Becsüld meg ellenségeidet!

Változásra vár az ország, érezhetően rossz a hangulat. A publicista azt mondja: a kormányfőnek mennie kell – több esélyt is kapott a történelemtől, hogy fordítson a kormányon. Most már az utcai tojásdobálás sem old meg semmit. Gyerekeink azonban reménykedhetnek a szebb jövőben. A Terror Háza Múzeum főigazgatójával, a XX. és XXI. század történészével, Schmidt Máriával beszélgettünk.

– Történészként hogyan szemléli az eseményeket? Jelenünkből mi szerepel majd a történelemkönyvekben?
– Attól függ, milyen részletes az a történelemkönyv. Most érezhetően rossz a hangulat az országban, mindenki várja a változást. A mára kialakult helyzetből lennie kell kiútnak, mert ha nem, az összes energiánk felemésztődik ahelyett, hogy hasznosulna. Bízom benne, hogy ez az állapot már nem tart sokáig.
– Mi a legfőbb gond?
– Nemcsak új évszázadot, hanem új évezredet is kezdtünk. Európa-szerte sok folyamat lezárult, ugyanakkor újabb globális mozgások indultak el. Azt, ugye, nem kell mondani, hogy mi kevéssé vagyunk ezeknek az irányítói, inkább alkalmazkodnunk kellene hozzájuk. De valahogy még nem sikerült felvenni az ütemet, és ez érezteti a hatását.
– Nem tudunk beleszólni a dolgainkba?
– A saját dolgainkba bele kell szólnunk. Minél nehezebben veszszük fel az ütemet, annál kevesebb beleszólásunk lesz. Óriási a felelősségünk! Ha nem ismerjük fel a trendeket, azt, hogy merre megy a világ, melyek az új kihívások, és nem tudunk alkalmazkodni hozzájuk, akkor rossz pályára kerülünk, és nagy vesztesei leszünk az átalakulásnak. Ami egyébként önmagában sok pozitívumot rejthet számunkra.
– Merthogy?
– Magyarország Európa közepén, mindenféle kultúra áthaladási útvonalában helyezkedik el, tehát ebből a szempontból előnyünk van. A mai világban már nem csupán az számít, hogy kinek van természetes nyersanyaga, hanem az is, képesek-e az emberek bekapcsolódni az alkotói folyamatokba. A magyar nép igazán tehetséges, valamikor még dolgozni is tudott. Ha most újra rákapcsolnánk, a XXI. század nyertesei lehetnénk.
– Történelmi szempontból tehát lát kitörési pontokat. Ezt politikai vonatkozásban is így gondolja?
– Amiről eddig beszéltem, az teljes mértékben politika, hiszen a közügyek mindannyiunkat érintenek. Sokan a politikát a pártpolitikusokkal és szentenciáikkal azonosítják, tőlük várják el, hogy meghatározó módon befolyásolják az életüket. Ez félreértés. Számomra többek közt az is politikai kérdés, hogy megkapjuk-e az elvárható színvonalú szolgáltatásokat, vagy eltűrjük-e, hogy koszosak az utcák, lepusztultak az épületek.
– Ön nem szokta eltűrni. Mikor jut el arra a pontra, hogy hangot is ad a véleményének?
– Érzem a felelősséget, ami abból adódik, hogy figyelnek rám. Abban a helyzetben vagyok, hogy lehetőségem van megszólalni, és olyan gondolatokat fogalmazhatok meg, melyeket mások is elmondhatnának, ha módjukban állna. Nagy szerencse, hogy független ember vagyok. Mindazonáltal sokan élnek egzisztenciális félelemben, ők nem tehetik meg, hogy felemeljék a szavukat.
– Azt mondja, független ember. De hiszen épp Schmidt Mária nem lehet az, akiről mindenki tudja, hogy a jobboldallal szimpatizál!
– Egzisztenciális vonatkozásban értettem. És értelmiségiként is független vagyok. Soha nem voltam tagja egyetlen pártnak sem. Meggyőződésemet mindig vállaltam és vállalni is fogom. Azt sem rejtettem véka alá, hogyan gondolkodom a politikáról, és milyen nézeteket vallok. Megengedhetem magamnak, hogy a köz érdekét a pártérdekek elé helyezve formáljak véleményt.
– És amikor Orbán Viktor főtanácsadója volt? Nem bánja?
– Egyáltalán nem bánom, sőt büszke vagyok rá.
– Milyen tanácsokat adott neki?
– Mindenféléről beszélgettünk: történelemről, általános politikai kérdésekről, külpolitikáról, kultúráról. Hogy mit szűrt le belőle, azt gyakran magam sem tudtam. Már csak azért sem, mert főbb kérdésekben nyilván másokat is meghallgatott, s könnyen lehet, hogy mások is hasonlókat mondtak neki, mint én.
– Nemrég Gyurcsány Ferencről írt karakteres véleményt. Neki mit tanácsolna?
– Hogy vonuljon vissza. Negatív spirálba került, s innen nem fog kikerülni.
– Volt olyan pillanat a kormányfő ügyködésében, amiről ön is azt gondolta, hogy jó lehet?
– Nagy lehetőségei voltak, de nem tudott velük élni. Többször is felkínálta neki a történelem, hogy fordítson, ám ő nem tette meg. Most már késő, több esélyt nem kap. Gyurcsány Ferenc görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz, és ezzel kárt okoz az országnak. Saját érdekét a közérdek elé helyezi. Ez mindenki számára egyértelmű. Amíg a kormányfő nem távozik a közéletből, addig minden újabb nap egy tehertétel. És abban is biztos vagyok, hogy a nemzeti emlékezet a rossz, kárt okozó politikusok között fogja megőrizni.
– Önök találkoztak?
– Régebben, kétszer.
– Meghallgatná az ön véleményét?
– Nem. Látszik rajta, hogy mástól sem fogad el semmit. Miért pont tőlem fogadna el?
– Mi következik a Gyurcsány-kormány után? Orbánnal az élen visszajönnek a Fidesz-fiúk? Ők jobbak lesznek?
– Miért fiúk? Mi ez a lesajnáló él? Ha bennük is csalódnunk kell, akkor ők is megbuknak majd.
– És nincs több variáció…
– Mindig jöhet valami más vagy valaki más. Tételezzük fel azt is, hogy lesznek olyan politikusok, akik tanulnak a hibáikból. Vagy azt, hogy képesek leszünk jobb vezetőket választani.
– „Gyurcsány Ferencről írni minden közíró gyönyörűsége” – ezt öntől idéztem. Én hozzáteszem: ez minden magyar politikusra vonatkozhat.
– Nézze, csak az hibázik, aki dolgozik. De olyan mélyre még senki nem süllyesztette az országot, mint Gyurcsány Ferenc. Azért azt ismerjük el, hogy Orbán Viktor bármikor nyugodt szívvel kimehetett az utcára, mert azoknak sem volt vele szemben ellenérzésük, akik nem rá szavaztak. Az ország optimista volt, dolgaink rendben mentek.
– Most megdobálják tojással azt, aki nem szimpatikus…
– Az emberek érzik, hogy tehetetlenek.
– És a tojásdobálás megoldás?
– Akkor mondja meg ön, mi a megoldás. Ha az emberek, bárhol a világon, kilátástalan helyzetbe kerülnek, hangot adnak a véleményüknek. De nemcsak a tojásdobálás divat, külföldön néha egy-egy torta is repül, s pofon is csattant már. Célpontnak lenni nem lehet jó érzés, az biztos.
– Ön került már ilyen helyzetbe?
– Igen. A kisfiammal voltam moziban, amikor odajött hozzám egy jól szituált házaspár és elkezdett velem kiabálni, hogy tolvaj vagyok, ahogyan az egész Orbán-kormány lopott, úgy én is összelopkodtam a vagyonomat. Alig tudtam szóhoz jutni. A gyerekem is megijedt. Legalább hét éve történt, de rossz pillanatainkban még mindig felemlegetjük. Tudom tehát, milyen érzés, ha valakinek beszólnak vagy valakit „megtámadnak”. Régebben az is előfordult, hogy valahova betérve éreztem a felém irányuló hidegséget, néha gyűlöletet is. Ugyanakkor sok szeretetet, elismerést, figyelmet is kapok; hál’ istennek ezekből többet.
– Az ismert embereket kikezdik. Nyilván tudja, miket írnak önről az interneten. Azt például, hogy „Schmidt Máriának marha jók a lábai”. Az ilyeneknek örül?
– Ez kedves volt, én is olvastam.
– Ha durván fogalmaznak, akkor perel?
– Magyarországon a közállapotokat figyelembe véve tehetetlen az ember, ha bírósághoz fordul. Volt, hogy négy évig pereskedtem, s a végén hatezer forintra büntették az illetőt. Nevetséges. Ha nálunk is olyan nagy tétje volna a leírtaknak, mint Amerikában, akkor talán az újságok sem írnának összevissza mindent. Addig marad a kiszolgáltatottság, a lelketlen bértollnokok pedig élik tovább a világukat. Találtam egy idevágó idézetet Márai Sándortól: „Becsüld meg ellenségeidet, mert azoknak te vagy a legfontosabb, s azok mindig veled foglalkoznak.”
– Nagy igazság…
– Szerintem is.
– Milyen világot szeretne a gyerekeinek?
– Azt remélem, hogy nekik már nem kell szembesülniük a jelenlegi problémákkal, mivel az értékek újra helyükre kerülnek. Becsüljék a családjukat, törődjenek a szeretteikkel, lojálisak legyenek a barátaikhoz, óvják a környezetet, érezzék át a nemzeti és az egyetemes kultúra fontosságát, és ne kapja el őket a fogyasztási őrület. Egyébként magamnak, magunknak is ezt kívánom.

Borzák Tibor

 

Vissza

Szakma | Közélet | Galéria | Fórum | Vendégkönyv | Levélírás | Fejlesztette: CENTER.HU Kft.