A NYITOTT TÁRSADALOM ÉS A LIBERÁLIS FORRADALOM

Megjelenés helye: latoszogblog.hu
Megjelenés dátuma: 2017-02-03

Ezt a címet a CEU (Central European University) rektorától kölcsönöztem. Mint ahogy az írás egy része is az ő előadásának ismertetésére vállalkozik, azzal a céllal, hogy a magyar nyilvánosság képet kapjon arról, milyen társadalom-átnevelő, átalakító szándék mentén tevékenykedik a Soros György által alapított és pénzelt Közép-Európai Egyetem, illetve a mögötte álló Open Society alapítvány, amelynek leágazásai behálózzák az egész világot és mindenhol beleszólást követelnek maguknak a politikai és gazdasági élet irányításába.

A baloldali körökre mindig jellemző

valamiféle szektariánus bálványimádás.
 
Kolnai Aurél
 

Soros György alapítványai számos helyen civil szervezetként azonosítják be magukat. Ez azonban félrevezető. Helyesebb rájuk a NGO kifejezést alkalmazni, ami annyit tesz: nem kormányzati szereplők, vagyis nem a működési területük kormányai pénzelik őket. Soros alapítványai ugyanakkor az elmúlt nyolc évben az USA külügyminisztériumának előretolt helyőrségeiként, fél-, ha nem teljesen hivatalos minőségben tevékenykedtek nálunk és máshol is. Valójában Soros György alapítványai olyan lobbiszervezetek, amelyek Soros György érdekei, elképzelései és szándékai mentén költik el azt a teméntelen pénzt, amit milliók ellen spekulálva, őket tönkretéve és kifosztva gyűjtögetett össze. A nyitottság apostolaként fellépő Sorostól és alkalmazottaitól elvárható lenne, hogy valódi céljait ne rejtse megtévesztő altruista jelszavak mögé, és ne állítsa be magát és az általa eltartottakat érdektelen civileknek, akik az átláthatóság, a korrupcióellenesség és az elnyomás megszűntetésének élharcosai. Tudnunk kell, hogy Soros a zsoldjában állókat a magyar fizetések sokszorosával tömi ki, a függetlenség bajnokaiként lépteti fel, miközben egyértelműen az alább részletezett politikai célok szolgálatába állítja őket. Azzal, hogy Soros és fizetett funkcionáriusai politikai és gazdasági célokat tűznek ki maguk elé, a világon semmi baj nincs. Ha csak az nem, hogy választásokon nem indulnak, és ezért semmilyen demokratikus legitimitással nem rendelkeznek, beszédhelyzetüket pedig az esetek döntő többségében rejtve hagyják.

Az új Lomonoszov egyetem

A CEU-n 1500 mester és doktori képzésben résztvevő diák tanul, akik 117, míg az oktatók 51 országból jönnek. Az egyetem magyar és USA akkreditációval is rendelkezik, vagyis az itt szerzett diplomát szinte mindenhol elismerik. A CEU küldetése a nyitott társadalom értékeinek képviselete, a szabad szellem, a szabad politika, a szabad intézmények fontosságának hangsúlyozása, amit szándékaik szerint az itt végzett mintegy 14 ezer fő hazájába visszatérve képvisel majd – hirdetik.A diákok tandíja tetemes, azonban azt csak részben, vagy egyáltalán nem kell megfizetniük, sőt, többen közülük a magyar egyetemi oktatók fizetésének megfelelő összegű ösztöndíjban is részesülnek.

A fenti küldetéssel nem esik egybe a CEU szeptember 1-jén beiktatott, „szenvedélyesen liberális” elnökének, Michael Ignatieffnek, a HVG-nek adott nyilatkozata. (Iganatieff történészdiplomáját Torontóban szerezte, majd a Harvardon doktorált. Tanított Torontóban, a Harvardon, Oxfordban és Cambridge-ben is. 2008 és 2011 között a kanadai Liberális Párt elnöke volt.) Ott azt állította, hogy a CEU egyetem, vagyis nem párt, ezért szervezett politikai tevékenységet nem végez. Ez ellentmond a fenti idézetnek, és annak, hogy a CEU a szélsőségesen liberális elkötelezettséget oktatóitól és diákjaitól is elvárja. Bár a rektor szerint az egyetem arra való, hogy a diákokat kritikai gondolkodásra tanítsa, azért safe space is működik a falai között, ami a kritikai gondolkodás, a szabad vita és a szabad szellem kizárására szolgál. A CEU-s diákok közül sokakat nem szabad a „he” „she” névmásokkal illetni, mert az sértheti a „transzok” és a fluktuáló nemi identitással rendelkezők érzékenységét. Menstruációbiztos bútorokat helyeztek el az intézmény különböző pontjain, amelyek rendeltetése csak a beavatottak számára értelmezhető. Menstruációs kiállítást is rendeztek már, hogy kedvet csináljanak azoknak, akiket a természet, vagyis a biológia megfosztott attól, hogy ebben az élményben részük lehessen, de a hozzáféréshez való jogukról nem kívánnak lemondani. Ezért javasolják a menstruátor kifejezés bevezetését. (lásd még: Brian élete, Loretta monológja) Ez tehát az a nyitott társadalom, amelynek propagálása a CEU elsődleges feladatai között kapott helyet.

A rektor novemberben új programot indított azzal a céllal, hogy újragondolják a nyitott társadalmat. „Mi egy különleges egyetem vagyunk, a különlegességünk abban áll, hogy a nyitott társadalmathirdetjük. Az elmúlt 25 évben sosem haboztunk az új körülmények fényében újragondolni hivatásunkat. A jelenleg tapasztalható változások, az amerikai választások, a brexit és a magyarországi népszavazás miatt a CEU küldetése fontosabb, mint valaha. Soha sem volt még ilyen fontos, mint most, hogy kiálljunk a nyitott szellem és a nyitott határok mellett, akkor, amikor politikai erők a dühöt, a kirekesztést és a bezárkózást hirdetik.” – érvel.

Ennek az újragondolásnak a szellemében ez év januárjában maga a rektor tartotta meg a program nyitóelőadását: A nyitott társadalom és a liberális forradalom címmel. Először a történelmi előzményeket sorolta fel 1945-től napjainkig, a gyarmati felszabadító mozgalmaktól Reagan és Thatcher neoliberális fordulatáig. Majd rátért a nyitott társadalom szerepére az átmenetben, ami szerinte 1989-től napjainkig, pontosabban 2016-ig tartott. Megállapítása szerint ennek az időszaknak Soros György és az általa támogatott kelet-európai ellenzékiek voltak a mozgatói, akik a „nyitott társadalom” modelljét szem előtt tartva tevékenykedtek. Ezen belül Vaclav Havelt és a lengyel Szolidaritást emelte ki. Havel a „hatalomnélküliek hatalmával”, míg a Szolidaritás a civil társadalom megteremtésével érte el a rendszer megváltozását. Ignatieff szerint ennek eredményeként az ellenzék ugyan hatalomra került a régióban, a liberálisok azonban nem tudták magukat politikai szereplőkként intézményesíteni. (Az SZDSZ tudta.) Szerinte az EU-hoz való csatlakozásig ugyan a megfelelő ütemben követték egymást a reformok, de amint a belépés megtörtént, teret nyert a populizmus és a reformok üteme lelassult.

Fontos, hogy pontosan értsük ennek a kanadai liberálisnak – akinek a működési területe most éppen nálunk van – a viszonyát mindahhoz, amit mi az elmúlt évtizedekben, itt és a régióban megtapasztaltunk. Kezdjük mindjárt a kommunizmussal, és a szovjet megszállással, ami mintegy fél évszázadra meghatározta az életünket, kijelölte a helyünket, befolyásolta gondolkodásunkat, értékrendünket. Ignatieff, annak ellenére, hogy mint a neve is sejteti, fehérorosz arisztokrata felmenőkkel is rendelkezik, mindennek nem tulajdonít különösebb jelentőséget. A kommunizmus kifejezést mindig a nácizmussal párban emlegeti, ahogy Hitlert Sztálinnal. Nem vette a fáradságot, hogy megértse a kommunizmust, amire nekünk majdnem fél évszázadunk ment rá, nem értheti tehát a posztkommunizmust sem, amit tanít, amiről elméletet dolgoz ki, és amire a diákjait tanítja. Ami ’89–’90-ben nálunk és a térségben, a csodák évében történt, az egy olyan antikommunista forradalmi hullám volt, amiben a nép fellázadt a kommunizmus, és a szovjet megszállás ellen, szabad választásokat és demokráciát követelve. A Szolidaritás, és Orbán igen, de Havel nem állt ennek az elemi erejű népmozgalomnak az élén. Szerepét az értékeli fel Ignatieff és a többi liberális számára, hogy később, már cseh elnökként, legfontosabb lapjuk, a New York Review of Books többször is lehozta írásait. Azt hajlamosak elfelejteni, hogy elnöksége alatt Soros CEU-ja nem kapott működési engedélyt Prágában, ahova egyetemét eredetileg szánta, mert Klaus miniszterelnök nem akart Lomonoszov egyetemet cseh földön. (Remélem, Rektor úr nem tőlem hallja először, hogy a köznyelv így emlegeti a CEU-t, utalva arra a szerepre, amit az az elitegyetem a Szovjetunióban betöltött.) A nemzeti függetlenségre, szabadságra és demokráciára vágyó közép- és kelet-európai tömegeknek ’89–’90-ben fogalmuk sem volt arról, ki az a Soros György, főleg nem arról, hogy mi fán terem az általa támogatott nyitott társadalom. Csak azt tudták, hogy elegük van a kommunista kísérletből, amit a második világháború után a nagyhatalmak rájuk kényszerítettek, és a saját kezükbe akarták végre venni sorsuk alakítását. Megértették, hogy a két világrend szembenállásából az USA került ki győztesen, és az USA ezúttal, a huszadik században először, törődik velük, odafigyel rájuk. Ezt bizonyította G. H. Bush elnök budapesti és varsói látogatása. Lerázták tehát magukról a kommunista diktatúrát, és véget vetettek a szovjet megszállásnak. Néhány kiválasztott értelmiségin kívül senki nem hallott akkor Sorosról, aki a pártállami magyar szervekkel együttműködve működtette alapítványát és választotta ki ösztöndíjasait. Köztük engem is. Ami még ennél is fontosabb, az az, hogy míg Soros a diktatúra utolsó óráiban olyanoknak is adott támogatást, akik szemben álltak a pártállami rendszerrel, a kommunizmus bukása után csak és kizárólag a volt kommunista nomenklatúra embereit foglalkoztatta, foglalkoztatja, támogatta és támogatja. Méghozzá meglehetősen tetemes összegekkel. Fontos hangsúlyozni: azzal, hogy Soros kizárólag a baloldali és liberális szereplők számára folyósít támogatásokat, nyíltan beavatkozik a magyar belpolitikai életbe. A 90-es évtizedben jelentősen megnövelte az eleve infrastrukturális és anyagi hátrányból induló nem kommunista pártok és szervezetek hátrányát, megnehezítette megkapaszkodásukat, és tevékenyen elősegítette a posztkommunisták visszatérését a hatalomba. Célzott támogatásainak köszönhetően liberális eltartottjai a kommunista diktatúra bukása után két évvel kihozták a karanténból az összes mocskos bolsit, hogy aztán frigyre léphessenek velük, és a hátukon felkapaszkodva ők is hatalomra kerülhessenek. Soros tehát Magyarországon, és a régióban máshol is, a leszerepelt komcsik és a velük mindenben összebútorozott libik legfőbb támogatójává, sőt eltartójává vált. És maradt a mai napig. Megtestesít mindent, amit megvetésre érdemesnek tartunk. A kommunista hatalomátmentőket, az igazságtétel elszabotálását, nemzeti érdekeink képviseletének elbagatellizálását. Soros, ma annyit tesz, mint liberális, a liberális annyit, hogy SZDSZ, vagyis utálatos, nemzetietlen, arrogáns és vállalhatatlan.

Ignatieff pár mondat erejéig kitért arra is, mekkora kiábrándultságot és csalódást okozott az 1990 és 2000 közötti évtized Oroszországban és régiónk egy részében is. Ebben nemcsak az elvárásaink és az a sok illúzió, amit tápláltunk a hibás, hanem az a „rablókapitalista”, zsákmányszerző nyomulás, amivel a nyitott társadalom és vele a fejlett Nyugat bemutatkozott. Régiónk régi tapasztalata, hogy a nyugatiak minél keletebbre mennek, annál többet engednek meg maguknak, gátlástalanul levetik civilizációs álarcukat, amit Nyugaton nem tesznek meg. Azután tehát, amit Oroszországban műveltek, ő sem csodálkozik, hogy az emberek a titkosszolgálatok által garantált rendet és Putyint választották.     

Ellenforradalmi veszély van

Egyetértek Ignatieffel abban, hogy Nyugat-Európa középpártjai megbuktak válságkezelésből, ami igencsak megtépázta a legitimitásukat. Nem volt válaszuk, sem a 2008 utáni gazdasági, sem a 2015-ös migrációs, sem pedig a nyomában elharapózó terrorizmus által előidézett válsághelyzetre. Szerinte ennek eredményeként az EU annyira meggyengült, hogy képtelenné vált a visegrádi országok hatékony megfegyelmezésére. A kanadai nagyon liberális rektor szerint ugyanis minket, itt a végeken, állandóan fegyelmezni kell ahhoz, hogy ne térjünk le a helyes útról, arról, amit a nyitottak a számunkra kijelölnek. Nem említi, de szerintem egyetértünk abban is, hogy a válságkezelés kudarca és a Nyugat mintaadó képességének kipukkanása is közrejátszott abban, hogy saját utat kerestünk, ami szerencsére működik. Szerinte nacionalisták és populisták lettünk, hiszen társadalmaink nem támogatják többé a nyitott társadalmat. És ha mindez nem lenne elég baj, újabban mások is az általunk kikövezett útra léptek. Ignatieff szerint a nyitott társadalomnak sok az ellensége. Az egypárti autokráciák: Oroszország és Kína, az illiberális demokráciák: Magyarország, Lengyelország és Törökország, és a demokratikus populisták: Le Pen, Wilders, Farage, Trump. Ők mind az ellenforradalom képviselői, amin nincs is mit csodálkozni, ha a nyitott társadalom térnyerése maga volt a liberális forradalom. Ez az ellenforradalmi hullám szerinte veszélyezteti az emberi jogokat és a liberális internacionalizmust, sőt az egyetemességet is. (?!?) És ami a legnagyobb baj: újra felütötte a fejét a nemzeti szuverenitás, visszatért a nagyhatalmi politika (bár én nem vettem észre, hogy valaha is nélkülöznünk kellett volna), és támadás érte az amerikai hegemóniát!

Itt álljunk már meg egy szusszanásnyira! Mi köze van a liberális internacionalizmus egyetemes érvényességének az USA hegemón szerepéhez? Csak nem arra utal a Rektor úr, hogy az előbbiek szerepe kimerül abban, hogy az USA kizárólagosságra törekvő hatalmi érdekeit álcázza? Akkor még az is lehet, hogy a magyar belpolitikai színtéren, vagy a világ más tájain emelt kifogások is csupán a fenti célt szolgálták? Tudjuk miről is van szó, de Ignatieff fel is sorolja őket: fékek és ellensúlyok, a civil társadalom, a multikulturalizmus, a politikai korrektség intézményesítése, és a liberális forradalom sikerprojektje: a nemi, szexuális és faji egyenjogúság furkósbottá tétele. Unalomig ismerjük ezeket a verőszavakat, mert ezekkel dorongolnak le a Soros által fizetett megmondóemberek mindenkit, aki be mer szólni nekik. Aki más értékeket is fontosnak tart, aki nem hajlandó a politikailag korrektek elvárásai szerint gondolkodni, írni, beszélni. Aki Istenben, a nemzetben, a hazában, a családban megtartó és megtartandó erőt lát. Aki férfias férfi, és nőies nő akar maradni. Nemi szerepeit megtartva és megélve. A fejlett Nyugatról hozzánk importált feministák jellemzik talán a legjobban azt a tudatlan, civilizációs arroganciát, amivel a régi-új gyarmatosítók nálunk a női egyenjogúság kérdéséhez hozzányúlnak. Legtöbbjük kibocsájtó országában a női egyenjogúság újdonságnak számít, a projekten a nyolcvanas évek fordulója óta dolgoznak, kisebb-nagyobb eredményeket elérve. Nálunk azonban már 1945-ben kötelező jelleggel be lett vezetve. Minden nőnek munkába kellett állnia, mert egy keresetből lehetetlen volt megélni, (kettőből sem volt egyszerű) és ezért az állam gondoskodott a gyermekek bölcsődei, óvodai, napközi otthonos ellátásáról. Járt szülési segély és szabadság, sőt a nyolcvanas évektől gyes, majd gyed is (évek óta újra járnak). Ezek nagy részéről a fejlettek még csak nem is hallottak. Mégis észt osztanak nekünk erről is. A tény, hogy egy nő egyenjogú és egyenrangú, olyan természetes a számunkra, mint a levegővétel, mert már anyáink, nagyanyáink, sőt dédanyáink is azok voltak. Ha valamiben, hát ebben biztosan nem szorulunk rá a fejlettek eligazítására.

A többség zsarnok, sőt populista

Ignatieff szerint az ellenforradalom új erőre kapott a populizmus megerősödésétől. A populisták demokráciaellenességgel vádolják a nyitott társadalom híveit, pedig „az Open Society forrásai azért támogatják a kisebbségeket, hogy megvédjék őket a populista többség zsarnokságától.” Érdekes felvetés ez a professzor úrtól. Többségi demokráciában élünk. Általános követelmény, hogy a 18. életévüket betöltöttek (van ahol 16, vagy 21) választójoga mindenkire kiterjedjen, fajra, nemre, végzettségre való tekintet nélkül. Nincs, és nem is lehet sem vagyoni, sem műveltségi cenzus. Nálunk a nyitottak még a regisztráció tervezett bevezetését is főbenjáró bűnnek állították be. Marad tehát a kérdés: a többség szavazata mikor válik populistává, vagyis zsarnokivá? Erről ki dönt? Egy kiválasztott kisebbség? Mondjuk a nyitottak?

De van tovább is. Ignatieff szerint a liberális forradalom lényege a szexuális egyenlőség és a multikulturális tolerancia.A nyitott társadalom emberbarát, a társadalmi újraelosztás támogatója, a jóléti támogatások és a szakszervezetek védelmezője, és megvédi a polgárokat és munkahelyeiket a globalizáció negatív hatásaitól. Most kezdem feladni. Az elején még a határok eltörlése és a globalizáció mellett, a nemzetállami szuverenitás ellen érvelt. Soros György az elmúlt évtizedben több mint 76 millió dollárral támogatta a bevándorlást és a nyitott határokat. Most pedig kiderül, hogy a nyitott társadalom hívei a globalizáció negatív következményeitől akarják megvédeni a kiszolgáltatott polgárokat! Nem könnyű nyitottnak lenni! Egyre jobban emlékeztet a marxizmus-leninizmusra, és azon belül is a dialektika szerepére. Sosem értettem meg, hogy mit is jelent, de jó hasznát vettem, mert ha valamibe belegabalyodtam, mindig kihúzott a csávából, ha azt mondtam szerényen: „Dialektikus értelemben gondoltam.”

Ignatieff receptje egyszerű. Idemásolom: „Nyitottság magunk iránt. (Ez menni fog!) Nyitottság mások iránt. Nyitottság a kétely iránt. Ez a három feltétele van a valósághoz való őszinte viszonynak. A nyitottság a valóság iránt a feltétele az őszinte, vagyis ideológiamentes politikának.” Itt adtam fel. De most már végleg. Mindaz, amit eddig prédikált tehát, ideológiamentes lett volna? Vagy vállaltan nem volt őszinte? Tényleg az ideológiamentesség lenne a liberálisok szerint a feltétele a valósághoz való őszinte viszonynak?

Szerintem a valóságkompatibilis politikának a fenti kritériumokon kívül vannak más feltételei is. Hogy csak párat említsek: az igazságra, és az igazságosságra való törekvés, a méltányosság, igyekezet a megértésre és a megértetésre, ja, és beszédhelyzetünk tisztázása. Én például nem tartom magam liberálisnak az Ignatieff-i értelemben. És ideológiamentes sem vagyok. Rendelkezem határozott értékrenddel, amit megpróbálok a legjobb tudásom szerint képviselni és másokkal elfogadtatni. És, ha a többség leszavazza azt az értékrendet, és azt a politikát, amiben hiszek, és amit képviselek, akkor nem vernyogok, és zsarnokozom, hanem megpróbálom még meggyőzőbben és még jobban képviselni. És nem adom fel a reményt, hogy sikerülhet.

A CEU Soros György előretolt helyőrsége Európában. Azé a Sorosé, aki vagyona révén aktív szerepet játszik nemcsak választott hazája: az USA, szülőföldje: Magyarország, de Európa és a világ sok tájának politikai életében. Befolyást vásárol, politikai és gazdasági szereplőket mozgat, köztisztviselők választási kampányait finanszírozza, tüntetéseket, kormánybuktató akciókat pénzel, civilnek nevezett szervezetek egész garmadát állítja csatasorba érdekei védelmében. Most éppen Trump elnök megbuktatásán mesterkedik, de Orbánnal szemben is próbálkozott már hasonlóval. Esetenként a nyilvánosság elé lépve, ő maga is kifejti véleményét egy-egy kérdésben. A demokratikus Magyarország erejét, magabiztosságát és a szabadságjogok iránti elkötelezettségét bizonyítja, hogy nálunk mindezek ellenére, mindezt zavartalanul megteheti.  

Utoljára frissítve: 2017. február 3.  14:48


Vissza

Szakma | Közélet | Galéria | Fórum | Vendégkönyv | Levélírás | Fejlesztette: CENTER.HU Kft.