„Nagyon jó szabadnak lenni!” Interjú Schmidt Máriával, a 10 éves Terror Háza Múzeum főigazgatójával

˝A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek˝ - mondta Milan Kundera cseh író. Február 25-én a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezünk Magyarországon. A kommunizmus áldozatairól először 2001. február 25-én emlékeztek meg hazánkban, 2002-ben pedig ekkor nyitotta meg kapuit a Terror Háza, ahova azóta is a világ minden pontjáról érkeznek látogatók. Az emléknap kapcsán Schmidt Máriával, a múzeum főigazgatójával beszélgettünk a fiatalokról, a kommunizmusról, a múlttal való szembenézésről, a mai is velünk élő bűnösökről és a szabadságról.

- M. Kiss Sándor történész mondta, hogy emberközelivé kell tenni a kommunizmus korszakát, mert a mai fiatalok csak így tudják megérteni, hogy mi is történt Magyarországon 1945 és 1989 között.

- Határozottan. A Terror Háza Múzeum kivitelezésekor az egyik legfontosabb szempont volt, hogy a fiatalokhoz szóljunk. Akik a rendszerváltoztatás után születtek, egy audivizuális, információs társadalomban szocializálódtak, csak akkor tudjuk megérinteni őket, ha az ő nyelvüket beszéljük. Azt hiszem, ez sikerült. Az Andrássy út 60. a két totális diktatúra szimbóluma, itt a fiatalok szembesülnek azzal, mit jelentett a szabadsághiányos állapot. Jobban tudják értékelni a sok áldozatot, szenvedést, amelyet a hasonló korú társaik viseltek hősiesen, gyakran életük áldozták, hogy ők már szabadnak születhessenek. A pincebörtönben elhelyeztük egy szép szemű fiú, Ungár József arcképét. 22-23 éves volt, amikor kivégezték, mert igazi ellenállóként szembefordult a szovjet megszállókkal. Ha a mostani fiatalok szemben állnak a hősök fotóival és nézik őket, akkor bele tudják képzelni magukat az ő helyzetükbe.

- Érdekes látni, hogy nagyon sok fiatal és külföldi jön a múzeumba. Tudatosan gondoltak rájuk a koncepció kialakításakor?

- A koncepció kialakítása alatt végig a gyerekeimre gondoltam: hogyan tudnám neki élményszerűen elmesélni ezt a történetet. Nagyon izgultam, amikor a kislányom – a fiam még pici volt ekkor - először járta végig a múzeumot: lekötötte a figyelmét, megérintette a szívét.

- A múzeum létrehozásával a volt szocialista országok közül elsőként mi magyarok néztünk szembe a múltunkkal. Sikeres volt ez a szembenézés?

- Büszkék vagyunk arra, hogy elsőként néztünk szembe múltunkkal és múzeumba is tudtuk zárni a terror évtizedeit. Azonban a történész feladata, hogy újra és újra feltegye kérdéseit, újra és újra megvizsgálja az adott időszakot. Így van ez például Moháccsal és Trianonnal, de büszkék vagyunk Nándorfehérvár hőseire, a Hunyadiakra, Nagy Lajosra és Károly Róbertre, aki az egyik legnagyobb magyar uralkodó volt, és Mária Teréziára. A nemzeti történelem adja az identitásunkat, a gyökereinket: honnan jöttünk, merre tartunk, mik az erősségeink és mik a gyengeségeink. A kommunista múlt is nagyon sok tapasztalatot tartogat számunkra. Például az egyik legfontosabbat, hogy ezt is kibírtuk. Megvagyunk, túléltük és nem váltunk új típusú szocialista emberré, mint ahogy azt akarták; valójában sokkal kevesebb nyomot hagyott rajtunk, mint amitől féltünk. Ez is azt mutatja, hogy az embereket megváltoztatni csak nagyon-nagyon lassan és nagyon soft eszközökkel lehet. Megtanultuk, hogy a terror hatására az ellenálló mechanizmus olyan erőssé válik, hogy az gyakorlatilag egy páncélt képez az ember köré, de azt is, hogy csak magunkra számíthatunk. Megtanultuk, hogy elég erősek vagyunk, hogy szükséghelyzetben képesek vagyunk nemzeti összefogásra, heroikus és hősies küzdelemre, s amikor lehetőség van, akkor azt meg tudjuk ragadni. A ’80-as évek végén, amikor érezni lehetett, hogy a világpolitikai helyzet megváltozik, a Szovjet Birodalom megroppan, akkor tudtunk élni a lehetőséggel és meg tudtuk szüntetni ezt a rendszert és át tudtunk lépni egy normális, szabad és demokratikus Magyarországba. Ezek mind pozitív dolgok, melyekre büszkék lehetünk.

- Eleget foglalkozunk a kommunizmussal? Sokan mondják, hogy hiányzik a köztudatból a múltunkkal való szembenézés.

- Sokat foglalkozunk vele, de nem biztos, hogy megfelelő módon. A világ számos országa is jobban értene minket, ha megismerné a történetünket, a kultúránkat, ezért lenne nagyon fontos, ha készülnének erről a korszakról filmek, tévéjátékok, sorozatok, akár szappanoperák, képregények, rajzfilmek. Ezek az alkotások a mindennapi élet élvezhető szintjén tudnák elérni a nézőket. Bízom benne, hogy ezek a művek minél előbb megszületnek.

- A totalitárius rendszerek áldozatairól már egységesen is megemlékezik Európa, hiszen a 2011-es soros magyar EU elnökség egyik nagy eredménye volt, hogy Navracsics Tibor miniszter úr felvetésére augusztus 23-át európai emléknappá nevezték ki. Miért szükséges visszaemlékezni?

- Február 25-e Magyarországról szól: arra emlékezünk, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapján Magyarországon megszűnt a parlamentarizmus, a népképviseletnek az egyik legfontosabb szereplőjét, Kovács Bélát, a többségi párt főtitkárát a nyílt utcán a szovjet megszállók elfogták és szovjet lágerekbe vitték. Ez szimbolikusan sok százezer magyar sorsát is képviseli, hiszen Magyarországról hatszázezernél is több embert vittek el a a Gulágra. Jelképezi azt is, hogy Kovács Béla visszatért ide, de nem sokkal élte túl azt az időszakot, ami még adatott neki. Itt tehát nem csak az ő sorsáról van szó, hanem az ország megaláztatásáról és arról, hogy mennyi rossz dolog történt velünk a diktatúra korszakában, amikor Magyarország egy idegen hadsereg megszállása alatt állt. A magyar nemzeti létet veszély fenyegette, hiszen egy nagy birodalomnak, egy szovjet típusú birodalomnak a részévé vált, s oda kellett beilleszkednie.
Augusztus 23. azonban kitágítja ezt a nézőpontot. Arról szól, hogy a nagyhatalmak a fejünk felett egyeztek meg abban, hogyan osztják el maguk között Lengyelországot. Ez végül a II. világháború kitöréséhez vezetett, s gyakorlatilag ez a megegyezés érvényesült a II. világháború után is. Ez pedig egy figyelmeztetés arra, hogy a nagyhatalmak sokszor hajlamosak arra, hogy a közép-európai népek rovására egyezkedjenek. Ez egy figyelmeztetés a jövőre nézve is. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy a sorsunk sok tekintetben közös a közép-európai népekkel. A kommunizmus időszaka – akár a II. világháborúval kibővítve – egy közös sors volt Közép-Európában. Összefűz minket a múlt és az érdekeink is közösek. Azért is jó, hogy augusztus 23-a lett az az emléknap, amelyet a miniszter úr javasolt, mert ez részben jelzi a térség összefogását, és részben jelzi a veszélyeket is, melyek talán a jövőben is leselkedhetnek ránk. De figyelmezteti a nagyhatalmakat is, hogy nem felejtjük el, hogy mi történt akkor. Az is nagyon szimbolikus, hogy erről a Molotov – Ribbentrop-paktumról, amit helyesebb talán Sztálin – Hitler-paktumnak hívni, hány évtizeden keresztül hazudtak nekünk. Látja itt is bebizonyosodott Orwell gondolata: „Az igazság akkor is létezik, ha tagadják”.

- A Terror Háza is ezt a funkciót tölti be.

- Igen, tulajdonképpen mi is azt kíséreljük meg itt, hogy elmondjuk a múltunkról az igazságot. Kimondunk bizonyos dolgokat, amikről sokáig hallgattak. Megismerjük az igazi hőseinket és a szemükbe nézzünk az elkövetőknek is, ezért helyeztük a Tettesek Falán az ő fényképeiket.

- Ma is vita tárgyát képezi, hogy az elkövetőkkel mi legyen. 2010-ben a Biszku- film elkészítése kapcsán nagy társadalmi vitát kavart, hogy még mindig élnek olyan emberek, akik a kommunizmusban akár életellenes bűncselekményeket követtek el.

- Igen, a ’90-es évek időszakában vetődött fel az, hogy az életellenes bűnöket elkövetőket és a minősített hazaárulókat bíróság elé kellene állítani. Ezt az akkori parlament kétszer is megszavazta, de az Alkotmánybíróság nem engedte – ebben nagy a felelőssége az akkori alkotmánybírósági elnökének, Sólyom Lászlónak-. Ez megbocsáthatatlan, mert szimbolikus gesztus lett volna felmutatni a legsúlyosabb bűnök elkövetőit – többek között Biszku Bélát is, aki húsz évvel ezelőtt még csak a hetvenes éveiben járt, most már kilencven fölött van. Az ember pontosan tudja, hogy egy kilencven vagy hetven évet betöltött ember ellen nem lehet a pernek a célja, hogy börtönbe zárja élete hátra levő éveire. Ez már húsz évvel ezelőtt is egy szimbolikus gesztus lett volna, mint ahogy ha megtörténik, most is az lesz. A Biszku-film azért volt felháborító és azért nyitotta ki sokaknak a szemét, mert Biszku Béla nemcsak eltagadta a felelősségét, de azt nagyon arrogáns és nagyon pökhendi módon tette meg. Belehazudott a magyar nyilvánosság szemébe, amikor saját aláírásával ellátott dokumentumok létezését vonta kétségbe, és egyáltalán azt, hogy neki az ’56. utáni megtorlásokban vezető szerepe lett volna, ami pedig történelmi tény. Sokan akkor szembesültek azzal, hogy hiba volt a magyar társadalom részéről, hogy nem követelte ki azokat a pereket a ’90-es évek elején, ami azért lett volna fontos, mert egy olyan erkölcsi üzenetet közvetített volna a magyar társadalom felé, hogy aki magyar honfitársainak az életét kioltja politikai okokból, az előbb vagy utóbb, de elnyeri méltó büntetését. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy politikai okokból magyarok gyilkoljanak magyarokat bármilyen eszme nevében is. Szerintem ez egy olyan tanítás, amit érdemes elismételni minden generáció számára. Azok a politikai ideológiák, amelyek kizárólagosságra törekszenek, azok valójában gyenge ideológiák, de azok, amelyeknek kiállják a vita próbáját is, azoknak nincs szükségük erre a kizárólagosságra. Tehát a szabadság, a demokrácia hívei nem félnek vitát kezdeményezni, vagy vitába szállni a más véleményen lévőkkel. Csak a maguk igazában gyengéknek kell a bitófát segítségül hívni.

- 10 éves a Terror Háza Múzeum. Az induláskor kitűzött célokat, funkciókat sikerült elérni, betölteni?

Nagyon büszke vagyok erre a tíz évre, a több, mint négy millió látogatóra, a rengeteg munkára. Büszke vagyok arra, hogy bátrak voltunk. Boldogan készítem el az első évtized mérlegét.

- Az elmúlt 10 évben voltak könnyebb és nehezebb periódusok is. Hogyan élték meg ezeket?

- Csak a szépre emlékezünk.

- Mi volt a legszebb dolog, amit kiemelne?

- A megnyitó volt a legfelemelőbb érzés, amikor több mint százezer ember állt itt mécsessel a kezében. Akkor éreztem azt, hogy érdemes volt küzdeni, dolgozni. Sokan először itt érezték meg azt, hogy szabadok, s hogy végre kimondhatják, hogy min mentek keresztül. Elmesélhetik a történeteiket, megkönnyebbülhetnek a nehéz sorstól. Azt hiszem, az az egyik legnagyszerűbb napja volt az életemnek.

- Milyen üzenete van ma a kommunizmus áldozatainak emléknapjának a fiatalok részére?

- Az, hogy becsüljék a szabadságot, nagy, felbecsülhetetlen érték. Nagyon jó szabadnak lenni.


Béres Árpád

Vissza

Szakma | Közélet | Galéria | Fórum | Vendégkönyv | Levélírás | Fejlesztette: CENTER.HU Kft.