A rendszerváltás utáni huszonhetedik esztendőben járunk, de aki szétnéz egy kicsit a magyar pedagógustársadalomban, azt látja, hogy a tanárok még mindig bizonytalanok, ha az 56-os forradalomhoz érnek a tantervben.

Mit tanítsanak róla? És hogyan?

– Igen, jelentős részük valóban bizonytalan – mondja Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója –, de mi pont azért indítottuk el a képzést, hogy segítsünk nekik.

A maga nemében különleges dologról van szó. Összesen ötezer tanár vesz részt az egyébként akkreditált képzésben, amelyet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány finanszíroz és a Prekog Alfa Szolgáltató és Tanácsadó Kft. szervez.

Nincs semmilyen presszió, a pedagógusok maguk jelentkeznek, a képzés ingyenes.

Célja röviden megfogalmazva az, hogy 1956 emléke a nemzeti összetartozás szimbólumává váljon. Ezért valóban a katedrák emberei tehetnek a legtöbbet mindennapi nevelőmunkájukban.

Az biztos, hogy ehhez a munkához több és még több információra van szükség.

Arról nem is beszélve, hogy pont az információ, a folyton bővülő tényanyag segíthet eloszlatni az előbb már emlegetett bizonytalanságot. Ami sokuknál abból ered, hogy amit egykor tanultak 56-ról, az tényszerűen megdőlt.

– A tanáriban egyszerűen nem beszélünk 56-ról. Így a legbiztosabb – magyarázza egy névtelenséget kérő esztergomi pedagógus. Szerinte nemcsak a tanárok, de általában az emberek egy része is óvatosan bánik a témával. Sörösné Szata Erzsébet Pécsről pedig azt mondja, napi vitái és harcai vannak a tanáriban demokráciáról, rendszerről, politikáról. Sokak fejében nem tisztult le 56 története sem, van, aki még mindig ellenforradalomnak tekinti a szabadságharcot, nem mondja ki nyíltan, de úgy csavarja a szót, hogy ez jön ki belőle.

A rendszer embere Ha a pedagógusokról van szó, 56 kérdése nemcsak generáció, nemcsak az iskolai szocializáció kérdése, de a családi gyökereké is. Az Esztergomból érkezett tanárnő szülei 1956-ban keltek egybe, az ablakuk előtt akasztották fel a helyi rendőröket a forradalmárok, akik szinte még gyerekek voltak, de géppisztolyt tartottak a kezükben.

Féltek tőlük a szülei, nem az eszmével volt bajuk, hanem az indulatokkal, amelyek elszabadultak az események sodrában. És ő most azért jött, hogy többet tudjon meg a félelemről, amely a forradalmat kísérte.

Egy másik tanárnő párhuzamot vélt felfedezni a diktatúrák között. Mármint Rákosi és Orbán diktatúrája között. Nem rejtette véka alá a véleményét, a mai diktatúra például attól az, ami, hogy az iskolájuk élére nem baloldali kollégát neveztek ki igazgatónak. Elfelejti, hogy ilyen diktatúrázásért Rákosi idején tíz évet kapott volna. Most nyugodtan elmondhatta a véleményét, Schmidt Mária higgadt vitába szállt vele a demokráciák és a diktatúrák természetéről. Ennyi történt… A Matúz-film, a salgótarjáni sortűzről szóló Nincs kegyelem premier előtti vetítésein nyilvánultak meg úgy egyes pedagógusok, hogy sarkít a rendező, azért az nem egészen úgy volt… Meg hogy itt is áldozat meg ott is áldozat, mindegy ki melyik oldalon esett el. Valóban mindegy lenne, hogy pufajkásként vagy salgótarjáni munkásként?!

Vannak árnyaltabb történetek is. Például Sörösné Szata Erszébeté, akinek az édesapja tanácstitkár volt, az akkori rendszer embere, otthon mégis azt mondta mindig, hogy 56 forradalom volt.

Megint egy másik történet, egy tanítónőé a Dunakanyarból, akinek az édesapját börtönbe zárták a megtorlás során.

Csak az elmúlt 5-6 évben beszél erről és a forradalomról a család. Sírás fojtogatja most is, ha az édesapját emlegeti. Látni, hallani akarja, mit tud a tudomány, mit mondanak az új kutatások 56-ról.

– Ismerünk pedagógusokat, akik teljesen körbekerítik magukat a családjuktól örökölt 56-os élményekkel és nézetekkel – mondja Schmidt Mária.

– Nem ez a baj, hanem az, ha nem engedik ezt a falat áttörni. Mi a nyitott pedagógusokhoz szólunk, mindegy, milyen emlékeket és eszméket örököltek, de legyenek nyitottak. Ők sokkal többen vannak. Élővé tenni a történelmet A képzés első előadásában Schmidt Mária egy nagy, az első világháborúval kezdődő történelmi folyamatba helyezte a magyar forradalmat. Ilyen megvilágításban és összefüggésrendszerben valószínűleg még senki sem láttatta az itt ülő pedagógusokkal 1956-ot. A történész professzor a szuezi válság történetére is kitért, és beszélt a hidegháborúról, amelynek épp a legfontosabb frontvonalában zajlott le a magyar forradalom. Ez még magasabbra emeli 56 értékét, sőt, Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója szerint világtörténelmi fordulóponttá is tette.

– Szerintem azért a félelem és a bizonytalanság a forradalom kapcsán az iskolákban, mert 56 az aktuálpolitikai diskurzusok részévé vált – magyarázza Tallai Gábor.

– Ezért három oldal csupán a tananyag is a könyvekben. Pedig az lenne a jó, ha már nemcsak általában a forradalom történetét, hanem a saját pátriájuk forradalmát is tanítanák a pedagógusok.

Tallai Gábor fontosnak tartja, hogy 56 arcairól, hőseiről is essen szó a képzésen.

Egyedül talán Mansfeld Péter nevét ismerik a tanárok, pedig hosszú a hősök listája.

A képzés abban is szeretne útmutatót adni, hogyan tanítsák a tanárok a történelmet, szűkebben véve 1956 történetét. És hogy miként alkalmazhatók ebben a munkában például a problémaorientált történelemtanítás módszerei, és az olyan eszközök, mint mondjuk az online. Hozzátéve, hogy érdemes bevetni drámapedagógiai kezdeményezéseket is.

– Mi is a drámapedagógiai módszerek pártján állunk Budapesten a Vörös Sándor általános iskolában és gimnáziumban – mondja Szabó Simon történelemtanár.

– Az 56-os megemlékezés keretén belül egy darabot adtak elő a gyerekeink. Így izgalmasabb, különben csak feszengenének, meg unatkoznának az ünnepségeken, annyit jelentene nekik 56 emléke, hogy ott kell állni másfél órán át, cikin kiöltözve.

A pécsi Sörösné Szatai Erzsébet viszont az összehasonlításokkal operál, elmondja a diákoknak, hogyan élt ő, miről és hogyan szabadott beszélni a pártállami rendszerben, mit lehetett mondani például a forradalomról, és ehhez képest milyen az élet, milyenek a lehetőségek ma.

– Megvan a hazafias érzület a legtöbb fiatalban, de túl sok hatás és inger éri őket minden irányból, és ez tompítani látszik ezt a hazafiságot – magyarázza Lovász Lázár szintén Pécsről.

– Legyen tájékozott a tanár, adja át az információkat a diákoknak, ilyet is, olyat is, és engedje, hogy ők aztán kiszűrjék ezekből a hasznosat és az értékeset. Erre kell megtanítani a fiatalokat, kiszűrni a „sok mindenből” az értékeket.

Lovász Lázár matematika-kémia szakos gimnáziumi tanár, ezt azért kell elmondani, mert a képzésre nem csak történelem szakos pedagógusok jönnek.

A résztvevők 7 százaléka például matematikát tanít, a történelem- és irodalomtanárok aránya 33 százalék. De egy matematikus is többet akar tudni a történelemről.

Nehéz megfogalmazni, de valahol, nagyon magasan megvan az a pont, ahol a különféle ismeretek és diszciplínák alapvető igazságaiknál fogva összeérnek.

Ismeretlen ellenállók Ami itt történik ezen a képzésen, az szemben áll bizonyos nyugati tendenciákkal.

Ott most épp a történelem, illetve a múlt trónfosztása zajlik. Tallai Gábor szerint például Angliában már nem mondanak olyat, hogy „azok a régi szép idők”. Helyette azt mondják, „azok a régi rossz napok”. És nemcsak a múlt tűnik el így, de egy nép hagyományrendszere és kollektív tudata, önazonossága is.

Magyarországon is történt erre kísérlet, Horn Gábor, az SZDSZ oktatási szakértője azt bizonygatta a kilencvenes években, hogy nem kell történelmet tanítani az iskolákban. Mert az sérti a világnézeti semlegesség elvét. No de hol van már az SZDSZ…?

– Nagyszülők mesélnek unokáiknak a forradalomról, és ez jó dolog, mert fontosak a személyes emlékek – mondja Schmidt Mária.

Egy fiatal budapesti tanárnő is sok történetet hallott a forradalomról a családjában, és amikor még ő is az iskolapadot koptatta, a történelemtanára behívott egy ötvenhatos szereplőt az órára, amikor a tantervben a forradalomhoz értek. Pisszenést sem lehetett hallani negyvenöt percen keresztül.

A Nyugat feledni akar, mi magyarok viszont minél többet szeretnénk tudni.

Legyen ennek bizonyítéka az is, hogy tele a terem a képzésen, nagyon sikeres volt az előző kurzus is, az a rendszerváltásról szólt. Külföldi tanulmányokban is leírták, persze rosszallólag, hogy túl sokat merengünk a múltunkon, a történelmünkön… És még most is teszünk különleges felfedezéseket. Tallai Gábor az 1945 és 1956 közötti kommunistaellenes ellenállásról tartott előadást. Abszolút fehér folt ez a hazai történelemtudományban.

Olyannyira, hogy amikor a Terror Háza összeállított egy állandó kiállítást a témával kapcsolatosan, komoly szakmai támadások érték, vitatva, hogy létezett volna bármiféle ellenállás. – Sárréti Sasok, Fehér Gárda, Kard Kereszt Szövetség – kezdte sorolni Tallai Gábor a csoportokat. Csak a Sárréti Sasok körében hatezer nevet vett listára az ÁVH. Ez az ellenállás, méghozzá szervezett ellenállás, a forradalom előszobája volt.

A Terror Háza Múzeum egyébként forgatott egy rövidfilmet a Szigetfesztiválon, amelyben külföldi, majd hazai fiatalokat faggattak 56-ról. Kiderült, a külföldiek döntő többségénél teljes a homály.

A megkérdezett magyar „szigetezők” viszont mindannyian ismerték 56 lényegét.

A Terror Háza Múzeum felmérései is hasonló képet mutattak. Schmidt Mária szerint ebből az következik, hogy a hazai pedagógusok tanítják, és összességében nem is rosszul a forradalom történetét.

A háromnapos hétvégi képzések turnusai májusig tartanak, ez záróakkordja az 56-os emlékévnek. Ahogy a főigazgató asszony fogalmazott, az emlékévben sikerült visszaadni 56-ot az embereknek, akik az események igazi hősei voltak. Sikerült megmutatni, hogy ez a nép szereti a szabadságot, és nem lehet bármit megtenni vele. Üzenet ez, amiről nem is gondolhattuk, mennyire aktuális lesz megint.

Forrás: Magyar Demokrata

Fotó: T. Szántó György

A cikk a Magyar Demokrata 2017. március 22-i számában jelent meg.