Bándy Péter: A hatvannyolcasok fogságában

Egy ország legnagyobb erejét nem a hadserege jelenti, hanem a tankönyvei - mondta a Demokratának Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, akivel a nemzeti Identitásról, a kommunizmus megítéléséről és a liberális törekvésekről is beszélgettünk.

- Ha valaki, ön biztosan jól emlékszik arra, milyen kritikák, támadások kereszttüzében kezdte meg működését tíz esztendővel ezelőtt a Terror Háza. Azóta sikerült elfogadtatni az intézményt?

- Nehéz kérdés. Azt nem tudom, hogy aki előítéletesen fogadta ennek a múzeumnak az indulását, az módosított-e az álláspontján, ugyanakkor úgy hiszem, a nagy többség ma már egyetért abban, hogy ez egy magas színvonalú, hiánypótló intézmény. A közép-európai nemzetek közül elsőként Magyarország készített múzeumot: alig egy évtizeddel a diktatúra bukása után önvizsgálatba kezdtünk és bemutattuk a huszadik századi totális diktatúrák emberellenes terrorrendszereit. Nagyon sokak számára elégtételt is jelentett a Terror Háza Múzeum létrejötte, mert úgy érezték, nem történt meg az igazságtétel, a számonkérés az előző rendszer legsúlyosabb bűneiért.

- Nem csupán a Terror Háza megnyitásának évfordulója, hanem a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja is néhány nappal ezelőtt volt. A holokausztot, a náci, fasiszta, nyilas rémtetteket a társadalom döntő többsége elítéli, de a kommunistákról sokakban mintha máig élne az évtizedek alatt felépített, idealizált kép...

- Ez azért nem meglepő, mert a holokauszttal való szembenézéshez is hosszú időnek kellett eltelnie, és úgy a 70-es évekre alakult ki a ma is elfogadott narrativa. A kommunizmussal kapcsolatban is időre van szükség, fontos, hogy az emberekkel megismertessük, milyen rémtettek történtek a vörös diktatúra idején, s mindennek az lesz az eredménye, hogy egyre szűkebb réteg gondol vissza nosztalgiával arra az időszakra. Ügy gondolom, hogy a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja, amelyet az ezredforduló óta minden esztendőben megünneplünk, illetve a Terror Háza megnyitása egyaránt fontos előrelépés volt ezen az úton. Bízom benne, ha van is még egyenlőtlenség, ez idővel megszűnik.

- Mennyi lehet ez az idő?

- Nagyjából egy évtized múlva eljuthatunk ide. Van még tennivalónk ezen a téren, de az elvégzett munka semmiképpen sem lesz hiábavaló. Szeretnék látni például olyan filmeket, tévésorozatokat, művészeti alkotásokat, amelyek az embereket a szívükön keresztül teszik érzékennyé az iránt a brutalitás iránt, amit évtizedeken keresztül kellett millióknak elviselniük Európa ezen részén.

- A manapság iskolából kikerülő fiatalok mennyit tudnak a kommunizmusról, illetve a XX. századi diktatúrákról? Hiszen mostanában is hallani olyan panaszt, hogy vannak történelemtanárok, akik ezt az időszakot különösebben nem magyarázzák el, mondván, kényes és szubjektív téma...

- Inkább azt látom problémának, hogy ezzel az időszakkal csak a tanulmányaik legvégén, közvetlenül érettségi előtt találkoznak a fiatalok. Én olyan történelem-könyveket, oktatást szeretnék, ahol megismerkednek a legújabbkori történelemmel, és a mából visszavezetve mennek egyre korábbra az időben. A tanárok egy része még a régi tankönyveken nevelkedett, és valóban bizonytalan, amikor ezt az időszakot kell tanítani, talán mert nincs elég ismerete, vagy tart attól, hogy mit szabad mondani és mit nem, úgy gondolják, ez egy átpolitizált időszak. Ez is abból a marxista-kommunista hazugságból indul ki, amit nálunk még a Rákosi-rendszerben kezdtek el sulykolni, hogy létezik objektív történelem tanítás, és a különböző adatokat, évszámokat nem szabad semmilyen értékrendszerbe beilleszteni, mert az úgy már politika. Én viszont azt gondolom, értékrend nélkül nincs értelme megtanítani semmilyen tényt, eseményt.

- Február eleje óta olvasható a kom-ment.hu honlapon Kifosztva és elárulva
- Németország a hatvannyolcasok fogságában című esszéje. Ha már a magyar oktatásról beszéltünk, érdemes idézni, mit írt a német oktatási rendszer problémáiról: „A hatvannyolcas nemzedék »haladó pedagógiája« azonban harcot hirdetett az érdemjegy-diktatúra és a teljesítményalapú különbségtétel ellen. Nem csoda, hogy a német oktatási intézmények nagy számban bocsátanak ki rosszul, alig vagy egyáltalán nem képzett fiatalokat. Ahogy Jan Fleischhauer könyvében hosszasan taglalja, 2010-ben a német iskolások 25 százaléka hagyta el úgy az oktatási intézményeket, hogy nem tudott kielégítően számolni, írni, olvasni. (...) Nemcsak az össziskolai (Gesamtschule) modellt erőltetik, de az integráció elsőbbségére hivatkozva minden eszközzel gátolják a differenciálódást, és azt tervezik, hogy a gimnáziumi képzést két évre korlátozzák. A 2006-os PISÁ-felmérés szerint a német diákok 40 százalékánál egy év matematikaoktatás semmilyen teljesítménygyarapodást nem eredményezett, további nyolc százalékuknál a matektudás csökkenését állapították meg”.

— Két, cikkemben szereplő drámai adat is megmutatja ezeknek a törekvéseknek a káros hatásait. Az egyik, hogy a világ első ötven egyeteme közt nincs német, ami Németország erejéhez, szerepéhez mérten rendkívül szomorú tény. A másik pedig, hogy egy német nőre 1,35 gyerek jut, ami demográfiai katasztrófát sejtet. Ami az oktatást illeti, ott az a szemlélet a legnagyobb gond, hogy teljesen háttérbe akarják szorítani a teljesítménycentrikus értékelést. A gyerekeket nem munkára, jó teljesítményre ösztönzik, így aztán később is nehéz lesz őket motiválni. Nálunk sem ismeretlen az a szemlélet, hogy az iskolás gyermekeket burokban akarják tartani, ebből adódóan, amikor kikerülnek a való életbe, nem tudnak magukkal mit kezdeni: nem tisztelik a hierarchiát, nehezen illeszkednek be, megijednek a munkától. Tudomásul kell venni, hogy az élet kemény, meg kell küzdeni a munkahelyekért, nap mint nap helyt kell állni, s minderre a fiatalokat már iskolás korukban fel kellene készíteni.

- Ahogy az ember olvasta sorait, számos párhuzamot vélt felfedezni a hazai liberálisok törekvéseivel. A buktatás eltörlése alsó tagozatban, a túl sok tananyagra hivatkozás... Hol tartunk Németországhoz képest?

- Az oktatás valóban kulcskérdés. Egy ország legnagyobb erejét nem a hadserege jelenti, hanem a tankönyvei. Ha nincs meg a közös kulturális örökség ismerete, akkor mitől leszünk nemzet? A nem megfelelő olvasás- és írástudás pedig nem csupán a humán területen jelent hátrányt, hiszen például ha egy matematikafeladat fölött valaki nem tudja elolvasni az ahhoz kapcsolódó utasítást, akkor magát a feladatot sem lesz képes megoldani.

- Az is szerepel esszéjében, hogyan ölték ki a nemzeti identitást a németekből. Ez sem ismeretlen szándék: nálunk is divatos úgy beállítani, hogy mi, magyarok sokáig egy fosztogató, már-már barbár nép voltunk, amely a történelem folyamán minden háborút elveszített, s aXX. században is mindig rossz oldalra álltunk...

- Azt nem állítom, hogy nincs ilyen törekvés, mégis azt mondom, hogy a magyar nemzeti identitás, összehasonlítva például a némettel, rendben van, s a magyarok döntő többsége büszke a hagyományaira történelmére, kultúrájára, büszke arra, hogy magyar. A XX. századunk pedig összességében véve siker-történet, hiszen megmaradtunk. Hány olyan nemzet volt, amelyik nem bírt ki olyan csapásokat, mint amilyeneket mi túléltünk? A történelem azért érdekes, mert a világ változik. Nekünk az a feladatunk, hogy megmaradjunk. Az alkalmazkodásban pedig jók vagyunk.

- Írása Németországról szól, de hallgatva például az Európai Parlamentben lezajló vitákat, szólhatna több más országról is. Európa mennyire van a ’68-asok fogságában?

- A mostani időszak többről szól, mint mondjuk a liberálisok törekvéséről. Mégpedig arról, hogy az a modell, amit megpróbáltak felépíteni, működtetni az elmúlt évtizedekben, rossznak, fenntarthatatlan-nak bizonyult. Európának súlyos és fontos döntéseket kellene meghoznia a hosszú távú jövő érdekében, de minden ország politikusai saját választóik foglyai, hiszen tőlük kapják a felhatalmazást, így aztán nem is várhatunk olyan döntéseket a közösség érdekében mondjuk a német kancellártól, amelyek a németek szempontjából lemondással járnak. Ráadásul nem is nagyon látunk olyan európai vezetőket, akiknek a távolabbi jövőről vízióik lennének, akinek van is, az a mostani politikai játéktéren nem mondhatja el. Ezért aztán kis, napi problémák megoldását célzó döntéseket hoznak, de mire ezek megszületnek, addigra az egész problémán túlhaladt az idő. És ezért kényszerülnek olyan pótcselekvésekre, mint például arra, hogy azzal foglalkoznak, hány évesen menjenek nyugdíjba Magyarországon a bírók. Ügy gondolják, ezzel nagy kárt nem okoznak, ehhez bátran hozzászólhat mindenki. Mindazonáltal úgy gondolom, maga a tény, hogy az európai országok szervezett formában is együttműködnek, mindenképpen pozitív és folytatandó, annak ellenére is, hogy most komoly társadalmi és szervezeti válság tanúi vagyunk.

- Visszatérve Magyarországhoz és a Terror Házához: ez az intézmény, illetve a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum is úttörő volt a maga nemében, így az elmúlt évtized mindenképpen sikertörténet. Milyen terveik vannak a következő esztendőkre?

- sitt, a Terror Háza Múzeumban szeretném, ha lenne mód felújításra, és egy nagyobb, időszaki kiállításokra alkalmas tér is hasznos lenne. Emellett dolgozunk egy középiskolás tankönyvön is internet alapra, táblagépekre. Az a célunk, hogy megelőzzük Dél-Koreát, mert ott is van ilyen terv.

- Ez a tankönyv, ahogy említette, a jelenből vezetné vissza a fiatalokat a korábbi évszázadokba?

- Igen, és attól sem félünk, hogy a történelmi eseményeket egy adott értékrend-szerbe helyezzük el. Tudomásul kell venni, hogy a fiatalok egyre kevésbé veszik kezükbe a papíralapú tankönyveket. Az viszont kulcskérdés, hogy a felnövekvő generációk ismerjék a történelmet.

Bándy Péter

Vissza

Szakma | Közélet | Galéria | Fórum | Vendégkönyv | Levélírás | Fejlesztette: CENTER.HU Kft.