– A Magyar Polgári Demokraták Társasága egyfajta öntevékeny politikai marketingcsoport, informális klub, arculatformáló testület vagy valami más?

– Amikor megalakultunk, nem aktuálpolitikai célok vezettek bennünket. Nem akarunk második Demokratikus Charta lenni. Nem gondoljuk, hogy erre most szükség lenne, de én azt sem gondoltam, hogy az elsőre szükség volt.

– Miért nem volt szükség?

– Azért, mert 1991-ben nem volt veszélyben a demokrácia. Szerintem más veszélyek voltak és vannak.

– Milyen veszélyekre gondol?

– Az elmúlt négy évben sem abban láttam a válságpontokat, hogy fasiszta vagy ilyen-olyan szélsőségek lettek volna, mint ahogyan azt a Demokratikus Charta elhitetni akarta. Szerintem például nem esett a „barna eső˝. A mai napig is abban látom a veszélyt, hogy nem tudjuk, merre akarunk menni, milyen gazdasági-társadalmi modellt válasszunk magunknak. Erre az értelmiség sem nagyon adott választ. A most megalakult kör ezt szeretné.

– Ismét kérdem: ez a társaság egyfajta klub vagy valamilyen marketingcsoport?

– Nem véletlen, hogy megalakultunk. Már ötödik éve nagyon rossz a közérzetünk. A mostani választások óta ez csak mélyült. Be akarjuk bizonyítani: nem igaz, hogy csak egy szellemi elit létezik, és az is a baloldalon található. Nem igaz az, amit ők rendkívül antidemokratikusan megfogalmaznak, hogy itt nincs alternatíva, mert hogy a másik oldalon nincsenek mások, csak fasiszták, demagógok és lábszagú mucsaiak. E szerint az érvelés szerint nem szabad a népet olyan helyzetbe hozni, hogy másik alternatívát válasszon, mert hogy nincs ilyen. Nálunk úgymond nincsenek szakemberek, nincsenek felkészült politikusok.

Szellemi és ízlésterror

– Úgy vélik, hogy ez is egyfajta kirekesztés, csak ellenkező előjellel?

– Igen, így véljük, ez kirekesztés. Ezért most sokkal rosszabb a közérzetem, mint a Kádár-korszak végén.

– Kifejtené ezt?

– A Kádár-korszak végén volt egyfajta dualitás. Ha a tudományról beszélek, volt egyfajta hivatalosság, köztük valódi értékekkel is, és volt egy másik, a politikától független tudományos közvélemény is, amely számon tartotta, hogy ki a valóban tudós és ki nem az.

– Most ez nem így van?

– Az előbb említett kettősség megszűnt. A politika megszállta a tudományt is, illetve sok tudós politikus lett. Akik jelenleg a szakmában vannak, nem tűrnek el más véleményt, minden tudományos pozíciót megszálltak. Aki pedig nem tartozik bele a klubba, az először antiszemita, azután antidemokrata, szélsőjobbodali, végül pedig nem is tudós. Nos, aki nem rokonszenvezik velük, a hangadókkal, azoknak a tudományos teljesítményét is megkérdőjelezik. Pokol Béla egyetemi tanár tudását is kétségbe vonják, és azt mondják, hogy az nem éri el a küszöböt. Csak azért, mert egy adott kérdésben Pokol Béla más véleményen van, mint ők. Ez szellemi és ízlésterror. Ez tönkreteszi a gondolkodást, tönkretesz mindent.

– Van, aki erre azt mondja, hogy ez egyfajta reváns, mert az előző kormány alatt is voltak kirekesztési kísérletek.

– Nem emlékszem, hogy az előző kormány bárki tudományos teljesítményét megkérdőjelezte volna.

– Azért még lehettek ilyen kísérletek…

– Én azt éreztem, hogy a baloldali szellemi élet és a Demokratikus Charta köré, tömörült társulás akkor is és most is túlsúlyban volt, illetve van a médiában, a tudományban, a szellemi életben és mindenhol. Az tény, hogy a másik oldalnak voltak az elmúlt négy évben bizonyos kirekesztési kísérletei, de ezek a politika területére korlátozódtak, és részben erőtlenek, részben szervezetlenek, és mondjuk ki, ügyetlenek voltak. Nem tudtak átütővé válni és értékeket felmutatni.

– Voltak azért olyan „kísérletek˝, hogy vezető médiafelelősök huszadrangúnak minősítették a szellemi élet prominens alakjait. Vagy maguk nem vállalnak velük közösséget?

– Nézze, mindenkinek az akciójáért nem vállalok felelősséget. Az is nagy öröm, ha az ember saját magáért felelősséget tud vállalni, vagy nem? A lényeg az, hogy ma a kulcspozícióban lévők egyszerűen lehetetlenné tesznek mindenkit, aki másként gondolkodik, mint ők. Az antiszemitizmus vádjával való játszadozás már öt-hat éve folyik. Penetráns módon engem is leantiszemitáztak. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy csak egyetlen szó bizonyítékot kérek. Nem tudnak mondani. Most nem akarok azzal kérkedni, hogy én a nyolcvanas évek elejétől foglalkozom a magyarországi zsidóság modernkori történelmével, amikor ez még tiltott téma volt és a néhai Ránki Györgyöt kivéve, mindenki rosszul lett a zsidó szótól. Nem tudom, hová vezet, ha ebben az országban mindenki „antiszemita” lesz. Ki marad? Ez gusztustalan.

Ellenzéki egység?

– Mit gondol, a Polgári Társaság mennyire tud majd szellemi befolyáshoz jutni?

– Szeretnénk előadásokat tartani, konferenciákat szervezni. Azt szeretnénk, ha mi határozhatnánk meg a témát, a nyelvet és azt, hogy ki vesz részt a rendezvényeinken. Elegünk van abból, hogy húszan ülnek a másik oldalon, és közülünk csak ketten, akik esetleg nem is a legkompetensebbek a témában. Mi azt szeretnénk, ha paritásos alapon rendezhetnénk a konferenciákat. Most tervezzük az Ellenzéki egység? című konferenciánkat.

– Jó, hogy említi az ellenzéki egységet. Mennyire áll jól most a szénája a polgári-konzervatív ellenzéknek, mennyire halad vagy döcög a szekér?

– Amennyire Bokros úr vagy Horn úr és Fodor Gábor úr tolja, ha szabad ilyet mondani. Azt hiszem, hogy ők sokat segítenek a mai ellenzéknek. Rájuk lehet számítani.

- Ez nyilván a dolog vicces oldala. Mit gondol, a mai ellenzék mennyire tud alternatívát felmutatni a haloldali-liberális kormánnyal szemben? Mennyire tud az ellenzék konstruktív lenni?
- Remélem, hogy a mi meglehetősen heterogén társaságunk, ahol egyesek a tudományból, mások a médiából, illetve a politikából jönnek, segít a polgári értékek olyan közösen vállalható minimumát meghatározni, amely az ellenzéki pártok számára is elfogadható. Hogy azután a politikusok mit fordítanak majd át mindebből a cselekvés nyelvére, az már az ő dolguk.

Ki a nép hangja?

– A Polgári Társaság a nép hangja akar lenni?

– Nem gondolunk ilyesmire. Az lenne a jó, ha a politikusok lennének a nép hangja. Nem vagyok annak a híve, hogy az értelmiségnek úgymond direkt kell vezetnie a népet. Ez nem az én stílusom. Az önmagában nagy dolog, ha meg tudjuk mutatni a média segítségével, hogy polgári értékek is vannak, mi is vagyunk, esetleg mi is gondolkodunk. A másik oldal a „másság tisztelete˝-féle szlogenek gyártásában nagyon erős, nem tudom, hogy miként nézne ez ki a gyakorlatban. Van egy hiú ábrándom: az értelmiségi szekértáborok között megindulna a párbeszéd a denunciálás helyett. Most nincs dialógus, nem látok rá lehetőséget.

– Az értelmiség nagy része hallgat…

– Egy része hallgat, másik része pedig apológiákat gyárt, de van olyan is, amely kiáll vagy éppen kormányoz. Egy része pedig el van hallgattatva. Kinek jó ez? Senkinek.

– Mit gondol, mi a legfájóbb pontja a mai ellenzéknek?

– A médiahelyzet, amelyben baloldali-liberális szellemi és ízlésterror tombol, vagy maga nem így látja?

– Mivel tudja ezt bizonyítani?

– Meg kell nézni a tévé vagy a rádió hír- és vitaműsorait. Elég, ha meghallgatja a riporteri kérdéseket, a hangot, a hangvételt. Hallgassa meg, hogy ugyanaz a riporternő hogyan kérdezi most Fodor Gábort, és hogyan kérdezte Boross Péter miniszterelnököt. Az ilyen riportert el kéne tiltani vagy kitűzetni vele a pártjelvényt.

POGONYI LAJOS