Vida István: 1956 is bizonyította: a magyar bátor nemzet

SCHMIDT MÁRIA: A NEMZETTUDAT VAN ANNYIRA ERőS, HOGY SZÓBA TUDJUNK ÁLLNI EGYMÁSSAL

KEGYELMI PILLANATOK ÉS KÍNOS FESZENGÉS

- 1956 forradalmának értékeléséhez sajnos 2006 óta hozzátartozik mindaz, ami az ötvenedik évfordulón ország-világ szeme láttára történt Budapesten. Mennyit rombolt mindez a magyar forradalom és szabadságharc teremtette nemzetközi presztízsünkön?

- Ami akkor történt, annak vajmi kevés köze volt 1956-hoz. Mi 1956 októberében világtörténelmet írtunk. Fontos és kivételes pillanat volt ez számunkra, mindenekelőtt önbecsülésünk, megmaradási képességünk, identitásunk megőrzése szempontjából. Kegyelmi napjai voltak akkor a XX. századi magyarságnak. Bebizonyítottuk az egész világnak, hogy nem lehet velünk bármit megtenni. Kimondtuk: elég! Képesek vagyunk egységes nemzetként fellépni és akár a vérünket is áldozni a szabadságért. Ezt a történelmi pillanatot az ötvenedik évfordulón sajnos nem tudtuk újra felmutatni a világnak. Hiába jöttek el hozzánk a világvezető politikusai, a Kossuth téri kordon mögé kényszerítve légüres térben kínos feszengésre kárhoztattak. Az aktuálpolitikai feszültségek sajnos elfedték 1956 igazi értékeit. 2006. október 23. arról szólt, hogy az akkori magyar kormány és kormányfő legitimitása a többség számára az őszödi beszéd után megszűnt. Az ebből fakadó indulatot tetézte még az akkori rendőrség tehetetlensége és brutalitása. Szomorú ez, de remélem, a századik évforduló már nem erről, hanem ´56 igazi értékeiről fog szólni.

- 2006 után maradt még annyi a forradalom teremtette nemzeti presztízsünkből, hogy kitartson a századik évfordulóig?

- Feltétlenül. Az ötvenedik évforduló is lehetőséget adott volna arra, hogy emlékeztessük a világot bátorságunkra, áldozatos szabadságszeretetünkre. Akkor a lehetőséget elmulasztottuk, de ´56 igazi képét 2006 nem tudja elhomályosítani. Végül is az öt éve történtek is azt bizonyították, hogy velünk nem lehet mindent megcsinálni. Az őszödi beszéd stílusa, tartalma sokunk számára volt sértő és elfogadhatatlan. A méltóságunkat sebezte meg. Azt pedig a magyarok nem tűrhetik.


NAGYHATALMI ÉRDEKEK: PRESZTÍZS ÉS PRECEDENS

- Továbbra is nemzetközi megítélésünknél és a nagyhatalmi erőviszonyoknál maradva: Charles Gati amerikai történész nemrégiben arról beszélt, hogy noha a magyarok szeretik azt hinni, hogy az 1989-es rendszerváltás az ő érdemük, valójában Gorbacsov politikája és a máltai szovjet-amerikai paktum döntötte el Közép-Európa sorsát. Nos, hogyan befolyásolta az akkori Szovjetunió geopolitikai meghatározottsága 1956 eseményfolyamát?

- Akkorra a hidegháború világpolitikai erőviszonyai kikristályosodtak, Európa a vasfüggöny mentén kettéhasadt. Magyarország a szovjet érdekszféra része lett. Sokan emlegetik, hogy a Nyugat a szuezi válság miatt nem tudott elégfigyelmet fordítani Magyarországra, s ezért maradt el a remélt atlanti katonai segítség. Én ezt nem így látom. Míg Ausztria 1955-ben nagyhatalmi támogatással és garanciákkal a nyugati világ része lett, Magyarországnak erre nem volt lehetősége. Még az Egyesült Államokban is úgy gondolták, hová jutna a világ, ha egy kis nemzet maga akarná kezébe venni a sorsát, s csak úgy, önerőből fel akarná borítani a hidegháborús status quót. Ez egyetlen nagyhatalomnak sem volt érdeke sem presztízsszempontokból, sem pedig azért, mert olyan precedenst teremtett volna, ami a dominó eldőlését eredményezhette volna. Hruscsov is pontosan tudta, hogy nem engedheti el Magyarországot. E két szempont reálpolitikai eredője okán a magyar szabadságharcnak nem volt esélye az osztrák útra.

- Nem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, de sokszor felbukkan az a gondolat, hogy a szovjeteknek érdekükben állt egy kis korlátozott fegyveres incidenst provokálni Budapesten, hogy aztán erre hivatkozva keményen léphessenek föl Magyarországon...

- Lehetséges, hogy volt ilyen szándék vagy forgatókönyv, de az utána történtek fényében ennek igazából semmi jelentősége nincs. Egy adott pillanatban az emberek ráéreznek akár a szabadságízére, vagy csak arra, hogy most már nem hajlandók tovább félni, mégha veszélybe kerül is az életük, mert a kialakult helyzetet elviselhetetlennek tartják. Ez lehet akár egy perc is, s innentől már kiszámíthatatlanok, s tervezhetetlenek lesznek a folyamatok. Először lehet, hogy valakiknek voltak tervei arra nézve, hogy mire lesz jó, ha a rádió elé vonulnak a felkelők, de minden, ami aznap és utána történt, a maga törvényszerűségei szerint ment végbe, a nép akaratának megfelelően. Az ilyen pillanatok ritkák, nemzetegyesítő erejűek, egységbe forrasztók. Képesek akkor és ott elfedni a társadalmi, politikai ellentéteket. Október 23-án, amikor utcára vonultak az emberek, senki sem hitte, hogy legyőzhetjük a nagy Szovjetuniót. Csak azt érezték a zsigereikben, a lelkükben, hogy nem akarnak többé megszállt országban élni. Azt akarták mindannyian, hogy a szovjet csapatok hagyják el az országot végre, az itthoni kiszolgálóik pedig hagyják őket végre békén, hogy élhessék a saját életüket. Ne akarják megmondani, hogy mit tegyenek, mit gondoljanak és mit érezzenek. Valami ilyesmi történhetett egyébként most az arab tavasznak nevezett tömegmozgalmak esetében is.


HRUSCSOV ELBIZONYTALANÍTOTTA A KOMMUNISTA ELITET

- Nemzetegyesítő, kitüntetett történelmi pillanatokról beszél. Mi most mégis a Terror Háza Múzeumban beszélgetünk, vagyis mi magyarázza akkor e kegyelmi állapotra adott válaszként a sortüzeket, majd a kegyetlen terrort?

- Hruscsov titkos beszéde az SZKP XX. kongresszusán elbizonytalanította a kommunista elitet. Noha ők is tudták, hogy addig is iszonyatos dolgok történtek az eszme jegyében, de azzal áltatták magukat, hogy a történelmi igazság az ő oldalukon áll. 1956 februárjában azonban Hruscsov bűnözők gyülekezetének nevezte Sztálint és híveit. Ettől fogva a magabiztosságuk megrogyott. Hatalmuk legalizálására továbbra sem maradt más eszköz a kezükben, csak a terror . ´56 októberében megijedtek, hogy kicsúszik a kezükből a hatalom, csak a terror alkalmazásától remélhették, hogy mégis felülmaradhatnak. E félelem miatt tűrtük el a hatalmukat egészen 1989-ig.

- Morálisan és logikailag is kerek az érvelése. Ám akkor miért nincs ma sem társadalmi konszenzus 1956 megítélésében? Újra és újra fölizzanak a viták. Most éppen arról is, hogy el kell-e ítélni Biszku Bélát, s ha igen, miért?

- Ma nincs olyan kényszerhelyzet, ami egyrészt megteremtené, másrészt megkövetelné a nemzeti egységet. Sokan sokfélék vagyunk, mást gondolunk ugyanarról. Szerencsére kibeszélhetjük nézetkülönbségeinket. A magyar nemzettudat van annyira erős, hogy szóba tudjunk állni egymással, vitatkozni tudjunk, ki tudjuk beszélni a legfájóbb sérelmeinket is. Az elkövetők jogi számonkérése nehéz folyamat. A történelem nem igazságos, az életünk sem az. A jelképes ítéletek azonban fontosak, mert kimondják az igazságot, ami elégtétel az áldozatoknak, eligazítás az elkövetőknek. Ma Biszku Béla közel jár a kilencvenhez, tehát itt is csak szimbolikus ítéletről lehet szó. Ám ha kimondják felette az ítéletet, az morális értelemben nagyon fontos pillanat lesz. Segít tisztázni, hogy ki hol állt, mit tett, s hogy mit gondol erről a nemzeti közösség, az utókor: az unokák, dédunokák nemzedéke.

ÚJRAKEZDÉS ÉS ÖNBIZALOM

- A kibeszélés fontosságát említette. Az ön által vezetett intézmények (XX.Század és a XXI. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum) generálta ˝emlékpontok˝ audiovizuális emlékgyűjtésében középiskolások ismerhetik meg nagyszüleik, szüleik magántörténelmét. Van ennek valamilyen társadalmi hozadéka?

- Ha már valamiről beszélni tudunk, vagyis fölhozzuk emlékeink mélyéről, kibeszéljük, sőt, továbbadjuk, azzal föl is dolgozzuk azt. A nagyszülők nemzedéke e program során megfogalmazza veszteségeit, fájdalmait. Az elbeszélők megindítóan nagy felelősségtudattal teszik ezt. Közben megtanulnak beszélni unokáik nyelvén, akik számára a történetek távoliak, helyenként számukra érhetetlennek tűnő alapfogalmakkal. E kapcsolat erősíti a nemzedékek közötti kötődést és a fiatalokat megtanítja arra, hogyan kell és lehet - akár többször is - újrakezdeni az életet. Az újrakezdés képességének és lehetőségének megélése pedig önbizalmat ad. Bátorságot az élethez. 1956 is azt bizonyította, hogy a magyar bátor nemzet. ˝Október 23-án, amikor utcára vonultak az emberek, senki sem hitte, hogy legyőzhetjük a nagy Szovjetuniót. Csak azt érezték a zsigereikben, a lelkükben, hogy nem akarnak többé megszállt országban élni. Azt akarták mindannyian, hogy a szovjet csapatok hagyják el az országot végre, az itthoni kiszolgálóik pedig hagyják őket végre békén, hogy élhessék a saját életüket˝ - fogalmazott S c h m id t Mária 1956 egy ritka kegyelmi pillanat egyszerűségében is megindító, s világot megmozgató erejéről. A Terror Háza Múzeum főigazgatója arról is beszélt lapunknak, hogy a történelem nem igazságos, de az ellentétek a kibeszélés révén föloldhatók

SCHMIDT MÁRIA TÖRTÉNÉSZ az ELTE bölcsészkarán történelem- német szakon diplomázott 1978-ban. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára. Kutatott és oktatott a bécsi és innsbrucki egyetemen, Oxfordban, Párizsban, Berlinben, Tel-Avivban, a jeruzsálemi Jad-Vashemben, a New York-i és a bloomingtoni egyetemen, illetve a stanfordi Hoover Intézetben. 1998 és 2002 között miniszterelnöki főtanácsadó. A XX. Század Intézet, a XXI. Század Intézet és a Terror Háza Múzeum főigazgatója. FőBB MŰVEI Kooperáció vagy kollaboráció? A Budapesti Zsidó Tanács (1990), Ávós világ Magyarországon (szerk., 1991), Diktatúrák ördögszekerén (1998), Az ˝antiszemitizmus elleni harc˝ a rendszerváltozás éveiben (1998), Janus-arcú rendszerváltozás (szerk., 1998), Egyazon mércével (2003).

 

Vissza

Szakma | Közélet | Galéria | Fórum | Vendégkönyv | Levélírás | Fejlesztette: CENTER.HU Kft.