| Hírek | Cikkek | Mindennapi Élet | Galéria |

Márciusban Újra Kezdjük! című tudományos konferencia

Dátum: 2007. március 6.

Schmidt Mária beszéde

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat arra a tudományos konferenciára, amely az 1956-os szabadságharc és forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából kifejezetten arra vállalkozik, hogy a megtorlásokkal, a kádári rezsim erőszakgépezetének kiépülésével, megerősödésével, továbbá a magyar lakosság várakozásaival foglakozzon. Tanácskozásunk azonban nem csak ebből a szempontból egyedülálló. Tudományos konferencia keretében első alkalommal közelítjük meg az ötven évvel ezelőtti eseményeket úgy, hogy nem tekintjük lezártnak a forradalom és szabadságharc eseménytörténetét az 1956. novemberi negyediki, második szovjet katonai intervencióval, hanem a megtorlásokkal és a márciusi várakozásokkal historiográfiai egységben elemezzük a történetet.

Hölgyeim és Uraim!

Az 1956. decemberében megindított kádári megtorlógépezet néhány héten belül már teljes erővel működött. A cél már nem a forradalom elfojtása volt, hanem a bosszúállás és a megelőzés. Jóllehet az egész országra kiterjedő fegyveres ellenállást lényegében november közepére a szovjet csapatok felszámolták, a tűz tovább parázslott: szervezkedések folytak a munkástanácsok, az Írószövetség és a még sok helyen létező forradalmi önkormányzatok vezetésével. Mindeközben országszerte tömegtüntetések voltak napirenden, működött az illegális sajtó, fegyveres összetűzések robbantak ki. A falvakba nem engedték visszatérni a régi kommunista vezetőket. Sok településen folytatták, vagy éppenséggel megkezdték a téeszek megszüntetését.

November folyamán az ellenállás felszámolásához sok esetben még nem volt elég a Kádár-ellenkormány terrorszervezete, a karhatalom, hanem a szovjet csapatok segítségét is ismételten igénybe kellett venni. Ennek ellenére számos településen a november 4-e előtti helyzet látszott visszaállni. Kádárék éppen ezért hozzákezdtek a "rendcsináláshoz", amelynek követendő módját legtisztábban Marosán György közvetítette a salgótarjáni munkásküldöttségnek: "Mától kezdve lövünk!". Az utcai megmozdulások letörésében megszaporodtak a sortüzek. A december 4-i nőtüntetés feloszlatására kirendelt karhatalmistákat valószínűleg csak az indiai nagykövet megjelenése tartotta vissza az erőszaktól. A hónap közepére viszont már minden tüntetést fegyverhasználattal oszlatott fel a karhatalom. Megkezdődtek a tömeges letartóztatások és megindultak a statáriális eljárások. December 15-én végre is hajtották az első statáriális eljárásban hozott halálos ítéletet (Soltész József, cipész). A munkástanácsok vezetőinek letartóztatásával az ellenállás irányítószerveit tették működésképtelenné. Újra bevezették az internálás intézményét, amire a kádári hatalomnak annál is inkább szüksége volt, mivel az ügyészi szervezet egyszerűen nem bírt lépést tartani a karhatalom által diktált letartóztatási tempóval.

1957 elejére a kommunista rezsim, önmagát megcsúfolva visszaállította a Tanácsköztársaság leverése után használt "gyorsított eljárásokat" – amelyek jogi hátterének kidolgozásánál a "fehér" vagy ha úgy tetszik, az "ellenforradalmi" szabályozást használták fel a szocializmus védelmében. A pufajkás karhatalmisták a bosszúállás céljából azonban még ezeket a kereteket sem tartották be. Gyakran egyes embereket idéztek be, majd félholtra verve hazakergették őket, máskor nagyobb kötelékekben szálltak meg egy-egy kollégiumot, munkásszállót vagy egész falvakat, és verték össze brutálisan az embereket. Január végére a forradalom még megmaradt szerveit is felszámolták.

A Kádár-rezsim a "cukros kenyér és a korbács" elvét szem előtt tartva, a fékevesztett terror mellett néhány hangulatjavító intézkedést is tett. Fizetésemelésekről intézkedtek és egyes árucikkek árait leszállították, valamint visszaállították a vasúti kedvezményeket. Ezek az intézkedések természetesen nem pótolhatták a forradalom célkitűzéseit, mégis kirajzolták a kádári hallgatólagos megállapodás kereteit.

1957 elején azonban ebből még csak a kádári alku egyik fele látszódott világosan, amelyet kissé vulgárisan ugyan, de egy szóval lehetne jellemezni: "kuss!". Az ország azonban nem akart hallgatni. A hatalom számára idegesítő módon felbukkant a "Márciusban újra kezdjük" jelszava. Számos, a fegyveres harcokban korábban résztvevő csoport tagjai felvették egymással a kapcsolatot, és szervezkedni kezdtek. A társadalom azonban ekkor már képtelen volt a jelentősebb ellenállási akciókra. Március elejére csaknem 200 ezren hagyták el az országot, folytak a perek, a kivégzések. A MUK jelszó felbukkanása mégis kapóra jött a hatalom számára. Részben saját paranoiájától, részben jogos félelmeitől vezéreltetve, részben pedig taktikai megfontolásokból a diktatúra gépezete március elején újból tömeges letartóztatásokba kezdett. Felkelés nem tört ki, viszont a MUK falfelirat-, és röpcédula-mozgalmaiban való részvétel miatt halálos ítéleteket is hoztak. Március 15-én Budapest és a nagyobb városok utcáit a karhatalom tüntetően megszállta. Ezzel a záróakkorddal fejeződött be a magyar nemzet szabadságharca.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Márciusban mégis újrakezdődött valami. A társadalom belátta az ellenállás valamennyi formájának a reménytelenségét, és passzív rezisztencia helyett aktív kivárásra rendezkedett be. Elvégre a szovjet csapatok is csak "ideiglenesen" állomásoztak hazánkban. Ha sokan el is fogadták, vagy inkább el akarták hinni, hogy a Magyarországra kényszerített Kádár-rezsim a boldogulás szocialista útját próbálja meg egyengetni, néhány éven belül jószerivel mindenki számára világossá vált: "a létező szocializmus nem működik, a működő pedig nem létezik."

A társadalom és kommunista párt csak fegyverszünetet kötött, békét nem. A társadalom és a hatalom viszonyának alapját a MUK időszakában kialakított hatalmi gépezet működése határozta meg. Ekkor alakultak ki a kádári elnyomógépezet technikái és intézményei. A MUK mégis jelszó maradt az ország számára. Benne fejeződött ki az a viszonyrendszer, amelynek lényege a kölcsönös félelem volt. Ez a félelem a rendszerváltoztatásig nem szűnt meg létezni. Csak harminckét évvel később, 1989. március 15-én ünnepelhettek tízezrek hatósági retorziók nélkül.

Ötven év távolából itt az idő, hogy egy konferencia keretében feltárjuk a magyar lakosságnak a forradalom és szabadságharcban megmutatkozó ellenállási potenciálját. Ez a szabadságharc nem hunyt ki egy csapásra 1956. november 4-én, sőt, a jelenlévők talán mind osztoznak abban a véleményben, hogy a valódi szabadságharc szinte csak ekkor vette kezdetét.


Új hozzászólás



Nincs hozzászólás!

Vissza

Szakma | Közélet | Galéria | Fórum | Vendégkönyv | Levélírás | Fejlesztette: CENTER.HU Kft.