Tudományos konferencia a Kommunizmus fekete könyvéről (a XX. Század Intézet szervezésében - Budapest, 2000. május 4-5. Danubius Hotel Gellért)

Kiadó: XX. Század Intézet - Kairosz Kiadó
Megjelenés dátuma: 2000

Schmidt Mária
Bevezetés

A kétszáz esztendővel ezelőtt született nagy magyar romantikus költő, Vörösmarty Mihály egyik leghíresebb versében azt a kérdést teszi fel, ment e a könyvek által elébb a világ. A válasz, egyszerre igen és nem. Hogy a világ előre megy-e egyáltalán, arra nem tudom a választ, de azt biztosan tudom, hogy vannak fontos könyvek, amelyek tartalmuk, időzítésük és ki tudja még, milyen szerencsés körülmények együtthatásaként döntő jelentőségre tesznek szert. Hatásuk túlmutat önmagukon, mozgósító erővé, sőt politikai tényezővé válnak. Ilyen fontos könyv volt a magyar származású Arthur Koestler Sötétség délben című munkája, az orosz Alexandr Szolzsenyicin A Gulag szigetcsoport című műve és ilyen, a Franciaországban 1997-ben megjelent A kommunizmus fekete könyve is. Mindhárom fent említett munka elkészítése bátor tett volt. Hiszen, ahogy a XVII. században élt spanyol bölcs, Gracian mondta: „Bátorság nélkül meddő a tudomány˝.

Nem tudom, hogy Franciaországra is érvényes-e az a tapasztalat, amellyel a rendszerváltozás óta eltelt tíz év alatt itt a Duna partján szembesültünk. A szellemi terrorra gondolok. Arra a fajta szellemi terrorra, amelyet kortársaim és én a 80-as években a „gulyáskommunista˝ Magyarországon már nem tapasztaltunk. Bár a kommunista ideológia még kötelező volt, képviselőiből és hirdetőiből már hiányzott a meggyőződés. Elbizonytalanodtak, sokszor talán szégyellték is magukat. Közben azonban tették a dolgukat: cenzúráztak, betiltottak, ellehetetlenítettek mindenkit, akit veszélyesnek gondoltak. Ezzel az informális nyilvánosságban rögtön fel is értékelték az illetőt, és értelmiségi körökben ez számított igazán. Hiába nevezte meg a hivatalosság tudósait, történészeit, íróit, valódi rangot a második nyilvánosság által felállított rangsor adott, az, amelynek a hivataloshoz nem sok köze volt.

Ma azonban más a helyzet: az egykori hivatalosak, a mai posztkommunisták - vagy ahogy ők nevezik magukat, a szocialisták - és az egykori második nyilvánossághoz tartozók egy része, a 68-asok, egyesítették erőiket a kommunista eszme és a múlt védelmében. S minthogy ők uralják a tudományos intézeteket, az egyetemeket és a médiát, jaj annak, akit össztűz alá vesznek. A totalitárius propagandagépezetek hagyományos fegyvereit vetik be ellene, a szájbarágást és az erkölcsi lejáratást. Így dolgoztak a 20-as évektől, nálunk az 50-es években és 1956 után is sokáig. Nekünk ezt is jelenti a rendszerváltozás.

Lehet, hogy francia vendégeink, akik régóta élnek demokráciában, mindehhez már hozzászoktak. Mintegy fél évvel ezelőtt egy előadásban a kettős morálról beszéltem. Arról a kettős morálról, amely egyre intenzívebben és kérlelhetetlenebbül ítél el minden gonosztettet, amelyet nem baloldaliak követtek és követnek el, de megbocsátó és elnéző a kommunista vétkekel szemben. Hogy ez tarthatatlan és erkölcsileg vállalha-tatlan, annak illusztrálására olyan általam nagyra becsült szerzők munkáira hivatkoztam, mint Alain Besancon, Stéphane Courtois, Anne Aplebaum. Állításaim miatt hirtelen magam is ilyen koncentrált támadássorozat célpontjává váltam. Sokáig tartott, mire megértettem, mitől lettek támadóim ilyen végtelenül dühösek. Végül rájöttem. Attól, hogy hosszú idő óta először hangzottak el olyan nagy tekintélynek örvendő nyugateurópai értelmiségiek kijelentései, amelyek nem feleltek meg a posztkommunista kánonnak. Több mint fél évszázadon át a magyar közönség a nyugat-európai és egyesült államokbeli értelmiségiek közül csak a kommunistákat és a velük szimpatizálókat ismerhette meg. Csak az ő munkáikat fordították le magyarra, mutatták be. S ez csak kevéssé változott az elmúlt években. Mindez azt a tévképzetet kelthette a magyar közvéleményben, mintha a „fejlett˝ nyugaton is csak a posztkommunisták és társutasaik lennének szalonképesek. Azok a baloldaliak, akik hozzájuk hasonlóan elismerik ugyan, hogy történtek a kommunista mozgalomban és a létező szocializmusban ilyenolyan kilengések, egyéni túlkapások, esetenként el is fajultak a dolgok, de összességében számukra mégis mindez vállalható. Nagyon rossz néven vették, amikor kiderült, hogy Nyugat-Európában kiváló intellektusok fontos munkák sorában dolgozták és dolgozzák fel a kommunista rendszerek népirtó politikáját, és fellépnek az ellen a képmutató kettős morál ellen, amely a leghatározottabban ítéli el azokat, akik a hitleri rémtetteket kísérlik meg kétségbe vonni vagy kisebbíteni, de szavuk sincs a gulág szörnyűségeiről. Illusztrációként egyetlen mondatot szeretnék idézni abból a több tucat támadó írásból, amely fent említett előadásom ürügyén íródott, hogy külföldi vendégeink és az itt megjelentek pontosan értsék, mire gondolok. Arra, hogy a kommunizmus bukása után egy évtizeddel, minden következmény nélkül lehet Magyarországon ilyet és ehhez hasonlókat képviselni. Egy híres és elismert professzortól idézek: „Ha egy osztály nem veszi tudomásul, hogy uralma lejárt, ha azt már csak erőszakkal és a fejlődés fékezése árán tudja fenntartani, az ilyet meg kell semmisíteni.˝ A máskor oly éber „megmondóemberek˝ a fentiekben semmi kivetnivalót nem találtak. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy vendégeink elfogadták a XX. Század Intézet meghívását, és eljöttek hozzánk.

Intézetünk új, tavaly ősz óta működik. Arra szerveződött, hogy teret adjon mindazoknak, akik tabuk és előítéletek nélkül kívánnak gondolkodni az éppen elköszönő századról. Akik osztják Danilo Kisnek a magyar-szerb-zsidó-pravoszláv írónak a felfogását: „E kor értelmiségije számára csak egy lelkiismeret-vizsga létezik, mindössze két tárgy van, amiből nem évre buknak, hanem egy életre: a fasizmus és a sztálinizmus. Ami miatt az ember (erkölcsi) szavazati jog nélkül maradhat egyszer s mindenkorra.

Tehát: Ne kérj erkölcsi felmentést azok számára, akik elárulták az erkölcsöt. Ne hagyd magad meggyőzni arról, hogy Camus és Sartre vitájában mindkettőjüknek igaza van. Aki azt állítja, hogy Kolima más volt, mint Auschwitz, küldd a fenébe! Aki azt állítja, hogy Auschwitzban csak a tetveket irtották és nem embereket - lásd, mint fentebb!˝

Utoljára frissítve: 2009. január 23.  15:16


Vissza

Szakma | Közélet | Galéria | Fórum | Vendégkönyv | Levélírás | Fejlesztette: CENTER.HU Kft.