Stumpf András: Marx, hátra arc!

Schmidt Mária a Terror Háza tíz évéről és a nemzet lényegéről

A jobboldali szimbolikus hely képét mindaddig nem lehet és nem is akarjuk levetkőzni, amíg az Orbán Viktor vezette polgári tábor legfontosabb identitásképző eleme az antikommunizmus - mondja Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint nem baj, hogy kultúrharcban állunk Európával.

- Emlékszik a pillanatra, amikor először megfordult a fejében: szükség lenne a Terror Háza Múzeumra?

- Szájer József vetette fel 1997 végén, hogy ha jövőre megnyerjük a választásokat - ezt biztosra vette -, kellene egy ilyen múzeum. Akkor nem láttam esélyesnek, hogy nyerünk, de mondtam: rendben. A győzelem után nem volt szükség hosszas meggyőzésre, mindenki fontosnak tartotta az ügyet, a miniszterelnök számára is prioritás volt.

- A váltás után nem félt, hogy az MSZP legyalulja az intézményt?

- Kovács László akkori pártelnök valóban mondott olyat, hogy a Megbékélés Házát kellene létrehozni itt, de az inkább a kampánynak szólt. A választások után nem is a szocialistáktól, hanem az SZDSZ részéről éreztem a felénk áradó kérlelhetetlen gyűlöletet.

- A Pető Iván-féle költségvetéscsökkentő indítványra gondol?

- Arra is. De nem a pénz a lényeg, miként sokszor nem a szó, hanem a mögötte lévő tekintet, gesztus: annak ellenére, hogy az SZDSZ-be akkor tartozók máig a kommunista rendszer demokratikus ellenzékének szerepében tetszelegnek, a múzeum megnyitójára a Pa-Dö-Dö ˝lufieregető˝ koncertjét szervezték a Hősök terére. Megbocsáthatatlan. A gesztusok nyelvén annyit jelentett: nem számít nekik a kommunista és náci terror - hiszen akkor még nem volt holokausztmúzeum - áldozatainak fájdalma.

- Legalábbis akkor nem, ha a Fidesz építi fel az emlékhelyet.

- Erről még teoretikusan sincs értelme beszélni. Az azóta semmivé foszlott liberális párt soha semmit nem tudott felépíteni.

- A múzeum tizedik születésnapját ünneplő honlapon Medgyessy Péter is videóval szerepel, ami viszont még a Terror Háza egyik kurátoránál, Tóth Gy. Lászlónál is kiverte a biztosítékot. Ér ennyit az árokbetemetés?

- Szabad ország, szabad vélemény. Tóth Gy. László tíz éve nem vett részt kuratóriumi ülésen. Ha részt vett volna, tudhatná: Medgyessy Péter akadályozta meg, hogy az SZDSZ ellehetetlenítse a Terror Házát, s a személyes keretéből adott százmillió forintot, hogy életben maradjunk. A Hősök Falára - a múzeum homlokzatán 228 ´5 6-os hős arcképét helyeztük el - is akkor kaptunk 25 millió forintot. Medgyessy nagy kockázatot vállalt; nyilvánvaló volt, hogy a szabad demokraták meg akarják buktatni, ahogy később, Gyurcsány segédletével be is következett.

- Le akarják vetkőzni a ˝jobbos múzeum˝ képét? A holokauszt-kiállítás az egyik legnépszerűbb időszaki tárlatuk volt, ami szintén nem tipikusan fideszes ügy.

- A magyar zsidóság második világháborúban elszenvedett tragédiáját valóban megpróbálja fel- és kihasználni a baloldal, pedig nem úgy van, hogy a holokauszt a baloldal tragédiája, a kommunizmus meg a jobboldalé. Ezek Magyarország, a magyar emberek tragédiái. Családé, testvéré, baráté. A kiállítás címe is az volt: Magyar tragédia 1944. A nemzet annyit jelent, hogy ami a másikkal történik, az velem is történik. A jobboldali szimbolikus hely képét viszont mindaddig nem lehet és nem is akarjuk levetkőzni, amíg az Orbán Viktor vezette polgári oldal legfontosabb identitásképző eleme az antikommunizmus. Ma ez kapcsolja össze ezt a széles tábort. Annak tagadása, hogy létezik a földön megvalósítható tökéletes társadalom, azé, hogy a nemzeti szolidaritást felül kell írnia az osztályoknak és az osztályok közötti gyűlöletnek, valamint azé, hogy megbocsátható mindaz, ami Magyarországon 1945 és 1990 között történt.

- A ˝fülkeforradalom˝ lényege mégiscsak az lenne, hogy felszámolja a kommunizmus maradványait. Releváns még egyáltalán az antikommunista szempont?

- Idéznék: ˝Nem kicsit, nagyon!˝ A kommunista eszme nyelve él, a fogalmai élnek, az emberek jelentős része úgy gondolkodik, ahogy az elmúlt rendszerben. A világot azokból a monopolizált könyvekből tanulta. Az intézményeket gyorsan meg lehet változtatni, de a társadalmat, amely hozza magával a régi beidegződéseket, illúziókat, csak lassan, nagy-nagy türelemmel lehet változásra bírni. Ezért is fontosak a fiatalok, ezért beszéli a múzeum az ő nyelvüket.

- Van bármi, amit a régi gondolatok helyett kínálni tud a jobboldal?

- Ha valami miatt most Európa támad bennünket, az éppen ez. Ne legyenek illúzióink: kultúrharc van. Orbán Viktor felmutatja azokat a konzervatív értékeket, amelyeket az európai elit egy fontos része tagad: kereszténység, haza, család, munka, verseny, teljesítmény. Utóbbi különösen nem tetszik a pozícióban lévő, ´68-as európai elitnek, jelentős részben miattuk néz ki Európa úgy, ahogy. Mielőtt megkérdezné, mondom: az rendben van, hogy a kultúrharcban védjük az értékeinket, a baj az, hogy ezt nem mindig a leghatékonyabban tesszük. A külvilággal való kapcsolattartásunk finoman szólva sem hibátlan.

- Nem csupán az értelmiség önmagát szórakoztató ideológiai vitája ez a kultúrharc, amely vagy száz éve folyik, és nem vezet sehova?

- Na, ez is tipikusan marxista hozzáállás. Ha Marx Hegelt a feje tetejéről a talpára akarta állítani, akkor nekünk Marxot meg kellene kérnünk - így utólag -, hogy forduljon meg a lovon, mert rosszul ült fel. Jelzem: nem a lét határozza meg a tudatot. Először mindig az számít, mi van az ember szívében, s azután, hogy mi van a fejében. Minden más abból következik. Az is a kommunizmus hagyatéka, hogy mindent feketében vagy fehérben látunk, miközben az élet ezerszínű - közte fehér és fekete is. Az Emlékpontok projektünkkel éppen ezt a sokszínűséget akartuk megmutatni. Azt, hogy közös történelmünkben sokszor párhuzamos, de ellenkező irányú mozgásokat látunk: míg az egyikünket elnyomták, bebörtönözték, a másiknak lehetőséget adtak a felemelkedésre, a tanulásra.

- Ha így állunk mindenhez, hogy volt benne jó is, rossz is, akkor nem lehet állításokat megfogalmazni egy korszakról.

- Dehogynem. A történelemtanítás célja éppen az, hogy megtanítsa a fiatalokat: az élet nem igazságos, miként a történelem sem. Senki nem vett jegyet arra, hogy egész életében boldog és sikeres lesz. Éppen ezért van szükségünk szilárd értékrendre. Ez látni engedi, milyen áron érte el a rendszer, hogy sokan felemelkedhettek. Hogy közben mi történt másokkal. Látni, hogy olykor azok, akik a terrort tapasztalták meg, sokszor mégis teljesebb életet éltek. Fontos, hogy differenciáltabban gondolkodjunk, mint például a marxizmus teszi. Ez volt az az eszmerendszer, amelyben mindenre volt magyarázat. Ha meg valami nem stimmelt, azt mondták, ezt meg ezt dialektikusan kell érteni, és el volt intézve. Egyet nem kellett: gondolkodni. A marxizmus végső soron: a lusták filozófiája.

- Az emberek szívesen beszélnek arról, ők hogyan szenvedtek, de mások szenvedéseire nem kíváncsiak. Ön is ezt tapasztalta?

- A magyar emberek legtöbbször nem maradnak közömbösek honfitársaik iránt, de tapasztaltam ilyetis, ami ugyancsak a kommunizmus öröksége.
Az embereket egymás ellen hergelni, hogy könnyen uralkodhassanak rajtuk.
Olyan világban élünk, ahol az emberek jelentős része úgy gondolja, az állam feladata gondoskodni a betegekről, a szegényekről, az idős szülőkről, mert sokan nem kívánnak felelősséget vállalni semmiért. Európának is ez a legnagyobb gondja. Ráadásul ´68 óta becsapják az embereket. Pár évtized múlva öt németből négy nyugdíjas lesz. Egy társadalom, amely nem reprodukálja magát, nem fog felelősséget vállalni a jövőért. Sok ember, akinek nincs gyereke, nem tervez előre. Miért is tenné?

- Akkor jelentette meg a németekről szóló kritikus cikkét két hete, amikor a magyar kormány megpróbálja helyreállítani a jó kapcsolatot Berlinnel.
Hogy illeszkedik ez abba a logikába?

- Történész vagyok, vagy, ahogy mondani szokták, ˝független értelmiségi˝.
Miért kellene bármibe is illeszkednem? Írtam egy esszét, mert a téma érdekelt.
Alapvető kérdés, hogy Németország mit tesz a mostani helyzetben, és meg kell mondjam, nem vagyok vele megelégedve. Nem látom, hogy a vezető szerepet, illetve az azzal járó felelősséget el merné vállalni, de azt sem nagyon tűrné el, ha más jelentkezne erre a pozícióra. Miért nem gondolkodnak a XX.századi német történelemről? Mikor beszéljünk az első világháborúról, ha nem most, száz év múltán? Mikor lesz már vége annak, hogy egyoldalúan németellenes narratívában beszéljük el a XX. század történetét? Ez nem használ sem nekik, sem nekünk.

- Ne vegye zokon, hogy nem vettük készpénznek független értelmiségi létét, de aki egyszer már volt miniszterelnöki főtanácsadó, az lehet, hogy most is kapcsolatban van a kormánnyal.

- Most nem vagyok főtanácsadó.
Ilyenkor, azt hiszem, magánügy, kivel milyen kapcsolatot ápolok. Ha van mondanivalóm a közéletről, úgy gondolom, jogom van megírni. Magánemberként, mindenféle funkció nélkül.

- Azért érdekel, milyen a kapcsolata a kormányfővel és köreivel, mert szeretnénk beárazni a véleménye súlyát. A nagy országátalakításban, amikor kulturális alapfeladatokra nem adnak pénzt, lásd megyei múzeumok, van önnek szava?

- Az én szavam súlyát - már megbocsásson - nem ön árazza be, nem is a politika, hanem az olvasó. A mostani meg a későbbi. Szavam ma annyi van, mint bárki másnak. Az átalakítások során, úgy látom, el kell tudnia döntenie a kormánynak, hogy mit tart el az ország, és mit nem. Meg kell tudni indokolni, arccal kell vállalni ezeket a döntéseket.
A nemzeti kultúrát én sokkal fontosabbnak tartom, mint amennyi figyelmet kap, de miután a források nem korlátlanok, meg kell nézni, mire fordítják őket.
Sokakat ki kell engedni a piacra - méressenek meg. Ez nem botrány. A kommunizmus volt az értelmiség rendszere.
ők magyarázták, ők voltak a liblingek, nem a szerencsétlen munkás vagy paraszt. Ez a rendszer viszont nem privilegizálhatja az értelmiséget. Nekik is el kell fogadniuk, hogy a piacgazdaság teljesítményalapú. Ez sokaknak idegen lesz, teljesítményben ugyanis sosem jeleskedtek. Csak egy példa: Illyés Gyula banktisztviselőként élt. Neki nem volt ciki a munka. Az sem ciki, ha valaki olyan filmet készít, amire beülnek az emberek, vagy olyan könyvet ír, amit elolvasnak. Nem hiszem, hogy a művészi érték legbiztosabb jele, ha az alkotó szűk családi köre is csak feszengve képes végignézni a nagy művet. Tavaly a Terror Háza Múzeumban vetítettük például a Forradalmárok című filmet, amely az egyik legnagyszerűbb, Oscarnyertes román alkotás. A rendező édesapja finanszírozta, alig került valamibe.

- Mintha ez a humánértelmiség-ellenes hozzáállás köszönne vissza a bölcsészkeretszámok csökkentésében is. Ön, aki egyetemen tanít történelmet, tudja ezt támogatni?

- Nem vagyok értelmiségellenes, sőt, támogatom azt az értelmiségit, aki nem kiválasztottnak tekinti magát, hanem teljesít, mert érzi, hogy felelőssége van népével, nemzetével, hazájával szemben. Az én hozzáállásom tehát nem értelmiség-, hanem kiváltságellenes. Az egykulcsos adó logikájába pedig szerintem belefér a keretszámcsökkentés is.
Az állam 16 százalékot vesz el, nem 36ot, viszont bizonyos dolgokat te fizetsz, ha fontosnak tartod.

- Az a középosztály viszont itthon nem létezik, amely taníttatni tudná a gyereket, ha fizetni kell az egyetemért.

- De létezik, csak azt mondják róla, hogy nincs. Ha meg a gyerek tanulni akar, legyen nagyon kiváló, és kerüljön be az államilag finanszírozott, kevés hely egyikére, vagy dolgozzon és fizesse ki a képzés árát. Mindezt azonban nem egyszerre, hanem évtizedek alatt, méltányos feltételek mellett kell megvalósítani. Mi ez, ha nem gondoskodás, ugyanakkor a teljesítmény elvárása az egyéntől? Amerikában még azok a diákjaim is dolgoztak, akiknek olyan gazdag szülei voltak, amilyen gazdagságot addig el sem tudtam képzelni. Szerintem a munka még nem ártott meg senkinek.
Én is végig dolgoztam az egyetem alatt.
Nem ciki. A munka sosem ciki.

Szerző: STUMPF ANDRÁS

Vissza

Szakma | Közélet | Galéria | Fórum | Vendégkönyv | Levélírás | Fejlesztette: CENTER.HU Kft.