúttal aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy nem látja azt a meggondolt és bölcs vezetést, amire szükség lenne ahhoz, hogy az egyre inkább a feszültségkeltés irányába mutató közhangulatot vissza lehessen terelni a béke irányába. - Mert egyes európai csúcspolitikusoknak már az sem számít tabunak, hogy csapatokat küldjenek Ukrajna területére vagy fegyvereket vessenek be Oroszország ellen. Ez pedig igen súlyos ellencsapásokat provokálhat ki - figyelmeztet a történész.
- Szerintem erről az ösvényről minél hamarabb le kellene térni, és el kellene kezdeni a háború befejezésén: a békén, a fegyverszüneten gondolkodni, amíg még nem késő - tanácsolja Schmidt Mária. - A lényeg az, hogy ez a háború tőlünk nem messze folyik. Ha bármilyen eszkaláció lesz, ha ez a háború túlterjed a mostani kereteken, akkor elsősorban mi válhatunk áldozatokká, akik a tűzfészek szomszédságában vagyunk. Sokkal inkább, mint mondjuk a legfőbb háborús uszító Anglia, amely mégiscsak egy szigeten van vagy Franciaország, amely sokkal távolabb van. Tehát ez egy felelőtlen tűzgyújtás, elsősorban a mi életünkkel, a mi jövőnkkel, a mi megmaradásunkkal játszanak - vonja le a következtetést a történész.
Forrás: Magyar Nemzet Extra
Szerző: Kónya Rita