Perek és ellenperek

Akadnak olyan bűnperek, amelyek hosszú évtizedek, esetleg évszázadok múlva is érdeklődésre tartanak számot. Ilyen, a saját korán túlmutató jelentéssel bíró tárgyalást tartottak Jeanne d´Arc vagy Galilei esetében, de hasonló hatásúnak bizonyult a XIX. század végén a francia-zsidó Dreyfuss kapitány elleni per lefolytatása, vagy nálunk a tiszaeszlári perben kimondott felmentő ítélet emancipációs kisugárzása.

A nemrég lezárult XX. század némely hírhedt peres eljárása is tartogat még fel nem tárt, meg nem fejtett részleteket, homályban maradt összefüggéseket. Történészek és jogtörténészek járják körül újra és újra ezeket az eseteket, hogy megértsék és megértessék, mi és miért történt. Ezek közé a megfejtésre váró történetek közé tartozik az az eljárás is, amely Alger Hiss amerikai külügyi főtisztviselő ellen folyt 1949-1950-ben.

Amit mi XX. századnak nevezünk, az valójában igen rövid ideig, az első világháború utolsó éveiben már kirajzolódó erőátrendeződéstől, tehát 1917-től az 1980-as évek végéig, 1990-ig tartott. A bolsevik puccsal kezdődött, s a szovjet világbirodalom összeomlásával ért véget. A kommunista birodalom fennállásának egész időszaka alatt harcban állt. Harcban állt a világnak mindazon részével, amely nem tartozott az ellenőrzése alá, de azokkal is, akik esetenként szövetségesei, hívei voltak, sőt saját állampolgárai egy részével is. És ebben a szűnni nem akaró, szakadatlan harcban az akkori spin doktorok, vagy ahogy akkoriban nevezték őket: a propagandisták, kitüntetett szerepet szántak a bírósági tárgyalásoknak. Tökélyre fejlesztették a módszert, hogyan lehetséges a tárgyalótermeket, a peres eljárásokat és a bíróságokat propagandacélokra felhasználni. Az ő találmányuk volt, hogy koncepciós pereket rendezzenek, méghozzá úgy, hogy közülük némelyiket időről időre látvány-, illetve kirakatperré fejlesszék. Magyarországon nagyon sokszor összekeverik a koncepciós per, illetve a kirakatper jelentését. Pedig nagyon nagy különbség van a kettő között. A kirakatperek nem mindig koncepciós perek, s a koncepciós perek nagy többsége egyáltalán nem látvány-, illetve kirakatper. Kirakatpernek vagy látványpernek azokat az eljárásokat tekinthetjük, amelyeket a legszélesebb nyilvánosság előtt folytatnak le azzal a céllal, hogy példát statuáljanak, s megtanítsák a polgároknak, mi minden lesz akkortól kezdve tilos, mi mindenért jár büntetés.

Kirakatpereket tehát akkor rendeznek, ha a hatalom birtokosai valamilyen témát előtérbe akarnak helyezni, vagy valamilyen nagy tanulságot akarnak a per során kimondatni, bemutatni. Sok kirakatpert rendeztek a második világháború után, hogy bemutassák és megtanítsák, mi vár azokra, akik háborús bűnben marasztalhatók el, mi vár a náci ideológia kiszolgálóira.

Koncepciós pereket évtizedeken keresztül futószalagon rendeztek a Szovjetunió befolyása alatt álló országokban. Ezeket általában a nyilvánosság teljes kizárásával, a legnagyobb titokban folytatták le, nagyon sokszor gyorsított eljárásban, zárt tárgyaláson; egyszerre közölték a lefogottakkal a mondvacsinált vádakat és a spártai ítéleteket, s a dolog természetéből adódóan mellőzték vagy formálissá tették a bizonyítási eljárást.

Léteztek azonban olyan politikai propagandaigények, amelyek megkövetelték, hogy a koncepciós és a látványper összekapcsolódjon. Ezekben az esetekben nagyon gondos előkészületre volt szükség, hiszen a koncepció általában előre megírt forgatókönyvet feltételezett, s ilyen esetekben szorosan együtt kellett működnie a bírónak, az ügyésznek, a vádlottnak és a tanúknak. A koncepciós kirakatperekben is új tanítást, a hatalom éppen aktuális üzenetét akarták megtanítani a nyilvánosságnak - mindazoknak, akik kénytelenek voltak azokat tudomásul venni.

Akadtak azonban olyan perek is, amelyekre nem a kommunista országokon belül került sor, hanem olyanokban, amelyek nem tartoztak a Szovjetunió hatalmi befolyása alá, sőt gyakran ellenséges viszonyban álltak vele, illetve a szovjet táborral. Ilyen esetekben ha propagandaszempontból hasznosnak és kivitelezhetőnek látszott, a kommunista propagandagépezet mozgatói úgy döntöttek, hogy ezeket a bírósági tárgyalásokat is felhasználják saját üzeneteik tolmácsolására. Az első ilyen nagyobb szabású akcióra Rákosi Mátyás pere nyújtott lehetőséget 1925-1926-ban, amikor a Komintern utasítására a vádlott Rákosi saját perében a Horthy-rendszer vádlójaként lépett fel; a Komintern utasításait követve, a Komintern aktuális üzeneteit közvetítve ország-világ felé a vádlottak padjáról. A Komintern befolyása alatt álló sajtó és média ezt a pert használta fel arra, hogy bebizonyítsa: az osztálybíróságok valójában nem igazságot szolgáltatnak, csak jogot. A jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás nem tartozik össze, ezek tehát nem jogállamok, hanem diktatúrák. Ebben és az ehhez hasonló perekben, így például 1935-ben a lipcsei Reichstag-perben a vádlott kommunista Dimitrov arról beszélt, hogy a gyújtogatást, amellyel vádolták, valójában maguk a nácik követték el. Rákosi perében tulajdonképpen már mindazokat a propagandaeszközöket kipróbálták, amelyeket később hasonló alkalmakkor bevetettek. Ezek a következők voltak: a napilapok naponta jelentettek a perről, állandóan napirenden tartották, tematizálták vele a közbeszédet. A társutas értelmiségiek a világ különböző részeiről táviratokat küldöztek, tömegdemonstrációkat szerveztek, s érdeklődésüket mutatták az iránt a per iránt, amelyről nagy részük azt sem tudta, hogy a világ melyik részén folyik, s kik vesznek benne részt. Nagy valószínűség szerint nem tudták volna Budapestet elhelyezni a térképen, fogalmuk sem volt arról, kicsoda Rákosi Mátyás; de nem is ez volt a lényeg, hanem az együttmozdulás, maga az akció, amelyben sikk volt részt vennie mindenkinek, aki haladónak tekintette magát. Az első alkalom, amikor a Rákosi-perben szerzett tapasztalatokat az Egyesült Államok egyik bírósági eljárásával kapcsolatban kamatoztatták, Sacco és Vanzetti elhíresült ügye volt. A Sacco- és Vanzetti-perrel kapcsolatos nemzetközi propagandaakciót több forrás szerint az az Alpári Gyula irányította és szervezte, aki Rákosi barátjaként, a Komintern nyugat-európai irodájának munkatársaként és kiadványa, az Inprekorr szerkesztőjeként a Rákosi-perrel kapcsolatos médiahadjáratot is szervezte.

A második világháború után a szovjet tábor szakemberei ezeket a tapasztalatokat újra kamatoztatták. 1949-ben Magyarországon egymás után két olyan koncepciós kirakatper megrendezésére is sort kerítettek, amely közvetlenül kapcsolódott az Amerikai Egyesült Államokban rendezett bírósági eljárásokhoz. Ez a két koncepciós kirakatper a Mindszenty-, illetve a Rajk-per volt. A legszélesebb nyilvánosság előtt lefolytatott bűnperek belpolitikai indoka az volt, hogy a már megszilárdult, sőt, totálissá is vált kommunista diktatúra tudomására hozza a magyar polgároknak: nem számít, ki milyen poszton áll, az sem, ki mit csinál, újak a szabályok, s csak az új hatalom birtokosaitól függ, hogy éppen meddig vannak érvényben és kire vonatkoznak. Lehet valaki főpap vagy főkommunista, egyre megy. Azt tesznek vele, amit akarnak, senki sem számíthat senkire. Nincs segítség, se külföldről, se belföldről, hiszen rajtuk, a fontos „főembereken˝ se segített senki; nos akkor, aki kevésbé fontos, miben is reménykedhetne. A párt senkire és semmire sincs tekintettel, senki és semmi sem számit. Csak a párt mindenkori érdeke, miként ezt Lenin elvtárs annak idején megfogalmazta, azaz a mindenkori forradalmi szükségszerűség dönti el, mi helyes és helytelen, mi jogos és jogtalan. Ez az új erkölcs a kommunista erkölcs. Mostantól visszavonásig ez van érvényben.

Ezeknek a pereknek volt egy másik fontos céljuk is, éspedig az, hogy a nyilvánvaló törvénysértésekért, illetve bűncselekményekért viselt felelősséget a lehető legszélesebb körben szétterítsék. Azért fokozták a vádpontokat az abszurditásig, azért állítottak nyilvánvaló képtelenségeket a vádbeszédekben, s kényszerítették átlátszóan nevetséges „tények˝ „bevallására˝ a vádlottakat, hogy később joggal kérdezhessenek vissza: „Te is elhitted, nem? Hát, miért nem mondtad? Miért nem szóltál? Te is tudtad, tudnod kellett, miről is van szó végeredményben, vagy nem?˝ S igaz, ami igaz, ép ésszel képtelenség volt elhinni, hogy Mindszenty a Habsburg-restaurációt félórás találkozón szervezte meg és készítette elő Habsburg Ottóval, vagy hogy abban a bizonyos csőszkunyhóban valóban létrejött az a sorsdöntő találkozó Rajk és összekötője között. Hasonló példákat még hosszan sorolhatnánk. Nyilvánvaló tehát: ezeknek a képtelenségeknek a színrevitele azt a célt szolgálta, hogy a kommunista rendszer híveit és támaszait bűnrészessé tegye. Azok számára, persze, akik a kommunista hitvilágon kívül álltak, ezek a dilemmák nem vetődtek fel. Ők a letartóztatások hírétől az ítéletek végrehajtásáig egyetlen percre sem hittek el egyetlen szót sem, sem a vádakból, sem a vallomásokból. Tudjuk, hogy a koncepciós kirakatpereket minden szempontot mérlegelve, nagyon alaposan előkészítették. A tanúk, a védők kiválasztását is hosszas mérlegelés előzte meg. Miután a vádiratokat a legfelsőbb szinteken ellenőrizték, sőt a Rajk-per esetében Sztálin és Rákosi személyesen, mondatról mondatra átbeszélte a szöveget (!), kizárható, hogy a „kevéssé valószerű epizódok˝ véletlenül kerültek volna bele a forgatókönyvekbe.

Míg a szocialista tábor országaiban a kommunista vádlottaknak töredelmes beismerő vallomásaikkal is szolgálniuk kellett az ügyet, addig a táboron kívüli országokban, így például az Egyesült Államokban folyó perekben a kommunista vádlottaknak tagadniuk kellett a vádakat, s mindenáron ki kellett tartaniuk ártatlanságuk mellett, így tehát azokban a perekben, amelyeket a kommunista propaganda céljaira felhasználhatónak tartottak például az Egyesült Államokban, a kommunista propaganda - a vádlottal együtt, a vádlottak ártatlansága mellett - a vádak légből kapottsága, sőt hamis volta mellett érvelt. Azt állították, hogy a vádat a vádhatóságnak nem sikerült bizonyítania, a mindvégig tagadó vádlottak ártatlanok, az egész ügy nem más, mint boszorkányüldözés, amely mögött nyilvánvalóan a különböző kormányszervek összeesküvő tevékenysége húzódik meg. Nem csoda tehát, ha az így született ítéletek is törvénysértők - ezt vallották és vallják sokan még napjainkban is Sacco és Vanzetti, Alger Hiss, illetve a Rosenberg házaspár ügyével kapcsolatban. Mindhárom esetben hosszú éveken, évtizedeken keresztül életben tartott hazug mítoszokat teremtettek, amelyek egyike-másika igencsak szívósnak bizonyult.

A kommunisták bűnössége avagy bűntelensége felől Moszkva döntött. A moszkvai központ pedig a cél függvényében mondta ki, kinek kell majd a bűnösség, bűn-részesség és kinek az ártatlanság szerepét eljátszania. Azért is volt olyan fontos az Egyesült Államokban lefolytatott perekkel kapcsolatban bebizonyítani, hogy az ottani igazságszolgáltatás nem pártatlan, hanem elfogult osztálybíráskodás, s jogszolgáltatása nem szolgáltat igazságot, mert az Egyesült Államok legitimitása jogi és nem történeti alapú: így tehát annak bizonyítása, hogy az Egyesült Államok nem jogállam, valójában az ország politikai berendezkedésének legitimációját kérdőjelezte meg.

1949-ben Magyarországon a Mindszenty- és a Rajk-per a fenti belpolitikai célokon kívül fontos, el nem hanyagolható külpolitikai célokat is szolgált. Ezt bizonyítja, hogy a tárgyalásokra nagyszámú külföldi újságírót hívtak meg, a peranyagokat azonnal több nyelvre lefordították és meg is jelentették. Mindebből arra következtethetünk, hogy üzeneteiket el akarták juttatni a külföldi közvéleményhez. (Külföldi közvéleményen természetesen csak annak baloldali, azaz szovjetbarát vagy a kommunista eszme iránt elkötelezett, de legalábbis jóindulatú részét értjük, hiszen akik nem voltak szovjet-, illetve kommunistaszimpatizánsok, azok természetesen kezdettől fogva tudták, hogy mindaz, amit Mindszentyvel vagy Rajkkal kapcsolatban a kommunista hatóságok állítottak, merő koholmány.)

Az Egyesült Államokban 1949 első felében eljárás alá vonták az amerikai kommunista párt tizenegy legfontosabb vezetőjét, akiket súlyos - esetenként öt évig terjedő - börtönbüntetésre ítéltek. Ez volt az első alkalom az USA-ban, amikor megállapították, hogy az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártja nem egy az országban tevékenykedő pártok közül, mégpedig a radikálisabb fajtából, hanem olyan szerveződés, amely kettős felépítésű, s illegális sejtjei szovjet irányítás alatt állva a törvényes társadalmi rend fel forgatására törnek. Tény, hogy a Mindszenty-per és az amerikai kommunista párt tizenegy vezetője ellen folytatott eljárások között fennállt az összefüggés, mert a Mindszenty-per egyik külpolitikai célja a New Yorkban zajló per hatásának ellensúlyozása volt. Mint ahogy az is tény, hogy azt a propagandahatást, amelyet Alger Hiss leleplezése okozott, Rajk László lebuktatásával kívánták semlegesíteni. Ezt az állításomat a legilletékesebb, Rákosi Mátyás Szabad Nép-be nyilatkozata is alátámasztja: „A Mindszenty-perrel az imperialisták elleni perrel egy időben New Yorkban egy másik per folyik az imperialisták kezdeményezésére az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártjának vezetői ellen. A vádlottak ellen itt nincsenek tárgyi bizonyítékok, meggátolják őket szabad védekezésükben, nyílt terrort alkalmaznak velük szemben. A bíróság épületét rendőrkordonok veszik körül, s mégis a vádlottakból vádlók lettek, akik mögött az egész világ haladó emberisége, milliós tömegek egy emberként sorakoznak az igazságtalanság, az elnyomás, az erőszak ellen. És napjainkban ez nem is ritka jelenség. A fasiszták vérbírósága elé hurcolt kommunisták ezrei valóban a dolgozó tömegek szimbólumává lettek az elmúlt évtizedekben.˝ (1949. február 6.)

íme, New York, ahol ártatlan áldozatok állnak a vérbíróság előtt, míg Mindszenty József hercegprímás, aki többek között köztörvényes bűncselekményekben is elmarasztalható, teljesen szabadon, önként vall és fedi fel a bíróság előtt az általa elkövetett bűncselekményeket. Az Alger Hiss és a Rajk László ellen lefolytatott eljárások között megdöbbentő az időbeli egybeesés: csaknem párhuzamosan zajlottak az Egyesült Államokban, illetve Magyarországon.

Hiss pere két részből állt. Az első tárgyalás 1949. május 3 l-e és 1949. július 8-a között folyt a New York-i déli kerületi bíróság előtt s ítélethozatal nélkül zárult, mert az esküdtek nem tudtak egyhangú döntésre jutni. Nyolcan mondták bűnösnek, négyen ártatlannak. A következő forduló 1949. november 17-e és 1950. január 21-e közé esett. Itt az esküdtek egyhangúlag bűnösnek mondták ki Alger Hisst, aki ötéves börtönbüntetést kapott hamis tanúzásért. Egy nappal Hiss perének kezdete előtt tartóztatták le Rajk Lászlót, 1949. május 30-án, tárgyalása 1949. szeptember 16-a és 24-e között folyt. A halálos ítéletet egy hónappal később, október 15-én hajtották végre.

A Rajk-per hátterében egy Noel Field nevű volt amerikai külügyi tisztviselő állt, Alger Hiss közeli barátja és munkatársa. Rajta kívül még valakire érdemes figyelnünk: Péter Józsefre, aki Hiss összekötője volt a szovjet hírszerzés felé. Péter 1924-től élt az Egyesült Államokban, s a források szerint az illegális amerikai kommunista mozgalom egyik legfontosabb vezetője volt. 1949-ben, a Hiss-ügy kellős közepén utasították ki az országból. 1949. május 8-án érkezett meg Prágába. Azokban a májusi napokban éppen Prágában tartózkodott a már említett Noel Field is és a Szűcs Ernő államvédelmi ezredes vezette magyar államvédelmisek egy csoportja is. Fieldet a cseh és magyar államvédelem összehangolt akciójával csalták lépre. Letartóztatták, majd titokban Magyarországra hurcolták. Ugyanazon a napon Péter József is Budapestre jött, hogy Rákosi elvtársnak az egyesült államokbeli eseményekről számoljon be. Figyelemre méltó az a véletlen egybeesés is, hogy 1954-ben ugyanazon a napon engedték ki Noel Fieldet budapesti börtönéből, amikor Alger Hiss szabadul a lewisburgi fogházból.

Alger Hiss a keleti establishment kiemelkedő alakja volt, aki egyre fontosabb szerepet kapott az amerikai külpolitika formálásában. Hiss állami karrierjével párhuzamosan kémtevékenységet folytatott a szovjet katonai hírszerzés számára. 1934-től 1947-ig volt az amerikai kormány vezető tisztviselője. Dolgozott a földművelésügyi minisztériumban, az igazságügyi minisztériumban, majd a külügyminisztériumban, ahol gyorsan emelkedett a ranglétrán, legutoljára a külügyminiszter-helyettes közvetlen munkatársa volt. Tagja volt a jaltai konferencia amerikai tárgyalóküldöttségének, s részt vett az ENSZ alapokmányának kidolgozásában. Egy időben úgy látszott, jó esélye van arra, hogy az ENSZ első főtitkára legyen - legalábbis Gromiko őt javasolta. Ez a fontos beosztású diplomata már 1935-től kémkedett a Szovjetunió számára. 1948-ban az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Kongresszusi Bizottság ülésén v egy Whittaker Chambers nevű volt szovjet ügynök azzal vádolta meg Alger Hisst, hogy kommunista. Ezzel vette kezdetét a Hiss-ügy, amely napjainkig nem jutott nyugvópontra. Hozzájárult ehhez az is, hogy a fent említett kongresszusi bizottság egyik vezetője egy újonc kongresszusi képviselő, Richard Nixon volt, akinek a Hiss-ügy országos ismertséget hozott, s politikai karrierjének felívelése is innen datálható. A Hiss-ügyben játszott perdöntő leleplező szerepét a baloldali elithez lojális keleti parti sajtó sohasem bocsátotta meg Nixonnak, aki a Watergate-ügy miatti megbuktatását is a Hiss-perben betöltött szerepére vezette vissza, elemzők szerint nem alaptalanul.

A Hiss-per mindmáig egyfajta vízválasztó szerepet játszik az amerikai belpolitikai életben. Napjainkban is érvényes, hogy aki Alger Hisst ártatlannak tartja, az a demokratákra szavaz, aki úgy véli, hogy szovjet kém volt, az a republikánusokat választja. Azt is mondhatjuk, hogy a Hiss-kérdés mentén hasadt ketté az amerikai társadalom. 1949-ben a Hiss-pernek az volt a tétje, bebizonyítható-e, hogy a szovjet hírszerzés beépült a legfelsőbb amerikai kormányszervekbe, s rá lehet-e döbbenteni az Egyesült Államok, illetve a nyugat-európai demokráciák közvéleményét arra, hogy a Szovjetunió a demokráciák felbomlasztásán munkálkodik. Hissen kívül ugyanennek a vizsgálóbizottságnak a tevékenysége nyomán számos „minden gyanú felett álló˝ kormányhivatalnok neve került szóba. Hogy csak a legkirívóbbakat említsem: bebizonyosodott, hogy Lawrence Duggan, az Egyesült Államok külügyminisztériuma latin-amerikai osztályának vezető tisztviselője, Hiss és Field barátja is szovjet ügynök volt. Az ellene folyó eljárás közben Duggan véletlenül kiesett irodájának ablakán, és szörnyethalt. Nem tudta tisztázni magát Harry Dexter White pénzügyminiszter-helyettes sem, az egyik legmagasabb rangú hivatalnok, akit a szovjeteknek sikerült beszervezniük. White egyik meghallgatása után váratlanul szívinfarktust kapott és elhalálozott. De eb be a sorba tartozik Lunchlin Currie, Roosevelt elnök kabinetjének munkatársa és főtanácsadója is, aki a kihallgatások közben elhagyta az Egyesült Államokat, lemondott amerikai állampolgárságáról, és soha többet nem tért vissza szülőhazájába.

Jól látszik tehát, milyen óriási tétje volt Alger Hiss perének az Egyesült Államok és a világ közvéleménye számára. Egyrészt azt példázta, hogy a hidegháború új fejezetébe lépett, a Szovjetunió közvetlen veszélyt jelent immár a demokratikus világ és vezető ereje, az Egyesült Államok számára. Felhívta a széles közvélemény figyelmét arra, hogy a szovjetbarátság sok esetben a Szovjetunió érdekeinek feltétel nélküli kiszolgálását jelenti, jogos és indokolt tehát a kommunistákkal és szimpatizánsaikkal szembeni gyanakvás, s esetenként a szigorú fellépés is. A Rajk-per ezzel a kihívással szemben azt a választ kínálta fel a közvéleménynek, hogy nem igaz, amit az amerikai vizsgálatok állítanak, miszerint a szovjetek beszervezték az Egyesült Államok némely vezető tisztségviselőjét, sőt mindennek pont az ellenkezőjéről van szó: az amerikaiak férkőztek be a magyar párt- és állami vezetésbe, hogy segítségükkel megdöntsék a magyar népi demokráciát.

Ha a Rajk-per által feltálaltak nem győzték is meg a közvéleményt, a kevésbé tájékozottakat valószínűleg elbizonytalanították. S a bizonytalanság jó terepe az agresszív propagandának. Rákosiék számára már az is nyereség volt, hogy sokan azt gondolták, mindkét fél egyformán ködösít, az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. A Rajk-per egyik külpolitikai célja éppen az volt, hogy a vesztésre álló meccset legalább döntetlenre kihozza. Sikerült.

(A tanulmány a XX. Század Intézet által 2003. november 7-én rendezett Perek és összeesküvések című konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata.)


 

Vissza

Szakma | Közélet | Galéria | Fórum | Vendégkönyv | Levélírás | Fejlesztette: CENTER.HU Kft.